1959-ben ezen a napon rendezték a Formula-1-es világbajnokság negyedik fordulóját a legendás reimsi versenypályán, ahol összesen 417 kilométert kellett teljesítenie a versenyzőknek a roppant gyors, két visszafordító mellett csak gyors kanyarokat tartalmazó közúti pályán. A futamra két olasz és három brit gyár összesen 22 autója nevezett be, öt Ferrari, négy Maserati, hét Cooper, négy BRM és két Lotus alkotta a mezőnyt.
A pole-t a szezon során először a brit Tony Brooks szerezte meg a Ferrarival, majd következett a cooperes Brabham, a ferraris Phil Hill, a BRM-es Stirling Moss, majd egy újabb Ferrari Jean Behrával a volánnál. Az első rajtkockát szerző brit 214,4 kilométer per órás átlagú kört teljesített, ez gyorsabb, mint Lewis Hamilton 2015-ös kanadai, kínai vagy épp bahreini pole-pozíciós köre.
Brooks a rajtot követően meg tudta őrizni első helyét, míg mögé egy egészen remek indulással Moss zárkózott fel, akit a hetedik pozícióból induló Masten Gregory követett. Az amerikai pilóta versenye nem tartott sokáig, a nagy melegben ugyanis a rossz minőségű aszfalt elkezdett feltöredezni, a felpattogó kövek pedig összevágták a Cooper-pilóta arcát. Graham Hill kiesését szintén a kövek okozták, melyek tönkretették autóját, míg Jack Brabhamnek összetört védőszemüvegét kellett kicserélnie egy kényszerű kiállás során.
Az élen Brooks magabiztosan haladt a győzelem felé, mögötte viszont zajlottak az események. A helyi kedvenc Jean Behra Ferrarija a rajtnál lefulladt, be kellett tolni, így a 21 fős mezőny végére esett vissza. A francia persze nem adta fel, és ellenállhatatlanul gázolt át a riválisokon: a 7. körben már a 10. helyen állt, néhány körrel később pedig hatodik volt. A verseny felénél már a dobogóért küzdhetett, amikor a Ferrari-motor megadta magát autójában...
Ez csak egy volt a Brooks mögött történő számos fordulat közül. A másik hazai kedvenc, Maurice Trintignant szintén a második helyen haladt, míg meg nem pördült, s lefulladt, akárcsak Stirling Moss, aki szintén küzdhetett az ezüstérmes pozícióért, mely végül Brabham és Phil Hill közt dőlt el utóbbi javára. A Ferrari britje ellen viszont, aki karrierje ötödik győzelmét szerezte, senkinek nem volt esélye, így a Scuderia versenyzőjeként először állhatott fel a dobogó tetejére.
A Ferrari garázsa azonban nem csupán az ünnepléstől volt hangos. A rajtnál lefulladó, majd motorhiba kieső Behra már korábban is elégedetlen volt helyzetével, mivel úgy érezte, hogy Brooks érkezésével háttérbe szorult csapatánál, sőt Reimsban állítólag már arra is panaszkodott, hogy szándékosan adnak neki gyengébb autót... „Nem tudom, mi volt a problémája, talán úgy érezte, hogy első számú versenyzőnek kellene őt kijelölni. Én a magam részéről abban a tudatban csatlakoztam a csapathoz, hogy ugyanolyan autót kapok, mint a többiek” – mondta később Brooks.
Behránál a motorhibát követően betelt a pohár, s kérdőre vonta Romolo Tavoni csapatmenedzsert, mivel úgy érezte, hogy a Scuderia elárulta őt. A vita hevében Behra megütötte Tavonit és egy másik csapattagot is, így természetesen nem volt maradása az istállónál. Azonnal kirúgták őt a Ferraritól, így a négy héttel későbbi Német Nagydíjra már egy privát Porschével nevezett be, ám rajthoz már nem állhatott: egy betétfutamon ugyanis halálos balesetet szenvedett.
