DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Retro – Ott a pontocskánk!

Egy kaotikus rajt, egy hatalmas baleset és Montoya egymás utáni második kizárása is kellett hozzá, de ez utólagosan már senkit nem érdekelt: 2004-ben ezen a napon Baumgartner Zsolt révén magyar pont született az F1-ben.

2004. június 20-án rendezték az ötödik Formula-1-es nagydíjat az indianapolisi road course-on, ahol az nem volt különösebben kérdéses, hogy ki számít az esélyesnek, hiszen Michael Schumacher a szezon addigi nyolc versenyéből hetet megnyert, és ennek megfelelően magabiztosan vezette is a bajnokságot. Az időmérőn viszont csak a második hely jutott neki csapattársa, Barrichello mögött, majd jött a két BAR Sato, Button sorrendben, utánuk pedig Montoya és Ralf Schumacher a két Williamsszel. Baumgartner Zsolt a 19. rajtkockát szerezte meg Minardijával.

A másnapi rajtnál gyorsan megfogyatkozott a mezőny, a rajtrács utolsó harmadából négyen is kiestek ütközés miatt: Klien, Massa, Pantano és Bruni búcsúzott el a versenytől ekkor. A következő áldozat aztán egy igazán nagy név volt Fernando Alonso személyében, aki nem sokkal a safety car kiállása után féktávon defektet kapott, és kiesett a versenyből, pedig egészen a harmadik helyre tört előre a kilencedik rajtkockából.

Egy körrel később aztán jött az igazán nagy baj: Ralf Schumacher autóján a 13-as kanyarban, a versenynaptár egyetlen döntött kanyarjában adta meg magát az egyik Michelin-abroncs, az autó pedig megpördülve, szinte kilencven fokos szögben csapódott a betonba. A versenyző percekig mozdulatlan volt, s meg sem szólalt, de szerencsére kiderült, hogy utóbbiért csak az a felelős, hogy a rádió is megsérült a balesetben. A német pilótát kórházba szállították, s bár szerencsére nem szenvedett maradandó sérüléseket, több hónapig nem térhetett vissza a pályára.

Ezzel már csak 14-en voltak versenyben, s a mezőny hamarosan tovább fogyatkozott: da Matta, Button, Heidfeld és Webber műszaki hiba miatt, Montoya pedig kizárás miatt szállt ki a játékból. A kolumbiai versenyzőt egy héttel korábban Kanadában is kizárták a versenyből, akkor a fék szabálytalansága miatt, most pedig azért, mert túlságosan későn cserélt autót – eredeti versenygépe ugyanis a rajtrácson ragadt, ezt követően rohant a harmadik számú Williamsért a garázsba.

Néhány körrel a leintés előtt tehát már csak kilencen voltak versenyben, majd amikor a 68. fordulóban Fisichella autója is megadta magát, Baumgartner Zsolt előrelépett a nyolcadik helyre. Itt is futott be, a magyar versenyző közel két és fél év után újra pontot szerzett a Minardinak, s egyúttal Magyarországot felírta az F1-es pontszerző nemzetek listájára. „Ez egy nagyszerű dolog, ez volt a célom! Ma igazi csoda történt, roppantul boldog vagyok magam és az egész csapat miatt” – nyilatkozta a magyar versenyző a futam után.

A versenyt egyébként Michael Schumacher nyerte, aki az első safety cart követően került Rubens Barrichello elé. A harmadik helyre kalandos verseny végén Takuma Sato ért oda a BAR-ral, aki karrierje egyetlen dobogóját szerezte – egyúttal a másodikat, melyet japán versenyző valaha elért a Formula-1-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: