DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Retro

Retro – Kinevetett csapatból Ferrari-üldöző

Bár sosem nyert F1-es nagydíjat, egyszer másodikként zárta a Ferrari mögött a konstruktőri világbajnokságot a BAR, amely csapatnak Jenson Button felemelkedése és pár színes történet köszönhető.

A BAR históriája ezen a napon, 1997. december 2-án kezdődött, mikor a 63 éves csapatfőnök, Ken Tyrrell bejelentette, eladja a nevét viselő istállót. A Tyrrell a Formula-1 azon kevés csapata közé tartozik, melyek rögtön a csúcson kezdték, sikerük íve azonban egyre mélyebbre került. Az első évben, 1968-ban (akkor még a francia repülőipari céggel, a Matrával karöltve) futamokat nyertek Jackie Stewarttal, aki a következő öt szezonban három világbajnoki címet szerzett. Később nyertek még egy-két futamot, a 90-es években azonban már csak szórványosan gyűjtöttek vb-egységeket, az 1997-es szezonban pedig a Tyrrell története során először teljesített olyan évet, amikor egyszer sem futott be pontszerző helyen. Így múlt el egy egykor McLarenhez, Lotushoz hasonlóan csengő név dicsősége.

A BAR a British American Racing rövidítése, amely egy dohánycégre, a British American Tobaccóra (BAT) utal – ez a vállalat volt a csapat tulajdonosa és főszponzora több cigarettamárkájával. Egy dohánylevél még a BAR logójában is felbukkant, eloszlatva minden kétséget afelől, milyen pénzek éltették a csapatot abban a korszakban, amikor a teljes rajtrács egy-egy cigisdobozra emlékeztetett.

A BAR egyszerre kettőre is – de ne siessünk ilyen előre. 1998-ban a csapat még Tyrrell néven futott, a valódi bemutatkozásra 1999-ben került a sor. Szándékaik komolyságát mutatta, hogy rögtön világbajnokot igazoltak Jacques Villeneuve személyében, akit Craig Pollock csapatfőnök igazolt: ő volt az, akinek közbenjárására a BAT befektetett a csapatba, nem utolsósorban a kanadai menedzsere. A karosszériát a tapasztalt Reynard Motorsport építette az új, Brackley-ben található bázison, a Supertec elnevezésű motorokat pedig a Renault szállította.



A BAT két márkáját akarta reklámozni a csapattal, ezért a bemutatón Villeneuve autóját a Lucky Strike fehér-piros színeire festették, míg a másik autó, Ricardo Zontáé az 555 kék-sárga reklámjává vált. Az FIA előírásai alapján viszont egy csapat két versenygépének azonos festést kellett viselnie: ekkor váltott át a BAR a híres cipzáras megoldásra: az autó egyik felére az egyik, a másikra a másik színkombináció és felirat került. A későbbi években hagyományosabb festéssel a Lucky Strike-ot reklámozta a csapat.

Ezen kívül sok mindent nem lehet elmondani az első szezonról, amely során a BAR többször is nevetség tárgyává vált. A csapat „a kiválóság tradíciója” szlogent választotta magának, ami sokak arcára mosolyt csalt abból fakadóan, hogy egy vadonatúj alakulatról volt szó. Azt is kijelentették, hogy futamot nyernek az első évben. Csúnya lebőgés lett a vége, egyetlen pontot sem szereztek.

A későbbi években azonban a BAR lépésről lépésre fejlődött – épp ellenkező utat bejárva, mint a Tyrrell –, már Honda-motorokkal felvértezve váltak gyakori pontszerzőkké, 2001-ben pedig az első dobogók is meglettek. Végül egy hatalom- és generációváltás kellett a valódi áttöréshez: Pollockot Dave Richards váltotta a csapatfőnöki székben, aki összekülönbözött Villeneuve-vel, majd kirúgta a kanadait. A fiatal Jenson Button vált a BAR vezető versenyzőjévé.

A 2004-es év toronyként magasodik ki az istálló történetében.  Button nem kevesebb, mint tíz alkalommal állt fel a dobogó második vagy harmadik fokára. Ezzel a Ferrari két pilótája, Michael Schumacher és Rubens Barrichello mögött harmadikként zárt az egyéni pontversenyben, a BAR pedig második lett a konstruktőrök között. Ezt a három csapatot tudta megelőzni: a Renault-t, Williamst és McLarent, a sport óriásait. A Honda ez évi erőforrása, az RA004E 960 lóerő leadására volt képes: ezt tartják a V10-es éra legerősebb motorjának.

Hétéves fennállása alatt a BAR 15 dobogós helyet gyűjtött, Button pedig kétszer indult a pole-pozícióból, a futamgyőzelem azonban hiányzik a csapat történetéből. Pedig annak ismeretében, mekkora fejlődésen estek át, erre sem kellett volna sokat várni. Csakhogy előbb a Honda 45 %-os részesedést vásárolt a csapatból 2004 végén, egy évvel később pedig a maradék 55 %-ra is szert tettek. A BAT a dohányreklámok közelgő betiltása miatt szabadult részesedésétől, az istálló a Honda gyári programjává vált – amely rögtön első évében szerzett is egy futamgyőzelmet.

Ezt persze már túlzás lenne a BAR érdemeként feltüntetni, de a történethez tartozik, hogy a csapat jogutódjai számos bajnoki címet ünnepeltek azóta: 2009-ben a Honda távozása után létrejött Brawn GP söpörte be az egyéni és konstruktőri trófeát, majd ahogy a BAR-ra, erre is lecsapott egy gyártó, a Mercedes, amely 2014 után hosszú évekig nem talált legyőzőre a Formula-1-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: