1962. március 2-án látta meg a napvilágot az autósport legendás alakja az olasz Giulianovában. Későbbi karrierjének előszelei már gyermekkorában is utolérték, hiszen egyrészt édesapja benzinkútján magába szippanthatta a benzingőz illatát, másrészt innét nem messze egy gokartpálya is üzemelt. Szinte kínálta magát a lehetőség, hogy a kis Gabriele már fiatalon belevesse magát abba, ami aztán örök életére megpecsételi sorát.
14 éves korában vágott neki kezdeti szárnypróbálgatásként a gokartnak, amely meg kell hagyni, eléggé jóra sikeredett... Mind az országos, mind az európai, mind a nemzetközi porondon remekelt, termései között szerepelt olasz, európai, világbajnoki cím is. Az ígéretes pályafutás egyik fontos epizódja volt, amikor egyik sporttársának édesapja valamit megláthatott Tarquiniben, s anyagi támogatást nyújtott neki. 1983-ban már hazája Formula-3000-es bajnokságában gépészkedhetett. 1985-ben pedig egyenes út vezetett a bajnokság nemzetközi sorozatába is a Coloni Racing kötelékében. Első futamán nagy figyelmet keltett, amikor annak ellenére, hogy öt ízben is megperdült, végül ötödikként suhant át az utolsó kör végén. Erre a produkcióra még Enzo Ferrari is felráncolta a homlokát, s a Commendatore egy rövid beszélgetést is kezdeményezett az ifjonccal. Viszont ezután az eredmények nem jöttek oly gyorsan, mint amire Gabriele és sokan mások számítottak, ennek fő oka az volt, hogy az általa terelgetett technika messze elmaradt az éllovasoktól. Legjobb eredményét 1987-ben Imolában hozta össze, ahol második lett, összesen egyébként négy ízben léphetett fel a dobogóra.
1987-ben nagy lehetőség kínálkozott Gabriele számára, hiszen a Formula-1 tagjává vált, igaz ekkor még csak egy futam erejéig San Marinóban az Osella Squadra Corse csapat pilótájaként. A következő évtől aztán 1992-ig megszakítás nélkül a száguldó cirkuszban versenyzett, s még egyetlenegy alkalommal, az 1995-ös Európa Nagydíjon. Ekkor ért véget a királykategóriában megélt szenvedése, hiszen az értékelhetetlen konstrukciók, amelyekben Tarquini ült, hét év alatt mindössze egyetlen ponthoz tudták hozzásegíteni 1989-ben Mexikóban.
Gabriele fiatal éveiben párhuzamosan több kategóriában is szerencsét próbált, többek között a Le Mans-i 24 órás autóversenyen is, de elsősorban túraautókkal volt sikeres. Fontos pillanatai közé tartozott, amikor 1993-ban az olasz Superturismo bajnokság év végi harmadik helyezettjeként szoríthatta ökölbe a tenyerét, 1994-ben pedig a brit túraautó-bajnokságban az év végi összesítéskor győztesként mosolyoghatott – mindkétszer az Alfa Corse színeiben vitézkedve –, első komolyabb nemzetközi sikereiként. Újabb hét évet váratott magára, amikor ismét sikerült maradandó eredményt elérnie, 2001-ben az Európa-bajnokság bronzérmeseként, melyre két évre rá bezsebelte a bajnoki címet a GTA Racing Team Nordautoval. 2004-ben ismét harmadik lett, majd még ugyanebben az esztendőben a BTCC Masters sorozatban is az évad végeztével a képzeletbeli pódium legalsó fokára állhatott fel. Ez után jött azonban csak a java, az igazán bravúros produkció.
Negyvenéves kor felett az élsportolók közül a többség felett eljár az idő, ekkora mindent kipréselnek magukból, amire tehetségükből fakadóan lehetőségük nyílott. Viszont akadnak páran olyanok, akik éppen csak életkoruk ezen szakaszában érzik meg igazán a vér szagát. A nap ünnepeltje is e ritka kivételek táborát alkotja. 2005-ben új túraautó-világbajnokságot raktak össze, s tizenhét szezonon át egy bizonyos Gabriele Tarquini itt élte harmadvirágzását. Már 2008-ban is nagy szenzációt keltett, hogy a SEAT Sport hozzásegítésével világbajnoki ezüstérmes lett, egy évvel később viszont történelmi rekordot állított fel, hiszen 2009. november 27-én 47 évesen és 73 naposan nemcsak, hogy hosszú évek küzdelme után világbajnokká avanzsált, hanem ezzel a valaha volt legidősebb autóversenyző lett, aki az FIA sorozatain belül bajnoki címet nyert!
„Na most már annyi, nem lehet ezt már fokozni” – sokakban megfogalmazódott az eredmény láttán ez a gondolat. Hát, az élet azonban a legnagyobb játékmester, s ehhez az autósportban úgy tűnik, Tarquini asszisztált. Hiszen ha a 2009-ben nyújtott fényes viadaláról a nemzetközi szaksajtó szuperlatívuszokban írt, akkor vajon hogyan vélekedett 2019-ben, amikor hősünk a BRC Hyundai N Squadra Corse csapatával megdöntve önmaga tíz évvel korábbi rekordját 2018. november 18-án 56 évesen és 262 naposan a túraautósok közül újfent felért a csúcsra? Talán a csoda jelző még enyhe kifejezés...
Gabriele Tarquini végül 2021-ben 59 évesen vonult nyugállományba, 40 évnyi autóversenyzést maga mögött hagyva. Felesége, Beatrice Tarquini jó és hűséges társa hosszú évek hajszája után is, akárcsak családja. „Szomorú vagyok – egy ilyen hosszú versenyzői karrier után, amely néha már úgy tűnt, hogy sosem ér véget, arra gondol az ember, hogy ez a pillanat sosem jön el. Az életben mindennek van egy kezdete és vége, már elég öreg vagyok ahhoz, hogy ezzel tisztában legyek” – mondotta visszavonulásakor a nagyérdemű.
