DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Túraautó

Ehrlacher rajt-cél győzelemmel érte utol Micheliszt

A Lynk & Co franciája nyerte az első hungaroringi futamot, s ezzel a pontversenyben épp egálba került a szombatot hatodikként záró hyundaios magyarral.

Szombat késő délután került sor a TCR World Tour első futamára a Hungaroringen. Az időmérőt Yann Ehrlacher nyerte délelőtt, így ő indulhatott a pole-ból, és meg is őrizte a vezetést. Mögötte viszont kemény csata zajlott Ma Qing Hua és Nestor Girolami között, de Michelisz Norbert is belekeveredett az adok-kapokba, amiből nem jól jött ki: az ötödik pozícióból indulva a hetedik helyen teljesítette az első kört.

tcr-ehrlacher-hun



Ezzel azonban még nem merevedtek meg a frontvonalak: Girolami az utolsó előtti kanyarban támadta keményen Mát és meg is előzte a kínait, sőt a lehetőségre lecsapott Mikel Azcona is, aki ugyancsak elment a Lynk & Co mellett. Javított egy pozíciót Michelisz is, aki Santiago Urrutiát nyomta le és jött fel hatodiknak. A mezőny közepén pedig történt egy baleset is: a TCR Európa-kupa mezőnyében szereplő Viktor Andersson forgott bele a falba a 4-es kanyarból kijövet.

A verseny második felében aztán lecsillapodtak a kedélyek az élmezőnyben a Világsorozat szereplői között, így Ehrlacher magabiztos rajt-cél győzelmet aratott Girolami és Azcona előtt – ezzel három márka (Lynk & Co, Honda, Hyundai) képviselői állhattak a dobogóra. Ma lett a negyedik, Frederic Vervisch az ötödik, Michelisznek pedig be kellett érnie a hatodik helyezéssel – aminek köszönhetően Ehrlacher épp utol is érte őt a tabellán, így pontazonossággal állnak jelenleg.

Ami pedig a TCR Europe mezőnyében induló másik magyar pilótát, Losonczy Leventét illeti: a Norbihoz hasonlóan egy Hyundait vezető versenyző a 18. helyen látta meg a kockás zászlót. Az alábbi videóban visszanézhető a teljes első futam – folytatás vasárnap délben a második versennyel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: