Egy fiatalkori ismeretség alapjaiban meghatározta a 2009-ben ezen a napon, január 30-án elhunyt Edward Everett Mayer, avagy ahogy mindenki ismerte, Teddy Mayer életét. Miután joghallgatóként öccse, Timmy versenycsapata, a Rev-Em istálló révén kapcsolatba került az autósporttal, diplomája megszerzését követően Európába ment, ahol Bruce McLaren partnereként segített neki létrehozni saját versenyistállóját, melynek egyik versenyzője saját öccse, Timmy lett.
Az ígéretes kezdeteket beárnyékolta egy borzalmas eset: még egyéves sem volt a Bruce McLaren Motor Racing, amikor az 1964-ben első ízben megrendezett Tasman Series márciusi záróesemények edzésein Timmy egy fának csapódott és szörnyethalt. Testvére ennek ellenére sem hagyta el az autósportot, s jelen volt a McLaren történetének első mérföldköveinél: az első F1-es futam és pontszerzés 1966-ban, az első Can-Am bajnoki cím 1967-ben (a McLaren itt 1971-ig legyőzhetetlen maradt), az első F1-es dobogó és futamgyőzelem 1968-ban, majd Bruce McLaren tragikus halála 1970-ben.
Az alapító csapatfőnök elvesztését követően az alakulat jövője veszélybe került, de Teddy Mayer nem hagyta barátja örökségét elenyészni. Átvette az irányítást a McLarennél, a visszaemlékezések szerint makacs, keménykezű és távolságtartó vezető volt – utóbbiban szerepet játszhatott öccse, majd McLaren, valamint nem sokkal később a hozzá szintén közel álló Peter Revson elvesztése. Persze ezek a tulajdonságok egy csapatfőnök esetében egyáltalán nem károsak, hiszen elszántsággal, szervezőkészséggel és innovatív gondolkodásával (a csapatrádió például az ő „találmánya” volt) kiegészítve ezeket a McLarent korábban nem látott magasságokba emelte: 1974 és 1976 között két egyéni és egy konstruktőri címet szerzett az ekkor még nem Wokingban, hanem Colnbrookban székelő alakulat. Ráadásul a tengerentúlon is komoly sikereket értek el: Johnny Rutherford kétszer nyerte meg az Indy 500-at nekik, az első győzelmet pedig Mark Donohue gyűjtötte be a Penske McLarenjéve.
Hunt bajnoki címe után viszont hanyatlásnak indult a McLaren, s még a középmezőnyből is kicsúsztak az évtized végére. A Marlboro tető alá hozott egy megállapodást a Ron Dennis által vezetett Project 4 nevű alakulattal, mellyel egyesülve a McLaren ismét felvirágzott – de Mayer ekkor már nem volt a csapatnál. Nem sokáig fértek meg ketten egymás mellett, s végül Dennis bizonyult az erősebb kutyának: egymillió font feletti összegért megvásárolta Mayer részvényeit, s átvette az irányítást a McLarennél.
Mayer és korábbi mclarenes kollégája, Tyler Alexander ezt követően a Champ Carban próbált szerencsét, s a Mayer Motor Racing színeiben Tom Sneva 1984-ben a bajnoki címhez is közel került. A következő év ennek ellenére ismét az F1-ben találta őt, hiszen szerepet kapott a Haas istállónál, mely végül igen rövid életűnek bizonyult. Ezt követően Mayer végleg hátat fordított a királykategóriának, s élete utolsó évtizedeiben a Penskénél vállalt szerepet, ahonnan 2007-ben, két évvel halála előtt vonult nyugdíjba. Fia, a testvéréről elnevezett Tim folytatta a családi hagyományokat: többek között bábáskodott a Rio 400 futam születésénél, szerepet vállalt a CART vezetőségében, dolgozott az ALMS sorozatban, stewardként pedig F1-es, WTCC- és WEC-futamokon is tevékenykedik.
