A Formula-1 hőskorának kezdetén olykor előfordult, hogy a kevés résztvevő miatt F2-es autókkal töltötték fel a mezőnyt a versenyre, akik a saját harcukat vívták, mégis képesek voltak bezavarni a nagyok játékába. Többnyire a lassúságukkal tették ezt, ám 1967-ben a Nürburgringen a Jacky Ickx által vezetett F2-es Matra azzal keltett feltűnést, hogy meglepően gyors volt.
A versenyre 17 F1-es nevezőt regisztráltak, ami akkoriban ugyan nem volt különösebben kevés, ám a majdnem 23 kilométeres Nordschleifén bőven volt hely többek számára is, így a sport történetében utolsó alkalommal lehetővé tették a nevezést az F2-es autókat vezető pilóták számára is. Többen közülük fiatal tehetségek voltak, akik később a nagyobb autókkal is maradandót alkottak, ám a 22 éves belga Jacky Ickxnek már ezen a hétvégén is sikerült tündökölnie.
A pole-t Jim Clark szerezte meg, valamivel több, mint nyolc perc alatt körbeérve a pályán, és nagyságát jelezve 9,4 másodpercet adott az időmérést a második helyen záró Denny Hulme-nak. A harmadik azonban közvetlenül Hulme mögött Ickx lett, aki 9,9 másodperccel végzett a Repülő Skót mögött a gyengébb technika ellenére is. Hiába azonban a figyelemfelkeltő eredmény, a szabályok szerint az F2-es autók nem vegyülhettek az F1-esekkel, azoknak a mezőny végéről kellett rajtolniuk, így Ickx is csak a 18. pozíciót vívhatta ki magának remeklésével.
A rajtnál aztán az élen Clark megőrizte a vezetést, ám a negyedik körben a felfüggesztés meghibásodása miatt kénytelen volt kiállni. Az első helyért ekkor Hulme és Dan Gurney kezdtek csatázni, amelynek végén az amerikai került az élre. Gurney egyik Eagle autóját kölcsönözte ki Bruce McLaren is erre a futamra, mivel saját keze által született McLarenje porig égett egy korábbi tesztelés alkalmával, így az új-zélandi csapatalapítónak ideiglenesen más járgány után kellett néznie - ám ő sem jutott messzire, már a 3. körben búcsúzott.
Aztán amikor Jackie Stewart a 6. körben kiesett az élen álló kettős mögül, Jack Brabham lépett fel a képzeletbeli dobogóra, a negyedik helyen pedig ismét feltűnt egy olyan autó sziluettje, amelynek az erőviszonyok alapján nem lett volna ott a helye: Ickx Matrája. A Ferrarival Chris Amon ugyan idővel levadászta őt, majd reményei szerte is foszlottak, amikor három körrel a vége előtt felmondta a szolgálatot az F2-es felfüggesztése is, így a belgának törött jobb első kerékkel ki kellett állnia az ötödik helyről.
Az élen is történt még változás ezt követően, hiszen Gurney autója is leállt, így a győzelem Hulme kezébe került, a Brabham pedig kettős győzelmet ünnepelhetett, mivel a csapatalapító jött be a második helyre. A harmadik Amon lett, ami azt jelentette, hogy a dobogóra két új-zélandi és egy ausztrál versenyző állhatott fel, így ez lett az első, és máig utolsó olyan eset, hogy az első három helyen mind az óceániai kontinens képviselői végeztek.
Azért Jacky Ickx teljesítménye sem maradt észrevétlen, hiszen abban az évben Monzában már az F1-es mezőny teljes jogú tagjaként debütálhatott.
