DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Tereprali

Lendületbe jött a Varga Racing Team

Magasabb fokozatba kapcsolt a Varga Racing Team párosa a 2024-es Africa Eco Race negyedik szelektív szakaszán: a Varga Imre, Toma József Csimpi páros az eddigi legjobb napján van túl, az autósok között a 6. helyen zárták a napi penzumot.

Két kínkeserves nap után a 200-as rajtszámú Toyota Hilux Overdrive legénysége azzal a tervvel rajtolt az idei viadal leghosszabb, 468 kilométeres szelektív szakaszán, hogy ha törik, ha szakad, élvezni fogják az Oued Draa és Fort Chacal között kijelölt távot. A páros hangulatjavító száguldást tervezett és azt meg is valósították: problémamentes, élvezetes és akciódús száguldás után 5 óra 46 perc 15 másodperces idővel az autós kategória 6. helyén zárták a napot.



„Nehéz volt ez a nap, de nagyon élveztük és minden kétséget kizáróan jót tett a kedélyállapotunknak. A táv túlnyomó része tempós, roppant gyors volt, ami már önmagában garantálta az élvezetet, ráadásul csodás tájakon jártunk és sok, sok akcióban is részünk volt. Kerék a kerék melletti csatában előztünk meg több autós ellenfelet, SSV-ket és az előttünk rajtoló kamionokat is. A leginkább élvezetes csatát Aad van Velsen kamionos egységével vívtuk, óriási sebességnél, hosszú ideig előzgettük oda-vissza egymást. Remek nap volt, jól elfáradtunk, de ez igazi kellemes fáradtság. Készülünk a következő napra és bízunk benne, hogy át tudjuk menteni a mai lendületet” – fogalmazott a pilóta, Varga Imre.



Toma József Csimpi is élvezte a napot, amely a szervezői ígéretnek megfelelően próbára tette a navigátorokat: „A szakasz közepe táján volt egy jó harminc kilométer, amikor tényleg csak a műszerekre és a navigációs készségre lehetett támaszkodni. Egyáltalán nem volt könnyű megtalálni a helyes utat, de számomra pont ettől volt élvezetes. A táv többi része egyébként meglepően gyors volt, a szakasz utolsó része pedig őrületes száguldást tartogatott, végig padlógázzal. Nagyon élveztük és azzal, hogy lendületbe jöttünk, a hangulatunk is sokat javult. Bízom benne, hogy a pihenőnap előtti utolsó szakaszunk is hasonlóan sikerül” – mondta a másodpilóta.



A magyar páros – akikre 8 óra 13 perc időbüntetést is kiszabtak, miután futóműtörés miatt félbeszakították a második szelektívet – javított összetettbeli eredményén: 37 óra 22 perc 48 másodperces összidejükkel jelenleg a 11. helyen állnak az autósok között, a T1-es kategóriában pedig a 4. helyet foglalják el. Az autós-kamionos összevont értékelésben – az Africa Eco Race-en ilyen is van – a 13. pozíciót jegyzik. Az autósoknál egyébként a WRC-ből ismert Apache-pilóta, Pierre-Louis Loubet és navigátora, Francois Borsotto zárta az élen a napot, míg az összesítésben továbbra is a másik Apache-egység, Gaultier Paulin és Rémi Boulanger vezet.

Az ötödik versenynapon Fort Chacal és Dakhla között száguld a mezőny, a szelektív szakasz hossza 405 kilométer lesz. A napi célállomás egyben a pihenőnap tradicionális helyszíne is, a vasárnapi szünnapot a nyugat-szaharai szörfparadicsomban tölti majd a karaván.

A klasszikus Dakar-útvonalon zajló futam során a versenyzők átszelik Marokkót és Mauritániát, a cél pedig a hagyományok jegyében a szenegáli Dakar mellett található Rózsaszín tó lesz. Az össztáv 5500 kilométer, amelyből közel 4000 kilométert tesz ki a 12 szelektív szakasz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: