DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

F1-Archív: Hamilton megtarthatja a győzelmét

A brit csak megrovást kap a Németországban elkövetett szabálytalansága után, Alonso futamot nyer, Schumacher pedig távolról segít Mika Salónak: ezek voltak július 22. hírei az évek során.

2023: Lewis Hamilton szerezte meg a pole-t a Magyar Nagydíjra, mindössze három ezreddel felülmúlva Max Verstappent. Eközben a Hungaroring és az F1 egészen 2032-ig szerződést hosszabbított.

2022: A Lewis Hamilton alapította Hamilton Bizottság által javasolt sokszínűségi egyezményre kilenc istálló már áldását adta, egy csapattal azonban hónapok óta tart a huzavona. Ez a csapat a Williams, amely úgy indokolta döntését, még márciusban kértek fontos információkat, melyeket azóta sem kaptak meg. Ezek hiányában, úgy, hogy nem látták a végleges egyezményt, nem tudnak állást foglalni.

2021: Silverstone-ban mutatkozott be kísérleti jelleggel az új kvalifikációs rendszer, melynek része volt egy szombati sprintverseny, ami a vasárnapi futam rajtrácsát határozta meg, illetőleg a három legjobb pilóta plusz pontokkal is gazdagodott. A Formula-1 vezérigazgatóját, Stefano Domenicalit meggyőzték a Brit Nagydíj versenyhétvégéjén látottak, de nem tekinti befejezettnek a munkát. Az olasz szakember szerint van még mit finomítani az új formátumon.

2020: Jövőre ismét csatlakozik a Formula-1 mezőnyéhez Fernando Alonso, ám pontosan tudja, hogy nehéz dolguk lesz az első szezonban. A kétszeres világbajnok ugyanúgy sikereket szeretne elérni a Renault csapatában, mint tette azt annak idején, de nem vár csodákat, az új projektre pedig szeptembertől koncentrál rá maximálisan.

2019: Miután az erősen motorigényes Silverstone-i pályán jól teljesítettek, így bizakodva tekint előre a Red Bull Racing a következő németországi versenyre. A csapatfőnök Christian Horner szerint a kanyarokban jó az autó és ebben a tekintetben egy szinten vannak a Ferrarival, így jó esélyeik lehetnek Hockenheimben.

2018: Lewis Hamilton nyerte a kaotikus Német Nagydíjat, amely után bár sokáig kérdéses volt, végül megtarthatta a győzelmét. A Mercedes brit pilótáját vizsgálták a felügyelők, miután egy félreértés következtében levágta a bokszutca bejáratát, ám az esetet egy figyelmeztetéssel megúszta. A nap vesztese egyértelműen Sebastian Vettel volt, akinek komoly esélye volt a futamgyőzelemre, de az eső miatt egyre csúszósabb pályán a falba tette a Ferrarit.

vettel-2018-hock-dppi



2017: Az FIA úgy döntött, 2018-tól kezdve kötelezővé teszi a halo névre hallgató fejvédőt, az viszont nagy felhördülést váltott ki, hogy a szövetség a csapatok támogatása nélkül tették mindezt. A Nemzetközi Automobil Szövetség a biztonságot tekintette elsőnek, az eszköz bevezetését pedig egy hosszas magyarázatban indokolták meg.

2016: Új kerékvetőket helyeztek el a Hungaroringen, ez viszont nem nyerte el Lewis Hamilton tetszését. A Mercedes világbajnoka a falnak csapta versenygépét a Magyar Nagydíj második szabadedzésén, a hibaért pedig az új rázóköveket okolta. A címvédő ugyanis nem értette a változtatást, úgy vélte, a régiek sokáig jól működtek, így értetlenül áll a dolog előtt.

2015: Az F1-es pilóták közösen vesznek majd búcsút a nemrég elhunyt Jules Bianchitól. Azt már korábban tudni lehetett, hogy a francia pilóta halála miatt egy gyászszünettel kezdődik majd a verseny a Hungaroringen, most viszont az is kiderült, hogy minden autón a #ChaoJules felirat lesz majd olvasható versenyzőtársuk emlékére.

2014: Javulni látszik a Red Bull Racing és a Renault kapcsolata. A francia gyártónál változások álltak be a menedzsmentet illetően, Cyril Abiteboul ugyanis lemondott a Caterham vezetéséről és visszatért Virybe. Az osztrák istállónál pozitívan fogadták a híreket, ami különösen azért fontos, mert hetekkel ezelőtt a felek esetleges szakításával volt tele a sajtó.

2013: Habár sokan pletykálnak arról, hogy Szergej Sirotkin hamarosan bemutatkozhat a Formula-1-ben, jelenlegi csapatfőnöke, Igor Salaquadara úgy gondolja, ez még egyelőre túl korai lenne pilótája számára. Szerinte a 17 esztendős orosz versenyző még nem áll készen erre a feladatra.

2012: Fernando Alonso nyerte a Német Nagydíjat, Jenson Button és Kimi Raikkönen előtt. A Ferrari spanyol pilótája a pole pozícióból tudott győzni, ezzel pedig 34 pontosra növelte az előnyét a tabella második helyén álló Mark Webberrel szemben. A spanyolok világbajnoka ezzel pályafutása 30. sikerét aratta.

alonso-2012-hock-dppi

2011: Heikki Kovalainen nem tudná elfogadni, hogy a szabadedzések során valaki másnak kelljen átadnia az autóját. A Team Lotus finn pilótája arra reagálva mondta ezt, hogy Karun Chandhok vezethette a Német Nagydíj első szabadedzésén csapattársa, Jarno Trulli autóját. A pletykák szerint ez egy üzenet volt az olasznak, hogy veszélyben lehet az ülése.

2010: Formalitásnak véli Rubens Barrichello szerződésének meghosszabbítását Sir Frank Williams.  Az istálló brazil pilótája közeledik a 300. versenyéhez, de a csapat technikai igazgatója, Sam Michael úgy véli, a versenyzőjük bebizonyította, hogy mennyire fontos a tapasztalat ebben a sportágban.

2009: A pletykák szerint a McLaren tartalékpilótája Pedro de la Rosa lehet az egyik versenyző Adrian Campos következő szezonra nevezett csapatában, csapattársa pedig Bruno Senna lehet majd. A spanyolok állítólag egy két éves szerződést írtak alá, amit már az Európai Nagydíjon bejelenthetnek.

2008: Markus Winkelhock megerősítette, hogy nem fog visszatérni a mezőnybe. A német pilóta a 2007-es Európai Nagydíjon vezethette a Spyker csapatának autóját, ahol az eső okozta káoszban rövid ideig még a versenyben is az élen állt.

2007: Fernando Alonso nyerte a Nürburgringen rendezett Európai Nagydíjat. A futam rajtja után nem sokkal eleredt az eső, emiatt pedig piros zászlóval kellett megszakítani a versenyt. A 60 körös versenyből még 4 kör hátra volt, amikor Alonso utolérte és megelőzte az addig élen álló Felipe Massát.

alonso-massa-2007-dppi

2006: Adrian Sutil bevallotta, hogy gyerekkorában zenei karrierre készült és nagyközönség előtt szeretett volna színpadra lépni. A Midland német tesztpilótája elmondta, hogy korábban azért készült erre a pályára, mert a szülei is zenészek voltak.

2005: Jenson Button szerint már nem fognak futamot nyerni ebben a szezonban. A BAR-Honda brit pilótája 2000-ben mutatkozott be az F1-ben, jelenlegi csapatát pedig 2003 óta erősíti, ám még mindig nem sikerült a dobogó legfelső fokára állnia.

2004: Felkeltette Peter Sauber figyelmét a DTM-ben kiváló teljesítményt nyújtó Gary Pafett. A brit média szerint akár már a Magyar Nagydíjon csatlakozhat a csapathoz tartalékpilótaként, a Mercedes motorsportfőnöke, Norbert Haug pedig úgy véli, lehetséges, hogy hamarosan F1-es autót fog tesztelni a pilótájuk.

2003: Sir Jackie Stewart szerint nem reális elképzelés, hogy négy hét alatt elkötelezik magukat egy 40 millió font értékű beruházás mellett Silverstone-ban. A BRDC elnöke ezzel némileg visszavágott Bernie Ecclestone felé, aki szeretné, ha minél hamarabb elkezdődnének a felújítások, a boxutca és a paddock pedig új helyre kerülnének.

2002: Egy nappal azok után, hogy megszerezte pályafutása ötödik világbajnoki címét és ezzel beérte a ranglistán Juan Manual Fangiót, Michael Schumacher úgy gondolja, nem szabad őt az argentin klasszishoz hasonlítani, hiszen mind a ketten egy másik korszakban versenyeztek, ráadásul szerinte más szintet képviselnek.  

2001: A korábbi McLaren pilóta John Watson egyetértett Eddie Irvine szavaival, amikor úgy gondolta, hogy Mika Hakkinen jobb, mint a csapattársa, David Coulthard. Watson kiemelte, hogy bár a skót versenyző jobb formában van, mint volt korábban, de szerinte inkább a finn teljesített alul magához képest.

2000: Miután egy négynapos teszten volt túl Olaszországban, a csapat pilótája, Rubens Barrichello szerint a McLaren közel sem volt annyira domináns, mint amilyennek Ausztriában tűnt. A brazil úgy gondolta, hogy könnyedén harcolhatott volna a győzelemért, ha nem keveredik balesetbe a futam elején, reagálva ezzel Luca di Montezemolo korábbi aggodalmára, aki szerint a wokingi istálló utolérte őket teljesítmény tekintetében.

1999: Bár Michael Schumacher a Brit Nagyíjon kettős lábtörést szenvedett, a német távolról is igyekszik segíteni a csapatának. Helyettese Mika Salo elmondta, hogy Michael többször is hívta már telefonon, főként azért, hogy tanácsokat kérhessen tőle, így az Osztrák Nagydíj alatt is kapcsolatban lesznek majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: