Ritkán látható fölényt mutatott az Audi a DTM magyarországi hétvégéjének szombati napján. Az ingolstadti márka nyolc autója az időmérő edzésen az első nyolc helyet elhozta, azaz tökéletes pozícióból készülhetett az első futamra. A rajtelsőség idén először Edoardo Mortaráé lett, méghozzá Jamie Greent megelőzve, azaz a bajnoki összetett két legjobban álló audis versenyzőjéé lett az első sor. Miután az éllovas Wittmann csak a 10. helyre kvalifikálta magát, az Abt Sportsline és a Rosberg versenyzője előtt komoly esély nyílt tetemes hátrányuk lefaragására.
A rajtnál az élmezőny simán eljött, de az első kör végére hattagúra szűkült az Audi nyolcasfogata az élen. Timo Scheider néhány pozíciót visszacsúszott, nála is rosszabbul járt azonban Mattias Ekström, aki a 2-es kanyarban Martin Tomczykkal akadt össze, megforgott, s csak a mezőny végéről kezdhette meg a felzárkózást. Végül csak a 19. helyen célba, aminek következtében a bajnoki összetett nyolcadik helyére csúszott vissza – így alighanem végképp nem bánja, hogy úgy döntött, hogy a szezonzáró helyett a ralikrossz-vb németországi futamán indul majd.
Az élmezőnyben nem hozott sok izgalmat a futam, Mortara sima győzelmet aratott, a nürburgringi vasárnap után zsinórban másodszor nyert, s ezzel 14 pontra csökkentette hátrányát Marco Wittmann-nal szemben – azaz ahelyett, hogy egy esetleges holnapi bajnokavatásra készülhetne a BMW ásza, azon kell izgulnia, hogy megtarthatja-e bajnoki vezetését a szezonzáró előtt. Az Audi mai formáját látva ez bizony erősen kétséges...
Wittmann egyébként a „best of the rest”-ként, azaz a 7. pozícióban zárta a versenyt az Audi hatosa mögött, Rosenqvist rövid karrierje eddigi legjobbjával nyolcadik lett legerősebb mercedesesként, majd a pontszerzők sorát Scheider és Wickens zárta.
Az 1. verseny eredménye:
|
|
Versenyző |
Autó |
Idő/hátrány |
|
1 |
Edoardo Mortara |
Audi RS5 DTM |
42:20.736 |
|
2 |
Jamie Green |
Audi RS5 DTM |
+01.090 |
|
3 |
Miguel Molina |
Audi RS5 DTM |
+09.240 |
|
4 |
Mike Rockenfeller |
Audi RS5 DTM |
+10.602 |
|
5 |
Nico Müller |
Audi RS5 DTM |
+11.535 |
|
6 |
Adrien Tambay |
Audi RS5 DTM |
+21.045 |
|
7 |
Marco Wittmann |
BMW M4 DTM |
+23.177 |
|
8 |
Felix Rosenqvist |
Mercedes-AMG C 63 DTM |
+24.729 |
|
9 |
Timo Scheider |
Audi RS5 DTM |
+25.754 |
|
10 |
Robert Wickens |
Mercedes-AMG C 63 DTM |
+26.916 |
|
11 |
Daniel Juncadella |
Mercedes-AMG C 63 DTM |
+29.399 |
|
12 |
Maxime Martin |
BMW M4 DTM |
+32.843 |
|
13 |
Tom Blomqvist |
BMW M4 DTM |
+33.546 |
|
14 |
Timo Glock |
BMW M4 DTM |
+34.316 |
|
15 |
Bruno Spengler |
BMW M4 DTM |
+36.197 |
|
16 |
Lucas Auer |
Mercedes-AMG C 63 DTM |
+37.259 |
|
17 |
António Félix da Costa |
BMW M4 DTM |
+44.405 |
|
18 |
Christian Vietoris |
Mercedes-AMG C 63 DTM |
+45.334 |
|
19 |
Mattias Ekström |
Audi RS5 DTM |
+50.675 |
|
20 |
Augusto Farfus |
BMW M4 DTM |
+53.287 |
|
21 |
Gary Paffett |
Mercedes-AMG C 63 DTM |
+54.002 |
|
22 |
Martin Tomczyk |
BMW M4 DTM |
+54.939 |
|
23 |
Maximilian Götz |
Mercedes-AMG C 63 DTM |
+55.420 |
|
24 |
Paul Di Resta |
Mercedes-AMG C 63 DTM |
+ 15 kör |