DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Tereprali

Mattias Ekström és Toby Price sikerével indult a 2023-as Dakar

Egy rövid prológgal indult a 2023-as Dakar Rali, melyen az autósoknál a rutinos svéd pilóta, míg a motorosoknál a KTM versenyzője, Toby Price volt a leggyorsabb. A nyitányon szinte minden kategóriában minimális különbségek alakultak ki.

Idén is teljes egészében Szaúd-Arábiában zajlik a legendás viadal, amely már a 2022-es esztendő utolsó napján a prológgal megkezdődött. A Sea Camp körüli 13 kilométeres etapot ugyan hamar letudta a mezőny, de a december 31-re időzített eseménynek komoly értéke volt, hiszen ez határozza meg a következő szakasz rajtsorrendjét, ami a stratégia szempontjából is fontos.

A motorosok mezőnyében ezúttal a kétszeres győztes, Toby Price volt a legjobb a KTM színeiben, de szoros küzdelemben sikerült diadalmaskodnia a nyitányon, hiszen a GasGas nyergében második helyen záró Daniel Sanders mindössze egyetlen másodperccel maradt le tőle. A harmadik helyet Ross Branch szerezte meg, aki nyolc másodperces hátrányból folytathatja a küzdelmeket, nem volt viszont szerencséje a címvédőnek, Sam Sunderland csak a 10. lett 13 másodperces lemaradással.



A Quadok mezőnyében Alex Giroud bizonyult a legjobbnak, igaz ő is csak egy másodperccel előzte meg, a második helyet megszerző Marcelo Medeirost, ám mögöttük már kialakult egy valamivel nagyobb különbség, hiszen a harmadik helyezett Daniel Vila Vaques már 12 másodpercet kapott a prológ legjobbjától.

Hasonló helyzet alakult ki az autósoknál is, ahol Mattias Ekström is csak egy másodperccel volt jobb, mint a BRX Hunterrel induló Sébastien Loeb. A francia egy Audi szendvicsbe került, mivel a harmadik helyet Stéphane Peterhansel kaparintotta meg, aki már egy 11 másodperces hátrányt szedett össze, tőle pedig csak minimálisan maradt le a negyedik és az ötödik pozíciókat elfoglaló Nasser Al-Attiyah és Guerlain Chicherit.

A kamionosoknál érdekes helyzet állt elő, hiszen a mostani Dakaron hosszú idő után először nem áll rajthoz az eddig egyeduralkodó Kamaz, így ezúttal egy cseh-holland párharc kezdett el kibontakozni. Elsőre Martin Macik végzett az élen kevéssel Mitchel van den brink és Janus van Kasteren előtt, de érdemes még szót ejteni az olyan kisebb szegmensekről, mint az LW Proto és az SSV. Előbbiben Cristina Gutierrez, utóbbinál pedig Rokas Baciuska kezdett a legjobban, így ők is örömmel búcsúzhatnak az óévtől.

Ami a magyarokat illeti, a Qualisport Racing egységét, vagyis a Kovács Miklós-Czeglédi Péter-Ács László triót a 23. helyen rangsorolták a kamionok között, Gyenes Emánuel a 29. lett a motorosok között, ugyanitt Saghmeister Gábor pedig a lista 136. helyén szerepel jelenleg.

Folytatás holnap, amikor is egy 367 kilométeres speciál vár a résztvevőkre.

A részletes eredmények ide kattintva érhetők el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: