Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 20. kedd
Retro

Verstappen nevét se tudták a győzelmi interjúnál

Láttunk már a világon érdekes, vicces, néha kínos beszélgetéseket a Formula-1-es eredményhirdetéseknél, az egyik legemlékezetesebb, amikor Placido Domingo volt kissé felkészületlen.

Az elmúlt években a hosszú évtizedeken át megszokott trendek megváltoztak a Formula-1-ben. Ezek egyike az időmérő edzést, illetve a futamokat követő interjú, amik korábban egy külön stúdióban zajlottak. A versenyek utáni nyilatkozatokat a pilóták az utóbbi években már a dobogón adják, nemrég pedig bevezetésre került, hogy a kvalifikáció első három helyezettjének orra alá azonnal mikrofont dugnak, amint kiszálltak az autóból.

Néhány éve a háromszoros világbajnok Nelson Piquet döbbentette meg a világot egy ilyen verseny végi interjúval a Brazil Nagydíj leintését követően. A brazilok egyik nemzeti hőse túlságosan is jókedvűnek tűnt (már a verseny alatt is bevágták időnként), a dobogón pedig azt ecsetelte a győztes Lewis Hamiltonnak, hogy le akarja nyúlni a barátnőjét.

Domingo nem készült fel éppen a legjobban erre a feladatra

Többségében tapasztalt, profi riportert választanak erre a feladatra, de időnként inkább egy-egy nagy sztárra bízzák a beszélgetést. Így történt ez 2016-ban, Barcelonában is, amikor a legendás operaénekest, Placido Domingót kérték fel a győzelmi interjúk elkészítésére. Meglehetősen emlékezetesre sikeredett, bár nem a legjobb értelemben.

Max Verstappen éppen néhány nappal korábban ült át a Red Bullba és azonnal megnyerte első versenyét a bikáknál. Domingo már a megszólításnál is hibázott, Markusnak nevezte az ifjú hollandot, de utána is nagy mennyiségű hibát vétett Kimi Raikkönennel és Sebastian Vettellel kapcsolatban is, a finn világbajnok neve is nehezen jutott eszébe.

A legvégén pedig a közönség felé fordult és rövid monológba kezdett, amelynek középpontjában az állt, hogy gratuláljon az FC Barcelona nem sokkal korábban kivívott spanyol bajnoki címéhez. Emlékezetes ceremónia lett, bár nem úgy, ahogy a szervezők ezt valószínűleg előtte gondolták. Domingo egyébként nem ekkor beszélgetett először az F1-es pilótákkal, 2012-ben éppen Magyarországon egyszer már megkapta a lehetőséget. Verstappen pedig ha rendszeres futamgyőztessé válna, aligha bánná, hogy esetleg ismét eltévesztik a nevét a győzelmi interjúnál. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?