DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Túraautó

Michelisz: Ez egy tökéletes nap volt

A WTCR magyar pilótája háláját fejezte ki a csapata és a magyar szurkolók felé, miután mindkét rajtelsőséget sikerült bezsebelnie a szezonzáróra. Az eddigi siker azonban nem fog a fejébe szállni.

Nem is kezdhette volna jobban a WTCR szezonzáró hétvégéjét a bajnokságot vezető Michelisz Norbert, aki a pénteki malajziai időmérő edzéseken maximum teljesítményt nyújtva két pole-pozíciót zsebelt be. A szabadedzéseken még nem érezte ideálisnak az autóját, de némi finomhangolás után sikerült megtalálniuk a megfelelő beállításokat.

 

„Ez egy tökéletes nap volt. Az elején nem éreztem igazán jól magam az autóban, de a sorrend rendben volt, és tudtuk, mit kell változtatnunk. Kissé módosítottunk a beállításokon, így sokkal magabiztosabbá váltam. Azt hiszem, ez volt a kulcs. Képes voltam a Q2-ben, a Q3-ban és az első időmérő edzés második kifutása alatt is is hiba nélküli köröket menni” – idézte honfitársunkat a TouringCarTimes.

Michelisz nagyon hálás a körülötte dolgozó szakembereknek és a szurkolóknak is, akik itthonról biztatják őt. Az eddigi eredményeknek örül, de a szombattól már teljes mértékben a három rá váró versenyre fog készülni.

„Két pole-pozíció… óriási köszönet a csapatnak és a rajongóknak is, közösségi médián keresztül óriási támogatást kapok Magyarországtól. Azonban nem akarom ezt elizgulni, még mindig lehet 75 pontot szerezni, szóval a tökéletes nap ellenére semmi sem garantált. Persze ma megengedem magamnak, hogy kicsit örüljek, de holnaptól százszázalékosan a vasárnapi futamokra fogok koncentrálni.”

A fenti eredmények újabb 10 pontot jelentenek Michelisz számára, így a tabella jelenlegi állása három futammal a vége előtt a következő:

1. Michelisz Norbert 326
2. Esteban Guerrieri 311 (-15)
3. Yvan Muller 305 (-21)
4. Thed Björk 288 (-38)

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: