Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 22. csütörtök
Tereprali

Szalay: Elveszítettük az összes támogatónkat

Folyamatosan mondják le vagy halasztják a versenyeket az autósportban – az elmúlt hetekben ez már-már megszokottá vált. Szalay Balázs szerint azonban nem ez a legnagyobb baj…

2008-ban már átéltünk valami hasonlót, a gazdasági válság az összes sportág közül talán az autósportot érintette a leginkább – az autóipar válsága miatt. Most azonban még súlyosabb a helyzet.

unnamed



„A 2008-as válság semmi volt ehhez képest, hiszen az autógyárak leállították a termelést, az alkatrész-beszállítók nem szállítanak, az autógyárak pedig sorra mondják fel a szerződéseket, hiszen a marketingbüdzsé csökken ilyenkor leghamarabb. Néhány hét leforgása alatt egymás után veszítettük el a támogatóinkat, még az Opelt is, amellyel lejárt a szerződésünk, és tizenhat év után először nem tudtuk meghosszabbítani. Őszintén megmondom, a mai napon egyetlenegy szponzorunk sincs” – mondta az eddig 14 Dakar Ralin induló Szalay Balázs.

A pilóta elmondta, nagy valószínűséggel a gyári csapatok nagy része kiszáll majd az autósport minden szakágából – legalább egy-két évre –, egyszerűen azért, mert nem lesz más választásuk, és nagyon, nagyon lassan költözik majd újra élet az autósportba.

„Nagyon nehéz lesz innen felállni, s most nem elsősorban a sportról beszélek, hanem globálisan a gazdaságról" – tette hozzá Szalay. "Mert sokan mennek majd csődbe, nagy lesz a munkanélküliség, a cégeknek nem lesz pénzük, és az autósport lesz az egyik utolsó, amelyre piaci alapon pénzt szánnak majd. Én sem tudom, hogy milyen versenyre tudunk majd egyáltalán elmenni az idén és jövőre…”

Szalay azt még hozzátette: a csapatát mindenképp szeretné együtt tartani, hiszen az elmúlt több mint húsz év alatt számtalan kalandon, nagy győzelmen és nehéz helyzeten mentek át együtt, s ez egységgé kovácsolta őket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?