DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

Hispania

Retro - Aki sikeresebb volt dj-ként, mint versenyzőként

Három F1-es csapatnál, három szakaszban is versenyzett, két éve pedig a Formula-E-ben is feltűnt - Sakon Yamamoto amilyen nagy visszatérő volt, olyannyira nem mutatott semmi pályafutása alatt.

részletek

Végül elbukott mindhárom 2010-es újonc csapat

Amikor 2008 végén a Honda, majd egy évre rá másik két gyári csapat, a Toyota és a BMW is bedobta a törölközőt és a pénzügyi válság miatt kilépett a Formula 1-ből, fontos volt, hogy a keletkező űrt megpróbálják új csapatokkal feltölteni.

részletek

Nekrológ: A 2010-es generáció

A Manor összeomlásával véget ért az F1-es csapatok „2010-es generációjának” története, melyet most röviden áttekintünk a kiválasztási folyamattól a szűk esztendőkön át egészen a megszűnésükig.

részletek

Hogy kell bemutatkozni az F1-ben?

Az újonc Haas istálló első tesztnapján csupán 31 kört tudott megtenni, elsősorban egy komoly mechanikai probléma miatt – vajon történeti kontextusba helyezve mennyire volt sikeres a debütálás?

részletek

Retro – Megjöttek a kispajtások

A 2010-es előszezon abból a szempontból kétségkívül különleges volt, hogy hosszú idő után először egyszerre három új istálló bukkant fel az F1-ben – az érkezés a legkevésbé sem volt zökkenőmentes.

részletek

Csapatok a semmiből, azaz mi lehet a Haas sorsa?

Az utóbbi 20 évben hat teljesen új alakulat próbálkozott az F1-ben, de rossz hír a Haas számára, hogy a sikerek nagyrészt elkerülték azokat a gárdákat, melyek nem egy korábbi csapat alapjaira épültek.

részletek