DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Retro

Retro – A tifosi-álom: Ferrari vb-cím Monzában

Az olasz közönség Ferrari-győzelmet látni megy Monzába, amire eddig 19-szer volt példa. Az viszont csak négyszer fordult elő – így még különlegesebb –, hogy a Scuderia pilótája Monzában szerezte meg a bajnoki címet. Niki Lauda is így nyerte első trófeáját.

Az 1956-os, 1975-ös és 1979-es idény szerepel a lehető legkülönlegesebb helyen az Olasz Nagydíjak történetében: Juan Manuel Fangio, Niki Lauda és Jody Scheckter ezekben az években, a Ferrari színeiben a tifosi előtt biztosították be világbajnoki címüket. 1961-ben Phill Hill ugyancsak Monzában lett bajnok, de azt a versenyt beárnyékolta csapattársa és riválisa, Wolfgang von Trips, valamint számos néző halála. Ebben a cikkben Lauda sikerével foglalkozunk, mely épp ezen a napon, szeptember 7-én született meg.

Bár a szezont meglehetősen gyengén kezdte, és az első négy versenyen dobogóra sem állt, Niki Lauda monacói győzelmével formába lendült – köszönhetően jelentős részben a Ferrari időközben bemutatott új, gyorsabb modelljének, a 312T-nek –, a szezon második felében pedig már ellenállhatatlanul robogott pályafutása első világbajnoki címe felé. Miután a kanadai versenyt törölték, az Olasz Nagydíj a szezon utolsó előtti fordulójává lépett elő. Laudának mindössze fél pontra volt szüksége, hogy az egyedüli megmaradt ellenfél, Carlos Reutemann esélyeit nullázza.



A mezőny leggyorsabb versenyzője a Ferrari-szurkolók tízezrei előtt tíz egymást követő nagydíjon nyolcadik pole-pozícióját szerezte, csapattársa, Clay Regazzoni révén a Ferrari kisajátította az első sort. A felhőszakadás miatt egy órával csúsztatott rajtot a svájci vitte. Az első sikánban már a második körben bonyodalmak támadtak, melyeket a rázókövet eltaláló és felfüggesztését eltörő mclarenes Jochen Mass váltott ki. Többen megforogtak, egy autó a másikra ugratott, és végül öten ki is estek az eset következtében (lásd a videón 3:24-től).

A mögöttük támadt kalamajka kedvezett a Ferrariknak, melyek sokáig 1-2-es pozícióban haladtak. Mögöttük Emerson Fittipaldi gyújtotta be a rakétákat a talpon maradt McLarennel: előbb megelőzte a harmadikként haladó Reutemannt, majd 10 másodpercet ledolgozott Laudához képest, akit 10 körrel a leintés előtt előzött meg.

Niki Laudának természetesen a harmadik hely is bőven megfelelt: mivel Reutemann mögötte ért célba, 14 év után egy Ferrari-versenyző újra olasz közönség előtt szerezte meg a világbajnoki címét. Köszönhetően annak, hogy a futamot is egy vörös autó nyerte, a Ferrari a konstruktőri címet szintén bebiztosította a Brabhammel szemben. A 36 éves Clay Regazzoni már másodszor ünnepelte születésnapját győzelemmel: a versenyző szeptember 5-én született, amely nap környékén hagyományosan az Olasz Nagydíjat tartották.

A negyedik helyért parázs csata zajlott, Reutemann mögött előbb Patrick Depailler előzte meg James Huntot, a francia azonban rögtön megpördült. Az argentinnak ezután Hunttal és Tom Pryce-szal kellett megküzdenie, de a Hesketh pilótája is kicsúszott. Ennek ellenére tíz kör múlva újra megelőzte a walesit – a sorrend végül Reutemann, Hunt, Pryce volt a pontszerző helyeken.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: