Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. április 20. kedd
Tereprali

Dakar: Peugeot-uralom, motoros fejsérülés

Stephane Peterhansel a Peugeot hármasfogatát vezetve nyerte a Dakar Rali negyedik szakaszát az autósok között, mialatt a kétkerekűeknél a verseny egyik meglepetésembere egy bukást követően eszméletét vesztette.

A balszerencsésen járt motoros Pierre Alexandre Renet, aki első Dakar Raliján indult idén, és eddig remekül is szerepelt, hiszen például a mai első mérési pontot a negyedik leggyorsabbként teljesítette. Ám nem sokkal a mért szakasz vége előtt, a nap 400. kilométerének környékén utolérte őt a baj. Bukott Husqvarna motorjával, az esés következtében pedig beütötte a fejét. A mentők hamar a helyszínre értek és Jujuy korházába szállították őt, ahol megállapították, hogy a 31 éves Renet traumás agysérülést szenvedett, ami eszméletvesztést is vont maga után.

12507667_1042230109169629_1591972094401900612_n



A szerdai szakasz Jujuy városa körül zajlott, és ez volt az első gyorsasági idén, amit nem kellett rövidíteni vagy törölni - a 629 km-es távból 429 km volt a mért szakasz. Az autók között Stephane Peterhansel bizonyult a leggyorsabbnak idén először, ezzel az autós mezőnyben 33., összességében pedig már 66. szakaszgyőzelmét szerezte a Dakaron. A Peugeot ereje továbbra sem rendült meg, ráadásul ezúttal dominálták a napot, hiszen csapattársai a 2., 3. és 5. helyeken végeztek. Carlos Sainz csak 11, Sebastien Loeb pedig 16 másodpercet veszített Peterhanselhez képest, így Loeb továbbra is őrzi előnyét összetettben, míg a nap győztese a második helyre ugrott előre, köszönhetően annak, hogy Giniel de Villiers nyolc percet veszített hozzá képest.

Egyedül Nasser Al-Attiyah tudott beférkőzni az általa nemrég még leszólt Peugeot-k közé, ő a 4. lett Cyril Despres előtt, összetettben pedig a harmadik, 11 perces hátrányt felhalmozva. Eközben egy másik népszerű versenyző, a Buggy-val küzdő Tom Coronel közösségi oldalán tudatta, hogy számára véget ért a Dakar. 

A motorosok között Joan Barreda Bort behúzta a szakaszgyőzelmet, majd gyorsan el is veszítette azt, mivel 5 perces büntetést kapott sebességtúllépésért egy korlátozott szakaszon. A spanyol az előző nap egy perc időhozzáadást kapott hasonló vétségért, és jelenleg csak büntetései miatt áll az első helyett a harmadik pozícióban az összetettben. Az első Paulo Goncalves, aki a napi szakaszgyőzelmet is megörökölte.

A quadok mezőnyében Marcos Patronelli bizonyult a leggyorsabbnak, de a szoros végeredmény miatt alig tudta csökkenteni a hátrányát Ignacio Casaléval szemben, aki csak 25 másodperccel lassabban futott be a harmadik helyen. A chilei így továbbra is kényelmes, 12 perc feletti előnnyel vezeti a kategóriát.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?