DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali

A Toyota Gazoo Racing három nap után a Dakar legsikeresebb csapata

Noha a 2020-as Dakar rali első három napját nehézségek tarkították a Toyota Gazoo Racing South Africa csapatai számára, a terepverseny harmadánál minden okuk megvan a versenyzőknek az optimizmusra.

Egy kihívásokkal teli első nap, egy megosztó második és egy bizakodásra okot adó harmadik – a teljes táv ötödénél ezzel a mérleggel vágott neki a Dakar rali folytatásának a Toyota Gazoo Racing South Africa (TGRSA) négy párosa. Miután vasárnap a hivatalos gyári Toyota-csapatok együttesen nem kevesebb mint 11 defektet szenvedtek el, hétfőn reggel kiváló formában vágtak neki a második napnak a versenyzők.

 m51-3489



Az első ellenőrzési ponton négy Hilux haladt át elsőként (az Overdrive Toyota csapat szaúdi pilótája, Jazíd el-Radzsi mögött honfitársa, el-Attijah, majd de Villiers és Alonso autózott). Ki tudja, hogyan alakult volna a nap, ha Fernando Alonso futóműve nem sérül meg egy alattomos mélyedésben. A baleset a mezőny utolsó harmadába száműzte a spanyol pilótát, aki azonban megőrizte optimizmusát – és hogy ez nem volt alaptalan, arra a harmadik nap szolgált bizonyítékul.

Kedden hajnalban az előző nap győztese, Giniel de Villiers rajtolt elsőként. A köves szakaszokban bővelkedő hosszú távon biztonságos tempót választott a rutinos dél-afrikai versenyző és spanyol navigátora, Alex Haro. Náluk nehezebb helyzetben volt a Bernhard ten Brinke/Tom Colsoul páros: miután a holland-belga duó pechsorozata hétfőn is folytatódott (negyedik defektjük után kifogytak a pótkerekekből, így be kellett várniuk de Villiers-éket), a 15. helyről kellett rajtolniuk, így egész nap náluk jóval lassabb csapatok között versenyeztek. A nap hőse egyértelműen Alonso és navigátora, Marc Coma volt, akik bravúros teljesítménnyel a negyedik legjobb időt futották, és ezzel a 32. helyre léptek előre.

Mindeközben Nászer el-Attija és francia mitfahrere, Mathieu Baumel bajnokokhoz illő, rutinos kitartással kerülnek egyre közelebb a végső célhoz. A második és a harmadik napon egyaránt az ötödik helyen értek célba (habár kedden a második legjobb időt futották, a versenybírók háromperces bírsággal sújtották a csapatot), ezzel összesítésben előbb a harmadik, majd mostanra a második helyre léptek előre.

Mivel a belga illetékességű Overdrive Toyota helyi versenyzője, Jazíd el-Radzsi bámulatos – és ami még fontosabb, kiegyensúlyozott – formában versenyez, a harmadik nap végén nem kevesebb mint négy Toyota Hilux található a mezőny tíz legjobbja között. A két Toyota-csapat versenyautója ugyanarra a technikára épül, motorjuk egyformán 5.0 literes, nyolchengeres. Míg azonban a belga istálló korábbi évjáratú erőforrása hozzávetőlegesen 350 lóerőt és 560 Nm-t ad le, a dél-afrikai gyári csapat a legújabb fejlesztésű motort használja, amely mintegy 390 lóerőt és 620 Nm forgatónyomatékot bocsát a pilóta rendelkezésére.

Ennek fényében aligha meglepő, hogy a harmadik napot követően három Top 10-es versenyautójával a Toyota Gazoo Racing South Africa a 2020-as Dakar legsikeresebb csapata, a Toyota Hilux pedig a rali legütőképesebb típusa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: