DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Hatvan óra próbálkozás a sikerért – Interjú a londoni F1 Esport-elődöntő magyar résztvevőjével

Úgy érzi, sebessége alapján továbbjuthatott volna a döntőbe, de mindkét futamon balszerencse üldözte, így nem utazhat Abu Dhabiba, a hivatalos virtuális F1-es bajnokság fináléjára. A 17 éves Bereznay Dániellel, a londoni elődöntő két magyar résztvevőjének egyikével beszélgettünk.

Először indított a Formula-1 hivatalos online szériát, az esemény jelentőségét tükröző felhajtással és körítéssel: az Esport bajnokság döntőjét Abu Dhabiban rendezik, a szezonzáró nagydíj hétvégéjén, 20 játékos részvételével. A döntősök a kedden, Londonban tartott elődöntő 40 versenyzője közül kerültek ki. Az F1 Esport széria augusztus végi meghirdetése után több tízezren próbáltak szerencsét: a leggyorsabb 40 játékos, elsősorban brit, német és olasz nemzetiségű indulók közé két magyar is bekerült.

Az esportok szentélyében, a Gfinity Arenában azonban egyikük estéje sem végződött továbbjutással. A versenyzőket négy tízes csoportba osztották, mindegyikből ötön kerülhettek döntőbe: végül Blazsán Patrik (Fuvaros8161) nyolcadik helyen végzett, míg Bereznay Dániel (FormulaDani) kilencedik lett sajátjában. Utóbbival beszélgetett londoni élményeiről a Formula.hu.

Augusztus végén, néhány nappal az F1 2017 megjelenése előtt hirdették meg a szériát, másfél hónap múlva már az elődöntőt tartották. Mit tettél, amikor értesültél a hírről?

Néhány kört már az F1 2016-ban megtettem Japánban és Olaszországban. Ez volt az a kettő pálya, amelyeken kvalifikálni lehetett az elődöntőbe. A feladat az volt, hogy minél gyorsabban be kellett fejezni egy verseny utolsó öt körét. Mindkét eventből a leggyorsabb öt jutott tovább PC-ről, Xboxról és PS4-ről is. Ugyanígy háromszor három ember a ligákból került az elődöntőbe, egyet pedig a szervezők hívtak meg. Azóta az AOR (Apex Online Racing) tagja vagyok, ami egy nagy, nemzetközi liga, de akkor még nem voltam, ezért egy módon juthattam tovább: ha valamelyik eventen megpróbálok bekerülni a legjobb öt PC-s közé.

Hányszor próbálkoztál, és mikor derült ki, hogy bejutottál az elődöntős 40 közé?

Mindkét event kilenc-kilenc napig tartott, és az elsőn, Monzában, ahol dobogón kellett végezni egy Force Indiával, nem jártam sikerrel. Suzukában a feladat az volt, hogy Red Bull-lal meg kell nyerni a versenyt. Ez könnyűnek tűnhet, de az eredmények annyira szorosak voltak, hogy tizedmásodperceken belül négy-öt ember végzett, és öt kör összeadott idejéről beszélünk, tehát körönként két-három századmásodpercről. Hátulról kellett felzárkózni, és úgy megelőzni minden AI-t, hogy ne veszítsél vele időt. Ha egyetlen apró hibát elkövettél, akkor elölről kellett kezdened az egészet. Nagyon sokat kellett gyakorolni, én szerintem körülbelül 60 órát töltöttem vele. A második event végén, két héttel a londoni elődöntő előtt éjjelig fent voltam, végig izgultam, próbálkoztam. Végül 1-kor zárták le, akkor derült ki, hogy továbbjutottam. A legjobb 40 összesen 67 ezer próbálkozóból került ki, akik közül 8-10 ezren lehettek PC-n. Viszont a PC-sek az összesített eredményekben elég elöl voltak, például a legjobb PS4-es csak a 12. pozícióban szerepelt. Nem tudom, ez mennyire tükrözi a valóságot, mennyire mások számukra a körülmények.



Nyilván nem ma kezdted a játékot és az online versenyzést.

Hétéves korom óta játszom kormánnyal, akkor a Colin McRae Rallyval kezdtem. Az első F1-es játékom 10 évesen az F1 2007 volt, az első a Codemasterstől az F1 2011. Van egy YouTube-csatornám is, ahova rendszeresen feltöltöm a videóimat. Ami az online versenyzést illeti, egy kisebb magyar ligában vagyok admin, igazából egy baráti társaság. Az AOR-be csak október elejétől szálltam be, heti kettő ligafutamot teljesítek.

Tehát elmondható, hogy szinte újoncként kerültél ki Londonba.

Az is vicces, hogy AOR-ben megnyertem az első két futamom, 50 ponttal vezetek most. Az AOR-ben idén nagyjából 1000-en szerepelnek, rengeteg csoportja van, nagyon kemény bajnokság, én a PC-s Split 1-ben szerepelek.

Az sem véletlen, hogy Formula-1-ben versenyzel online, hiszen még egy F1-es témájú Facebook-oldal készítői között is szerepelsz. Mióta követed a nagydíjakat?

Én elég fiatal vagyok, 2000-ben születtem, hétvégén, a mesék között láttam egyszer egy Formula-1-es futamot. 2010 óta nézem rendszeresen, de miután elkezdett érdekelni, sok régebbi futamot is visszanéztem. Az F1-Zóna Facebook-oldalra egy felhívásra jelentkeztem. Igazából akkor foglalkozok vele, amikor jut rá időm. Én videós, technikai jellegű anyagokat szoktam kitenni, mert ahhoz értek, sokat játszom, ismerem a pályákat. Bulvárhíreket nem, azok nem érdekelnek.

Szóba került az idő: nemrég még egy egészen más jellegű versenyen, az X-Faktorban szerepeltél. Hogyan tudtad összeegyeztetni a kettőt?

Azokat a részeket már korábban leforgatták, így nem voltak olyan zsúfolt heteim, amennyire annak tűnnek. Viszont ha továbbjutottam volna, akkor valószínűleg nem tudtam volna elmenni Londonba. (Azóta visszahívták a műsorba – a szerző megjegyzése.) A nehezebb az iskola volt, mivel ahova járok, az ország tíz legerősebb gimnáziuma között szerepel, elég sokat kell tanulni, a tanulás és szabadidő pedig két olyan fogalom, ami nehezen fér meg egymás mellett. A London előtti héten öt-hat dolgozatot írtunk, ezért csupán két-két versenyt tudtam menni a brazil és brit pályán, két óránál többet nem tudtam gyakorolni. Szerencsére amikor a kvalifikációk elindultak, még nagyon az év elején jártunk, így arra jutott bőven időm.

Nem véletlen, ha Bereznay Dániel valahonnan ismerős: Az X-Faktor műsorában bukkant fel

Az elődöntő kedden volt, mennyivel előtte érkeztél meg Londonba, hogyan zajlott ott a menetrend?

Hétfő reggel indult a repülőm, így már hajnalban fel kellett kelnem. Mikor megérkeztünk, egy menő F1 Esport táblával vártak rá. Minden simán ment, semmilyen problémába nem ütköztünk a négy nap alatt, amit Londonban töltöttünk. Négycsillagos szállodában szállásoltak el minket, öt percre az arénától, mindig megmondták, mikor, hova kell mennünk, és még költőpénzt is kaptunk. Abszolút profi volt a szervezés, a kedd esti eseményeket a Sky Sports csapata közvetítette, hatalmas élmény volt ott lenni.

Az ellenfelekkel lehetett beszélgetni, vagy szúrós szemmel néztetek egymásra?

Nem, nagyon laza volt a hangulat, igazából nem is éreztem azt a vérengző versenyhangulatot. Persze közben ment a mutogatás, dühöngés, amit meg tudok érteni, hiszen nagy volt a tét. A versenyen kívül jól el lehetett beszélgetni, már azzal, aki tudott angolul. Patrikkal, a másik magyar sráccal is jól kijöttünk, egy repülővel érkeztünk, egyszerre mentünk haza.

Mennyi ismerkedési lehetőséged volt a felszereléssel és magával az autóval?

Az időmérőn 30 percet gyakorolhattunk, amikor mindenki azt csinált, amit szeretett volna. Én főleg Brazíliában mentem, meg két kört Silverstone-ban. Igazából semmilyen autó- és üzemanyag-beállítást nem változtathattunk, tehát menüben levő beállításokhoz nem nyúlhattunk, csak ahhoz, ami a kormányról vezérelhető volt. A kvali aztán 12 perc volt, csak Brazíliában, ami arra volt elegendő, hogy két gumiszettet használjunk. A silverstone-i pályán nem volt időmérő, csak a futam, a rajtsorrendet pedig az interlagosi versenyeredmény határozta meg.

A tíz ember a csoportokban a tíz csapat autóival ment. Nem volt különbség aközött, hogy valaki Mercedest vagy Toro Rossót használt?

Egyenlők voltak az autók… kivéve a második csoportban Silverstone-ban, ahol voltak köztük különbségek, és nem vették észre a szervezők, ami elég nagy hiba volt a részükről. A rajtsorrend alapján lehetett kiválasztani, melyikkel szeretnénk menni. Én a Haast választottam, mivel AOR-ben is azzal megyek. Igaz, hogy motorerő, leszorítóerő, tapadás között nincs különbség az autók között, azonban van hosszabb-rövidebb, szélesebb-keskenyebb, más pozícióban van a kamera, az ilyen apró különbségek pedig számítanak abban, mennyire érzed az irányítását.

A két versenyed, a brazil és brit pályán nem úgy alakult, ahogy szeretted volna. Mi hiúsította meg a jó eredményt?

A sorsom már az időmérőn megpecsételődött. A leggyorsabb körömnek az első próbálkozást írták be, a kevésbé felgumizott pályán. A másodikat, ami addig lila kör volt, így szerintem első soros rajtolásra elég lett volna, sajnos elvette a játék, mert négy kerékkel elhagytam a pályát. Így Brazíliában a harmadik csoport hatodik helyéről indultam. A csoportokba osztás az időmérő alapján történt, a következőképp: az időmérőn a leggyorsabb az első csoport első helyére került, a második a második csoport első helyére, és így tovább.

A harmadik csoport második versenye Silverstone-ban

A lépés az első futamon sem jött ki. Mit tartogatott számodra Interlagos?

Brazíliában, a versenyen rögtön rossz nézetben voltam, mivel nem mindig ugyanabban a race kitbe kellett beülni. Nem tudtam, a kormányon melyik gombbal kell nézetet változtatni, ezzel elment tíz másodperc. Az első körben, a hátsó egyenes végén belső íven biztonságos féktávot akartam venni, de az előttem levők 30-40 méterrel korábban fékeztek. Rengeteg ligafutamot teljesítettem már, és soha nem fékeztek még ilyen hamar első körben. Tehetetlen voltam, de lehettem volna óvatosabb is. Letört az első szárnyam, így már az első kör végén ki kellett mennem a bokszba, és a legkeményebb gumit feltennem. Innentől legfeljebb a hetedik hely volt számomra elérhető, amit meg is szereztem egy frissebb és lágyabb gumin levő versenyző megelőzésével.

A második versenyen így az elejében kellett volna végezned, mivel mindkét futamot pontozták, az alapján jutottak tovább öten. Az a futam min úszott el?

A rajtnál az ötödik helyig feljöttem, a versenyen azonban volt egy Renault, aki egyszer keresztbe fordított előttem két autót magával együtt, engem pedig kétszer is majdnem kilökött. Mivel megijesztett, kicsit hozzáértem az előttem levőhöz. Nem számítottam rá, hogy megsérül az autó, ekkora kontaktnál a játékban a maximális töréserősségnél sem szokott. A második körben itt is be kellett jönnöm a bokszba, majd kicsit elvesztettem a fejem, így sajnos csak az utolsó helyen értem be, tehát nem volt valami dicső befejezés.

Most, néhány nap távlatából milyen érzések vannak benned?

Nyilván mindig többet akar az ember, ezért nem vagyok elégedett. A csoportomon belül, ami a második vagy harmadik legerősebb volt, szerintem a brazil pályán a második, Silverstone-ban harmadik-negyedik leggyorsabb voltam. Sajnos az eredményeim ezt nem tükrözik. Úgy gondolom, a sebességem alapján 40 induló közül valahol a 10. és 15. hely között voltam.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: