DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

Szalay

Szalayék versenyautója még a tengeren

Alighanem a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős volt az utolsó magyar autós páros, amely nemzetközi versenyen szerepelt az idén, mivel a tereprali világkupa katari versenye volt az egyik utolsó, amelyet egyáltalán megtartottak.

részletek

Dakar: Al-Attiyah behúzta, Loeb dobogón zárt

A versenyt gyakorlatilag végig vezető katari megszerezte saját harmadik, a Toyota első sikerét. A címvédő Sainz szakaszgyőzelemmel zárta feledhető versenyét Peruban.

részletek

Dakar: Loeb nyerte a második szakaszt

A 2017-es ezüstérmes tavalyi Peugeot-jával hamar behúzta első győzelmét, összetettben azonban két Toyota vezet Peruban. Az egyetlen magyar egység a 30. helyen.

részletek

Szalay Balázs elindult a Dakarra

Nagy utazással kezdődik az idei első nagy kaland. Szalay Balázs csütörtökön kora reggel elrepült Peru fővárosába, Limába, ahol január 6-án elrajtol a 41. Dakar rali mezőnye, amely 5000 kilométer megtétele után ugyanoda is tér vissza.

részletek

Opel Dakar Team: A csapat nem adja fel!

14 tervezett szakasz, amelyből az autósoknak 13-at, a motorosoknak 12-t tartottak meg, 9000 kilométernyi össztáv, 4500 kilométernyi szelektív szakasz a 40. Dakar ralin. Az autós mezőnyben Carlos Sainz a második, a motorosok közt Matthias Walkner az első, a kamionosok között pedig Eduard Nyikolajev a harmadik győzelmét aratta.

részletek

Loeb és Szalay is feladta a Dakart

A motoros mezőny után az autósok is megrövidültek egy élmenővel: Sebastien Loeb navigátora szerdán megsérült, így a második helyről ki kellett állniuk. A Peugeot az ötödik napon változatlanul vezet, a motorosok kategóriája továbbra is rendkívül szoros.

részletek

Három ország magyarjai indulnak a Dakarra

A Dakar Rali 40. kiírása 2018. január 6–án veszi kezdetét, a győzelemért harcoló világsztárok mögött pedig szokás szerint ismét figyelni fogjuk a magyarok teljesítményét is – akik most többen lesznek, mint az elmúlt években.

részletek

Opel Dakar Team: Aktív pihenőnap

Pihentek. Persze amennyire lehetett, aktívan, hiszen lendületben kell maradni. Az Africa Race szünnapján Szalay Balázs reggel piacra ment, és halat, rákot vásárolt (amit azután megsütött a csapatnak), Bunkoczi László előkészítette a másnapi itinert, a szervizcsapat pedig az Opel Mokkán dolgozott.

részletek

Opel Dakar Team: Pokoli gyors nap

Ha egy szóval kellett volna jellemezni az Africa Race pénteki szakaszát, a versenyzők azt mondták volna: gyors. Ha kettővel, akkor azt: pokoli gyors. A szervezők a szelektív első felét kénytelenek voltak törölni az útvonalból az utóbbi hetek esőzései miatt, maradt a második (összesen 276 kilométer), amelyben viszont túl sok trükk nem volt, állni kellett a gázon.

részletek

Opel Dakar Team: Elrajtoltak!

Monacóban elrajtolt a 2017-es Africa Race, amelyen három magyar egység méreti meg magát. A mezőny délután a séte-i kikötő felé vette az irányt, ahonnan komppal indul útnak, s január 2-án reggel éri el Marokkó partjait.

részletek

Opel Dakar Team: Rajtra kész a mezőny!

Lezajlott az adminisztratív és a technikai gépátvétel az Africa Race-en – a mezőny rajtra kész. A járművek már a monacói kikötőben várják a szilveszteri startot, amely után behajózik a mezőny, január 2-án pedig az első szakasszal elrajtol a 6500 kilométeres össztávú verseny.

részletek

Kalandra fel! – ünnepélyes rajt a Hősök terén

Nekivágnak. Újra. A sivatagi kaland tulajdonképpen már azzal elkezdődik, hogy a versenyzők elindulnak a Hősök teréről, és a rajt helyszíne (esetünkben Monaco) felé veszik az irányt.

részletek