DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro - Az utolsó monacói Villeneuve-győzelem

Gilles Villeneuve egyike azon csiszolatlan gyémántoknak, akik ilyen vagy olyan okból nem jutottak el a Formula-1-es világbajnoki címig. Az 1981-es Monacói Nagydíjon azonban kijött neki a lépés.

Nagyon ráfért már a jó eredmény Villeneuve-re, ugyanis a világbajnokság hatodik futamára úgy érkezett meg, hogy mindössze három pontocskával rendelkezett, miközben az első helyen álló Carlos Reutemann-nak már 34 pontja volt és ez abban az időszakban óriási előnynek számított.

Jones és Villeneuve


A rajt után az élről induló Nelson Piquet magához is ragadta a kezdeményezést és meg is tartotta vezető helyét. Alan Jones üldözte kitartóan a verseny során, így Piquet nem lazsálhatott, mivel a Williamsszel versenyző világbajnoki címvédő ott loholt a sarkában. Éppen ez lett a brazil veszte, ugyanis egy lekörözés során nem jól mérte fel a távolságot és a korlátnak ütközött.

Piquet rajtavesztett, Jones pedig köszönte szépen és átvette a vezetést az 53. körben és úgy tűnt, senki sem állíthatja már meg. A ferraris Gilles VIlleneuve azonban nem így gondolta, üldözőbe vette az ausztrált és mindössze négy körrel a vége előtt kihasználva annak kisebb motorproblémáját a célegyenesben elment mellette. Jones végül a motorhiba ellenére bejött a második helyre, bár hátránya közel negyven másodperc lett addigra.

Körön belül ért még célba Jacques Laffite a Ligier-Matrával a harmadik helyen, a negyedik helyezett Pironi már kört kapott. Mindössze heten látták meg a kockás zászlót, rengeteg volt a technikai és a vezetői hiba is. Valójában Pironi és Cheever is összeütköztek a Mirabeau-nál, de mindketten folytatni tudták a versenyt és be is fejezték. Az egyik leglátványosabb karambolt Alboreto és Giacomelli hozták össze a Ste Devote-nál.

Gilles Villeneuve számára nem adódott lehetőség, hogy a következő szezonban is megvédje monacói elsőségét, ugyanis egy évvel később a megelőző belga futam időmérő edzésén halálos balesetet szenvedett. Fia, az F1-es világbajnok Jacques Villeneuve nem szerepelt jól Monte Carlóban, a negyedik hely a legjobb helyezése, de az esetek többségében nem szerzett pontot kísérletei során a hercegségben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: