DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Túraautó

Öt Audi az első hatban - és a végéről induló, végül második Wittmann

Audis armadával kellett megküzdenie a rajtrács legvégéről induló Marco Wittmannak - meg is tette, és kis híján a győzelem is meglett neki. A futamot végül Mike Rockenfeller húzta be.

A futamot Mike Rockenfeller csak a harmadik helyen tudta megkezdeni, ugyanis a pole-ból még René Rast indulhatott - Marco Wittmann az indulás pillanatában pedig hozzájuk képest ekkor még sehol sem volt, ugyanis egy időmérős turbóprobléma miatt csak a 18. helyről kezdhette meg a második asseni futamot. Aztán minden megváltozott, ugyanis négy körön belül Wittmann már a top 10-ben találta magát, majd kötelező kiállásáig már egészen a hatodik helyig kapaszkodott előre.

A közvetlen élmezőnyből Rast kezdte a kiállásokat, ez azonban rossz döntésnek bizonyult, ugyanis azzal, hogy Rockenfeller két körrel tovább maradt kint, ráadásul gyors is volt, ő állt az élre, amit innentől már nem is adott át másnak. Igaz, az első előzés nem ment egyszerűen, ugyanis Wittmann először kis híján kitette őt a pályáról, de aztán előbb a második hely lett meg, majd nem sokkal később a frissebb gumikon Rastot is áldozatul esett a 2013-as bajnoknak. Rockenfellernek amennyire nehéz dolga volt a második helyért folytatott harcban, annyira nem kellett megküzdenie a vezetésért, ugyanis Rastot még egyszer kihívta csapata a bokszba, egy újabb kerékcserére, bajnoki éllovasként a biztonságra játszva.

Rockenfeller végül kényelmes, 4,5 másodperces előnnyel végzett Wittmann előtt az élen, a dobogóra pedig a tegnap is az első három között záró Nico Müller állhatott még fel. A dél-afrikai Jonathan Aberdein tekintélyes lemaradással szerezte meg eddigi legjobb eredményét és lett negyedik, Rast pedig még két kerékcserével is be tudott futni az ötödik helyen a tegnapi harmadik hely után, nem sokkal megelőzve Robin Frijnst.

Frijnsig bezárólag az első hat helyezettből öt (kivéve Wittmannt a BMW-vel) Audit hajt, mögöttük jöhettek tehát a többiek, két Aston Martin Dani Juncadellával, valamint Paul di Restával, majd újabb három Audi - Jamie Green és Pietro Fittipaldi, valamint Loic Duval, akinek Fittipaldi mögött négy tizeden múlt a pontszerzés.

A bajnokságot továbbra is Rast vezeti, előnye 22 pont a dupla dobogóval előrukkoló Nico Müller előtt, aki újabb 18-cal előzi meg a tabella harmadik helyén tanyázó, tegnap győztes, így pedig szintén duplán dobogós Marco Wittmannt. A mai futamgyőztes, Mike Rockenfeller jelenleg ötödik. Rockenfeller egyébként két év után nyert ismét futamot - akkor szintén Hollandiában, igaz, a zandvoorti pályán végzett az élen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: