DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Túraautó

Mindkét magyar dobogóra állhatott Grúziában

Az első, esős futamon a SEAT-ot vezető Ficza Ferenc, a második, immár száraz pályán rendezett versenyen pedig a most debütáló M1RA fiatal pilótája, Tassi Attila fért be a top3-ba a TCR szezonnyitóján.

Bizakodva várhattuk magyar szempontól a TCR International Series grúziai szezonnyitójának versenynapját, hiszen az edzéseken remekeltek honfitársaink: a M1RA Hondát terelgető Tassi Attila a második, az első két hétvégén még a Zele Racing SEAT-ját terelgető Ficza Ferenc a harmadik pozícióba kvalifikálta magát szombaton.

Vasárnapra aztán az eső is megérkezett Rustaviba, ami a két magyar közül Ficzának kedvezett jobban: előbb Tassit hagyta le, majd az éllovas David Kajaia nyomába eredt. A hazai közönsége előtt szereplő pilóta azonban kitartott az Alfa Romeóval, így a zengős versenyző nagy csatában a második helyet szerezte meg, míg a M1RA egy negyedik és egy ötödik hellyel mutatkozott be Roberto Colciago és Tassi révén. Érdekesség, hogy a leintést követően ért össze a dobogóra álló Comini és Vernay, amiért a címvédő egyértelműen utóbbit tette felelőssé, s amely miatt az Audit hosszasan szerelni kellett.

tassi-tcr-race2-gruzia



A második, immár nagyjából száraz pályán kezdődő viadalon aztán Michelisz Norbiék új csapatának pilótája kapta el szenzációsan a startot: a fordított rajtrács értelmében kilencedikként indult, de az első kört már negyedikként teljesítette, egy biztonsági autós fázist követően pedig feljött a harmadik pozícióba. Így sem nyugodhatott meg teljesen a magyar, hiszen Vernay ott loholt a nyomában.

Tassi azonban kitartott, így ezúttal ő pezsgőzhetett honfitársaink közül – ráadásul a Craft-Bamboo Lukoil előtte végzett duóját, Oriolát és Valentét még vizsgálják sárga zászlónál való előzés miatt, így még a további előrelépés sem kizárt. Olasz veterán csapattársának és Ficzának ellenben rendkívül kalandos versenye volt, s éppen a Colciagóval való koccanás volt az, amely miatt a SEAT-os pilóta végül kiállni kényszerült. A M1RA rutinos pilótája behozta a Hondát a hatodik helyen – jóllehet, őt is vizsgálják még sárgánál való előzés okán. Folytatás két hét múlva Bahreinben, az F1-es futam betéteseményeként.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: