DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Így jött rá Glock, hogy rajta múlt a 2008-as vb-cím

Még közvetlenül az interlagosi szezonzáró leintése után sem tudta a német F1-es, milyen szerepet játszott Hamilton első bajnoki sikerében. A sosemvolt 2010-es Toyotáról is beszélt.

Az elmúlt egy évben sűrűn került szóba a Formula-1 2008-as szezonja, köszönhetően Felipe Massának, miután nyilvános hadjáratot indított az adott évi világbajnoki cím utólagos odaítéléséért. A leporolt ügy középpontjában a Szingapúri Nagydíj áll, melyet Massáék álláspontja szerint törölni kellett volna akkoriban – a nullázott pontokkal pedig a brazil lenne 2008 világbajnoka.

A Massa-ügy kirobbanásáig 2008-ról leginkább a szezonzáró verseny jutott volna eszünkbe: a vb-cím csak a fordulatos Brazil Nagydíj utolsó körében dőlt el, amelyben Massa és a bajnokságot végül megnyerő Lewis Hamilton mellett Timo Glock is szerepet kapott. Massa már célba ért elsőként, mikor a pálya végén Hamilton megelőzte Glock slick abroncsokon a nedves aszfalton szinte irányíthatatlan Toyotáját.

A Formula-1-ben öt szezont töltő Timo Glock pályafutását elevenítette fel egy interjúban a Formula1.com, természetesen foglalkozva azzal a nagy visszhangot keltő előzéssel is. Akkoriban egyesek azt pedzegették, hogy szándékos elengedés történt, holott a német elmondta, nemhogy a pályán, de még a parc fermében sem tudta, hogy ezen az előzésen múlt a bajnoki cím.

„Sosem hittem volna, hogy ilyen történik velem. Próbáltuk a saját versenyünket futni, kihozni belőle a maximumot, a végén pedig pozíciókat nyertünk azzal, hogy kint maradtunk. De arról senki sem szólt, hogy én voltam az, aki eldöntötte a bajnokságot” – mondta az interjúban Glock.



„Amikor visszajöttem a bokszba a futam után és leparkoltam Lewis mögé, akkor kérdeztem meg a mérnököm, ki nyerte a bajnokságot, ő azt válaszolta, hogy Lewis. Odamentem hozzá, gratuláltam, aztán láttam az újságírók hadát, aki felénk közeledett. Azt gondoltam, mind Lewishoz szalad, ezért félreálltam, de mind hozzám jöttek!”

„Kérdezték, hogy »szándékos volt?«, »miért tetted?« satöbbi, satöbbi. Lövésem sem volt, hogy miről van szó” – elevenítette fel Glock, hogyan megzavarta a tudósítók rohama. Végül stábjának egyik tagja mentette ki és magyarázta el, milyen döntő szerepe volt a vb kimenetelében. „A fizioterapeutám megragadott és visszahúzott a garázsba, ahol elmagyarázta, mi történt. Akkor azt gondoltam, jól van, most már értem. Az eset az F1-es történelem része lett.”

A sosemvolt vb-esélyes Toyota

Timo Glock nem túl hosszú Formula-1-es pályafutása fő eredményeit a Toyota versenyzőjeként szerezte: GP2-es bajnokként igazolta le őt a japánok gyári csapata, amellyel háromszor állt a királykategória dobogóján. A Toyota egyik legerősebb szezonja, 2009 végén kiszállt, pedig Glock gyanúja szerint egy versenyképes 2010-es autót terveztek meg addigra.

„Visszatérhettem volna az utolsó két versenyre, de a Toyota úgy döntött, hogy Kobayashit tartja meg, szerintem azért, mert úgy gondolták, egy japán versenyzővel meggyőzhetik a felsővezetést” – mondta a német, aki a 2009-es szezon utolsó nagydíjait kihagyta, hivatalosan suzukai csigolyasérülése okán.

„Ez nem történt meg, amit sajnálok, mert szerintem a 2010-es autó igazán jó lehetett volna. Én nem láttam, csak hallottam a számokról, olyan toyotásoktól, akik átmentek a Ferrarihoz. Ők mondták, hogy a 2010-es autó aerodinamikai teljesítményben egy lépéssel a Ferrari előtt volt. Történnek ilyenek, pedig szívesen vezettem volna az autót…”

Laudát váltotta F1-es szakértőként

Timo Glock jelenleg számos korábbi Formula-1-es versenyzőhöz hasonlóan a közvetítésben vállal szerepet, a világbajnok Nico Rosberg partnereként a német adásban – egy háromszoros világbajnok helyét foglalta el fokozatosan.

„Az első versenyem 2015-ben volt. Az RTL szakértője, Niki Lauda nem ment el az Orosz Nagydíjra, ezért felvették a kapcsolatot velem. Először azt mondtam, nem akarom, de aztán úgy döntöttem, legyen, és élveztem. Az utána következő évben öt versenyen voltam, aztán Niki abbahagyta, én pedig Nico Rosberggel osztoztam a munkán. Miután a jogok a Skyhoz kerültek, hozzájuk csatlakoztam az elmúlt két évben, és nagyon élvezem” – beszélt az F1-es paddockban elfoglalt új helyéről Glock.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: