DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Tereprali

Loeb és Szalay is feladta a Dakart

A motoros mezőny után az autósok is megrövidültek egy élmenővel: Sebastien Loeb navigátora szerdán megsérült, így a második helyről ki kellett állniuk. A Peugeot az ötödik napon változatlanul vezet, a motorosok kategóriája továbbra is rendkívül szoros.

Keddi szakaszgyőzelme után szerdai, San Juan de Marcona és Arequipa közötti, 265 kilométeres gyorsasági eleve rosszul indult Sebastien Loeb számára: a Peugeot 3008DKR pilótája rögtön a táv elején bukott fél órát, majd hamarosan további két órát veszített a homokbuckák közé akadva, segítségre várva.

Bár ezt követően egy kamion vontatni kezdte az autót, Loebék nem fejezték be a gyorsaságit. Az autón nem keletkeztek károk, a francia navigátora, Daniel Elena mégis nagy fájdalomra panaszkodott megsérült farkcsontja miatt.



Loeb kiszállása ellenére a Peugeot továbbra is uralja a versenyt, a 13-szoros Dakar-győztes Stephane Peterhansel előnye 30 percre hízott első szakaszgyőzelmével Carlos Sainzhoz képest, aki szintén vesztegelt a dűnék között. A nap második leggyorsabbja, Bernhard ten Brinke a harmadik helyre lépett, megelőzve Nasser Al-Attiyah-t, akinek hátránya már 1 óra 23 perc. A Minit vezető Yazeed Al-Rajhi tempójával esélyesnek tűnt a szakaszgyőzelemre, de az utolsó mérőpontnál fél órát bukott.

Ugyancsak feladta a versenyt Szalay Balázs és Bunkoczi László. Miután tegnap műszaki hiba révén sok időt veszítettek, a sötétedés miatt úgy döntöttek, nem fejezik be a szakaszt, hanem közúton visszatértek a táborba. Ma már nem indultak el.

A motoros kategóriát továbbra is a francia Adrien van Beveren vezeti Yamahával, mögötte azonban sebesen közelített a fő veszélyforrás: Joan Barreda 20 perces lemaradását 7 és félre csökkentette. A hondás spanyol a negyedik helyen áll, csapattársa, az argentin Kevin Benavides ugyancsak közelebb került az éllovashoz, mindössze egy percre. A kedden még összetett második helyen álló Pablo Quintanilla viszont bukott, és kilencedik pozícióba csúszott vissza.

A verseny holnap elhagyja Perut, és átlépi Bolívia határát: a tengerközeli szakaszok után a résztvevők felkapaszkodnak az Andok hegyeire, és a csütörtöki szakasz végén már a fővárosba, La Pazba érkeznek meg, ahol a pénteki pihenőnapot tartják.

Az állás öt szakasz után:

Autók

1 Stephane Peterhansel Peugeot 13:27:26
2 Carlos Sainz Peugeot +31:16
3 Bernhard ten Brinke Toyota +1:15:16
4 Nasser Al-Attiyah Toyota +1:23:21
5 Giniel de Villiers Toyota +1:34:34

Motorok

1  Adrien van Beveren Yamaha 14:37:40
2  Kevin Benavides Honda +1:00
3  Matthias Walkner KTM +1:14
4  Joan Barreda Honda +7:33
5  Xavier de Soultrait Yamaha +7:42
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: