Sokak emlékében még mindig élénken él a Ferrari hatalmas dominanciája, mely alapvetően meghatározta a 2000-es évek első felét. Bár az évezred első szezonjában még komolyabb harcra kényszerült az akkor még csak kétszeres világbajnok Michael Schumacher, a német több évnyi szenvedés után behúzta csapatával a világbajnoki címet.
Ebben az évben érkezett Eddie Irvine helyére Rubens Barrichello, akit a Stewart GP csapatától sikerült leigazolni. A brazil versenyző egy esővel is tarkított igazán emlékezetes futamon szerezte meg pályafutása első sikerét, ám elég sokat kellett várnia a következő győzelemre. A Ferrari 2001-től kezdve szinte verhetetlennek tűnt, az pedig mindenki számára egyértelmű volt, hogy mi is a sorrend csapaton belül. Schumacher volt az első számú, az ő sikerének és eredményeinek pedig a csapattárs teljesítményét is alárendelték, ha szükséges volt.
Ez így volt már Irvine idejében is, akkoriban viszont még nem volt olyan mértékű fölényben a maranellói gárda, mint néhány évvel később. Ezekben az esztendőkben sikerült botrányba is keverednie az olasz istállónak a nyilvánvaló csapatutasítások miatt. Már a 2001-es Osztrák Nagydíj után is sokan kiakadtak, amikor Barrichello egyértelműen maga elé engedte csapattársát a futam végén, ám amíg ott csak a második hely volt a tét, egy évvel később ugyanott a győzelem forgott kockán.
Utóbbiból persze nagyobb botrány lett, a FIA pedig hosszú időre betiltotta a csapatutasítást. Mindezen előzmények fontosak voltak az Európa Nagydíj szempontjából, melyet a 2002-es szezon kilencedik futama volt és már a negyedik alkalommal rendezték a Nürburgringen.
Az időmérő edzésen Juan Pablo Montoya szerezte meg a pole-pozíciót, mely zsinórban már a harmadik rajtelsősége volt. A kolumbiai a kvalifikációk nagymestere lett abban a szezonban, a Monacói és a Francia Nagydíj között egymás után ötször nyerte a szombati napot, az ominózus idényben pedig összesen hétszer sikerült ez neki.
Montoya mellől, a csapattársa Ralf Schumacher indulhatott, a két Ferrari pedig a második sort foglalta el. A Williams-BMW időmérős sikerei többek között a Michelin kvalifikációs abroncsainak is köszönhető volt, Montoyán kívül ugyanis csak a Ferrarik voltak eredményesek a hétvégék ezen szakaszában.
A futam rajtjánál a Williams párosa szépen eljött, a sorrend viszont megcserélődött kettejük között, miután a fiatalabbik Schumacher az élre állt. Barrichello is megelőzte a csapattársát, sőt nem sokkal később elkapta az előtte álló párost is, így a brazil vezette a futamot és kezdett elhúzni a többiektől. Eközben persze a címvédő sem tétlenkedett, az akkor négyszeres világbajnok német már a harmadik kör végére feljött a második pozícióba.
Innentől kezdve rohamosan elkezdett közelíteni Barrichello felé, így sokan joggal gondolhatták azt, hogy jön majd a szokásos helycsere. Ez azonban nem történt meg, sőt az első kiállások után még mindig a brazil maradt az élen.
Mögöttük a dobogó legalsó fokáért a Williams és a McLaren párosa volt csatában, bár mind a négyen esélyesek voltak, Montoya és David Coulthard kifejezetten rosszul jött ki ebből a harcból. A 27. körben hatalmas csatában voltak a pozíciójukért, ám az első kanyarban a Williams megpördült, így pedig egy ütközés és két törött felfüggesztés lett ennek az eredménye.
A harmadik hely a végül Kimi Raikkönené lett, aki első szezonját teljesítette ekkor a McLaren színeiben, az Európa Nagydíjon pedig pályafutása második pódiumát érte el. Mindez annál is inkább nagy értékkel bírhatott számára, hogy abban az idényben ez korábban csak egyszer fordult ez elő Ausztráliában, a rákövetkező hét versenyből hatot viszont be sem fejezett.
Az élen viszont meglepő módon semmi változás nem történt a leintésig. A második kiállás után még mindig ugyanaz volt a sorrend, holott Schumacher kifejezetten jó tempót ment és egyre közelebb volt Barrichello autójához. Az utolsó körökre már nagyon közel volt egymáshoz a két vörös autó, ám ezúttal a brazilt hagyták nyerni, a csapat pedig 151. sikerét aratta konstruktőrként.
Némiképp ezzel visszaadtak számára valamit azok után, hogy Ausztriában egy tökéletes verseny végén vették el tőle a biztosnak tűnő sikert, a 2002-es évben pedig nem ez volt az egyetlen győzelme. Miután a csapat már mindkét címet bebiztosította, a Hungaroringen, Monzában, valamint Indianapolisban is győzni tudott, a Magyarországon aratott sikerrel pedig a konstruktőri címet is bebiztosították. Elképesztő szezonjuk volt, hiszen a 17 versenyből 15-öt megnyertek, csak Coulthard és Ralf Schumacher volt képes a Ferrarik mellett futamot nyerni.
Az persze továbbra sem volt kérdéses, hogy kit részesítenek előnyben a Ferarrinál, ám ez valamelyest fordulópont volt, hiszen innentől kezdve azért néha-néha Barrichello is megkapta a lehetőséget, ha úgy hozta az élet.
Rajta kívül viszont volt még egy ember, akinek tényleg lett volna mit megünnepelni, ám a sors másképp akarta. Giancarlo Fisichella számára a Nürburgingen rendezett verseny volt a karrierje 100. futama, ez azonban nem alakult túl fényesen. A Jordan-Honda pilótája már a rajtnál összeütközött Takuma Satóval, így mindketten a mezőny végére estek vissza, a 11. körben pedig leszakadt néhány elem az autójáról. A versenyének végül a 26. körben lett vége, így nem a legszebb emlékekkel távozhatott erről a hétvégéről.
