DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
Túraautó

Egyre közelebb Rast újabb DTM-bajnoki címe

René Rast már hatodik futamát tudta idén megnyerni, ezzel óriási lépést tett újabb bajnoki címe felé, köszönhetően annak is, hogy legfőbb riválisának, Nico Müllernek borzalmasan alakult az első nürburgringi futam.

Nagyon jól kapta el a rajtot Nico Müller a nürburgringi DTM-hétvége első futamán, mint kiderült, túlságosan is jól: úgy nézett ki, hogy megizzaszthatja a pole-ból induló Rastot a győzelemért, egészen addig, amíg ki nem derült, Müller kiugrott a rajtnál. A svájci büntetése letöltése után szinte rögtön visszajött a bokszba a kötelező kiállásra is, innentől pedig már csak a Safety Carban bízhatott, hátha az megkavarja a sorrendet. Ez végül nem valósult meg, és bár Müller egy ideig egyre feljebb tudott kapaszkodni, végül ugyanígy vissza is esett, fogyó gumijainak köszönhetően, és ő volt az utolsó célba érkező.

Rast így végül érdemi ellenfél nélkül tükörsima győzelmet aratott, ezzel pedig előnye már 47 pontra hízott úgy, hogy már csak a második nürburgringi futam, valamint a két hockenheimi szezonzáró verseny van hátra idén. Rastot sokáig a márkatárs Mike Rockenfeller követte tisztes távolból, azonban az ő autója megadta magát, így a dobogón két BMW-s is képviseltetni tudta magát, Bruno Spengler második, Marco Wittmann harmadik lett. Bár már csak matematikai az esélye, de Wittmann legalább azt életben tudta tartani a dobogójával.

Wittmann mögött egy ötös boly következett minimális távolságokból követve egymást, közülük végül Jonathan Aberdein végzett legelőrébb. Duvalt, Greent, Van Der Lindét és Erikssont alig néhány tized választotta el egymástól, ők jöttek az ötödiktől a nyolcadik pozíciókig. Az utolsó pontszerző helyekért egy újabb hármas boly csatázott, közülük végül Timo Glock és Robin Frijns fértek még be a top 10-be, megelőzve az egyébként legjobb aston martinos Dani Juncadellát.

A futam végeredménye:

Poz.#VersenyzőAutóKörökKülönbség
1 33 Germany René Rast Audi RS 5 Turbo DTM 41  
2 7 Canada Bruno Spengler BMW M4 Turbo DTM 41 10.787
3 11 Germany Marco Wittmann BMW M4 Turbo DTM 41 17.299
4 27 South Africa Jonathan Aberdein Audi RS 5 Turbo DTM 41 24.537
5 28 France Loic Duval Audi RS 5 Turbo DTM 41 27.158
6 53 United Kingdom Jamie Green Audi RS 5 Turbo DTM 41 27.338
7 31 South Africa Sheldon Van Der Linde BMW M4 Turbo DTM 41 27.650
8 47 Sweden Joel Eriksson BMW M4 Turbo DTM 41 27.880
9 16 Germany Timo Glock BMW M4 Turbo DTM 41 30.924
10 4 Netherlands Robin Frijns Audi RS 5 Turbo DTM 41 31.025
11 23 Spain Daniel Juncadella Aston Martin Vantage DTM 41 32.590
12 62 Austria Ferdinand Habsburg Aston Martin Vantage DTM 41 38.344
13 3 United Kingdom Paul di Resta Aston Martin Vantage DTM 41 42.114
14 25 Austria Philipp Eng BMW M4 Turbo DTM 41 45.746
15 21 Brazil Pietro Fittipaldi Audi RS 5 Turbo DTM 41 1'04.566
16 51 Switzerland Nico Müller Audi RS 5 Turbo DTM 41 1'09.161
  99 Germany Mike Rockenfeller Audi RS 5 Turbo DTM 25 16 kör
  76 United Kingdom Jake Dennis Aston Martin Vantage DTM 25 16 kör
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: