DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali

Az égiek segítették a Qualisport Racinget

„Mese nincs, velük volt a Jóisten!” A Qualisport Racing kamionos legénysége ezzel a felkiáltással nyugtázta a 2020-as Africa Eco Race 10. szelektív szakaszát, amelyet Tidjikja és Idini között bonyolítottak Mauritániában. A Kovács, Czeglédi, Ács triónak jó oka volt arra, hogy hálát adjanak az égieknek…

Hogy miért? Az egészen mostanáig hibátlanul muzsikáló Scania Qualisport Torpedón gondok adódtak a turbónyomással, amely miatt a sárga monstrum veszített az erejéből a viadal leghosszabb, 499 kilométeresre tervezett szakaszán. A menet akár végzetes is lehetett volna a magyar egység számára, csakhogy az eredeti nyomvonal harmadik ellenőrzőpontjánál, nagyjából 250 kilométer után a szervezők félbeszakították a szakaszt, a táv hátralevő részét pedig etapként kellett teljesíteni. A döntés azért született, mert a térségben uralkodó homokvihar miatt erősen lecsökkent a látótávolság, amelynek eredményeként a motoros kategória résztvevői közül többen is komoly következményekkel járó balesetet szenvedtek, így az illetékesek jobbnak látták nem kockáztatni tovább.

„Úgy tűnik, hogy a Jóisten velünk van és fogja a kezünket, csakis ennek tulajdonítjuk azt, hogy éppen akkor jött a szakasz félbeszakítása, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Előbb volt egy defektünk, majd később gondjaink adódtak a turbónyomással, drasztikusan csökkent az erő, így félő volt, hogy akár komolyabb következményekkel is járhat a probléma. Tényleg kapóra jött a szervezők egyébként megalapozott döntése, amelynek értelmében a szakasz második felét már versenyen kívül kellett teljesíteni. Nem estünk pánikba, óvatosan végig gurultunk a táborig, ahol a srácok már dolgoznak a javításon. Holnapra biztosan el tudjuk hárítani a hibát” – fogalmazott a Qualisport Racing pilótája, Kovács Miklós, aki 4 óra 52 perc alatt teljesítette a távot, amely a kamionos kategóriában az 5., az autós-kamionos összevont értékelésben pedig a 20. helyre volt jó.

AFR20D09A0734



A Qualisport-hármas – amely az előző napi, 9. szelektív szakasz után 15 perces időbüntetést kapott egy útpont kihagyása miatt - a 10. szelektív szakaszt követően a kamionos mezőnyben továbbra is az élen áll és az autós-kamionos összevont értékelésben is őrzik a 2. pozíciót. Kovácsék az összetettben és a monstrumok tabelláján is a kamionos mezőny másik magyar egységét, a Fazekas, Csákány, Horn triót előzik meg 3 és fél órával, előttük pedig egy autós páros, a Patrick és Lucas Martin alkotta apa-fia duó állomásozik egy Mercedesszel: a francia autósok előnye 1 óra 10 percnyire nőtt a Qualisport Racinggel szemben a versenybe még beszámító utolsó, 11 szelektív előtt. „Az Africa Eco Race-en hagyomány, hogy az utolsó mauritániai szelektív szakasszal fejeződik be a verseny, a szenegáli menet már nem számít bele az értékelésben. Ez azt jelenti, hogy a holnapi 187 kilométeres szakasszal vége a versenynek. Hogy mire készülünk? Igyekszünk megnyomni a végét, de persze arra nagyon oda fogunk figyelni, hogy ne vállaljunk túlzott kockázatot” – fogalmazott Kovács Miklós, aki 2010-ben egyszer már megnyerte a viadal kamionos kategóriájának küzdelmeit.

AFR20D10A0715

Mindenképpen dicséretes, hogy a viadalon első ízben próbálkozó Fazekas Károly, Csákány Péter és Horn Albert alkotta hármas ismét szakaszt nyert a kamionosok között, a piros Scania csupán 22 és fél percet kapott a nap legjobb eredményét repesztő buggy-s egységtől, Yves és Jean Fromonttól. Ha a zárószakaszon jól muzsikálnak, nemcsak a kamionos kategóriában kerülhetnek dobogóra, hanem az összevont értékelésben is. Előnyük 5 és fél perc az összevont értékelés 4. helyéről rohamozó franciákkal, a Can-Am side-by-side járgánnyal versenyző Benoit Fretin és Cedric Duple alkotta párossal szemben.

Hogy milyen lesz a 11., egyben utolsó szelektív szakasz? A szervezői előrejelzések szerint új, tempós, itt-ott dűnés, amely nem tartogat komoly kihívást, de – mint megjegyezték – „érdemes lesz mindvégig koncentrálni”. A táv teljesítése után a mezőny ismét határt lép, megérkezik Szenegálba, ahol St. Louisban töltik a dakari befutó előtti utolsó tábori éjszakát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: