A Forma-1-es paddock sokszor azokra is hajlamos ráhúzni a fizetős versenyző-feliratú overált, akik egyébként részben remek eredményeiknek köszönhetően kerültek be a száguldó cirkusz körforgásába - de mit lehet mondani azokról, akik az alsóbb kategóriában közelebb voltak a mezőny végéhez, mint az elejéhez? A kétezres évekre a korábbinál kevesebb ilyen „tehetség” jutott el a csúcsig, de a pénz után kajtató kiscsapatok jóvoltából azért akadtak szép számmal: az egyik ilyen japán reménység Sakon Yamamoto volt, aki három alkalommal is be tudott jutni a sportágba, három különböző csapattal, összesen 21 versenyt teljesítve.
A Toyohashiból származó versenyző 23 évesen jutott el a Forma-1 kapujába, természetesen támogatóinak köszönhetően, addig ugyanis egy-egy SuperGT-ben, valamint a japán F3-ban szerzett győzelmén kívül nagyon sikert nem tudott felmutatni. Yamamoto előbb Silverstone-ban vezethette a Jordan-Midland autóját, de a tesztnapok után úgy vélekedett, nem kellően erős ahhoz, hogy megbirkózzon az F1-es gép jelentette kihívásokkal. Október elején aztán versenyhétvégén is lehetőséget kapott ahol - talán a hazai környezetnek köszönhetően - meglepetésre jobbnak bizonyult csapattársainál, Tiago Monteirónál és Narain Karthikeyannál is a pénteki edzések során.
Noha neve ott szerepelt a tél folyamán megalakuló összjapán nemzeti alakulat, a Super Aguri listáján is, végül Yuji Ide ülhetett be Takuma Sato mellé - hogy aztán alkalmatlansága miatt négy verseny után kipenderítsék onnan. A japán helyére Franck Montagny ülhetett, igaz, csak ideiglenesen, mert Aguri Suzuki mindenképp két japán versenyzővel képzelte el a folytatást. A francia végül hét versenyt élt meg a csapatnál, s miután Yamamoto Silverstone-tól kezdve harmadik versenyzőként bontogathatta szárnyait, Hockenheimben életében először F1-es versenyen is elindulhatott.
Emberünknek sikerült kihúznia az évet a Super Agurinál, eredménytelenül: négy kiesés, két 16., valamint egy 17. hely lett a mérlege. Meglepetésre a versenyeken nem bizonyult olyan vadócnak, mint japán elődje, Kínában mégis balhéba keveredett - akaratán kívül. Miután Takuma Sato belekavart a pontszerzők levesébe, a kárvallott Nick Heidfeld Yamamotóval kezdett üvöltözni és nevezte baromarcúnak őt csapattársa helyett.
Annak ellenére, hogy a csapat nem számított rá versenyzőként, a pilóta maradt harmadik számú versenyző Aguri Suzuki keze alatt, de így sem kellett mellőznie a futamok izgalmait: 2007-re a BCN Competition pilótája lett a GP2-ben. Itt 11 versenyt teljesített, de egy alkalommal sem jutott be a pontszerzők közé - a Hungaroring előtt azonban újra felléphetett az F1-be, köszönhetően a Spyker hívásának, amely két héttel azelőtt rúgta ki az alulteljesítő Christijan Alberst.
Az eredmények itt sem jöttek - persze akárcsak a Super Agurinál, az autó teljesítménye itt is jelentős hátráltató tényező volt -, legjobbja egy 12. hely volt a szakadó esőben rendezett hazai futamáról, Fujiból, de inkább csúszkálásairól és koccanásairól maradt emlékezetes szereplése.
Ezután egy hosszabb szünet következett Yamamoto F1-es „pályafutásában”, igaz, csak ami a versenyzést illeti. Meglepő módon ugyanis a Renault szolgálatába állt harmadik(?) számú versenyzőként, aki bemutatókon vezetheti az istálló autóit.
Hockenheimtől kezdve ismét visszatért a versenyülésbe, ismét a GP2-ben, ezúttal a nagy múltú ART Grand Prix színeiben: a japán öt versenyhétvégéje alatt egyedül a Hungaroringen szerzett pontot, amikor a felemelő negyedik helyen zárt. A téli GP2 Asia szezonban még ennél is magasabb szintet képviselt, ugyanis a csapatnál maradva a nyitóversenyen a dobogóra is felállhatott, összesen pedig 13 ponttal 9. helyen zárt a tabellán.
2010 tavasza újabb jó hírrel szolgált számára, ugyanis a sportág egyik újonca, a Hispania Racing Team tesztpilótának szerződtette Karun Chandhok és Bruno Senna mellé. A Brit Nagydíjon aztán a brazilt, majd az azt követő hat hétvégéből az indiait helyettesítette - egy alkalommal azonban Christian Klien foglalta el a helyét a csapatnál ételmérgezés miatt. A rém gyenge autóval egy 15. hely lett a legjobbja az esőkáosszal tarkított Koreai Nagydíjon, a hírekbe mégis monzai manőverével került be, amikor nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott egyik szerelőjének, miután elhagyni kényszerült a Hispania bokszát.
Noha a Virgin 2011 elején bejelentette Yamamotót, mint tesztpilótáját, a japán egyszer sem vezethette az istálló autóját - ettől a pillanattól kezdve pedig végképp kikerült az F1-es körforgásból. Japán kapcsolat ide vagy oda, mégis meglepő volt, amikor négy évvel később ismét feltűnt egy nemzetközi sorozatban: az Amlin Aguri ugyanis vele helyettesítette Antonio Felix da Costát a szezonzáró London ePrix-n: az első versenyen műszaki hiba áldozata lett, a második futamon pedig eltalálta Jarno Trulli autóját. A szezont ezzel a 35., azaz az utolsó helyen zárta.
Yamamoto F1-es karrierje alatt (de után) folyamatosan meghívást kapott a versenyek utáni zárópartikra, mint lemezlovas, de zenei tehetségét kamatoztathatta más nagyszabású bulikon is - most már kijelenthető, hogy jobban tette volna, ha a keverőpultot választja fő munkaeszközéként versenyautók helyett.
