Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. március 3. szerda
SimTech

Vettel is szimulátorozásra adja a fejét

A német világbajnok csatlakozik az egyre népszerűbb trendhez és kipróbálja magát a virtuális világban. Igaz a gyermekei és az egyéb hobbijai miatt nem tudja, mennyi ideje lesz versenyezni.

A hosszú hetek óta tartó kényszerszünet teremtette unalom elől az autóversenyzők közül sokan a virtuális versenyzésbe menekültek. Ezzel párhuzamosan számos új e-széria is alapult, ami a fiatalabb és az idősebb generációt is magával ragadta, hiszen Max Verstappenhez, Lando Norrishoz és Charles Leclerc-hez hasonlóan kormányt ragadott például Juan Pablo Montoya és Johnny Herbert is. Úgy tűnik, közéjük csatlakozik az F1 négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel is, aki egy telefonos konferencián közölte, hogy bevásárolt az ehhez szükséges felszerelésből.

 vet-portre-201912



„Az igazság az, hogy egy pár napja még nem volt szimulátorom. Azért nem vonzott, mert nem volt lehetőségem rá. Sokat hallottam róla, ezért úgy gondoltam, veszek egyet, és kipróbálom. De először is rendesen be kell állítani. Nem hiszem, hogy karriert csinálok belőle, inkább szórakozásból fogom kipróbálni” – magyarázta egy telefonos konferencián, amelyen külön kihangsúlyozta, az egyéb elfoglaltságai mellett nem lesz túl sok ideje a virtuális versenyzésre.

„Gyerekkoromban én is játszottam, de őszintén szólva nem ez az első dolog a listámon, amióta gyerekeim vannak. Meglátom, mennyi időm lesz rá. Tisztában vagyok vele, hogy vannak, akik nagyon komolyan veszik, és sok időt eltöltenek vele. Én más dolgokkal is szeretek foglalkozni, ezért én majd vegyítem a dolgaimat” – idézte őt a PlanetF1.

A német számára hétvégén rögtön adódik egy lehetőség a bemutatkozásra, ugyanis vasárnap rendezik a száguldó cirkusz hivatalos virtuális bajnokságának negyedik fordulóját, amelyre eddig mindössze hat aktív F1-es pilóta nevezett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?