DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali

A célban derült ki, hogy Romának fej- és nyaksérülései vannak

Felesége elmondása szerint Nani Roma már nem volt eszméleténél, mikor az autó felborult. A Minit vezető egység még teljesítette a hétfői szakaszt, majd a pilótát rögtön kórházba szállították.

Nani Roma és navigátora, Alex Haro egy kilométerrel a célvonal előtt borult fel Minijével a Dakar Rali harmadik napján. A baleset ellenére visszaálltak, és teljesítették a szakaszt – spanyol források szerint Haro vezetett. Miután beértek, Romának orvosi segítségre volt szüksége, a vizsgálatok pedig feji és nyaki traumát állapítottak meg nála.

Romát mentőhelikopterrel szállították a közeli repülőtérre, ahonnan a perui fővárosba, Limába vitték további vizsgálatra. A Dakar ezzel véget ért a 2004-es győztes (akkor még motorral versenyzett) számára, az összesített sorrend 10. helyéről ki is vették a nevét.



Rosa Romero, Roma felesége – és a motor kategória indulója – is nyilatkozott a balesetről a Mundo Deportivónak: elmondása szerint a Mini eltalált egy beláthatatlan helyen levő halmot, amit nem jelölt az itiner veszélyforrásként (a széprepülő homok látható a videón). Roma az ütközés következtében elveszítette eszméletét, a lába a gázpedálon maradt. Haro húzta be a kéziféket, hogy megállítsa a száguldó autót.

Elmondása szerint férje a kórházban öntudatánál van és képes járni, de nagy fájdalmak kínozzák. Romero úgy döntött, folytatja saját versenyét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: