DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Retro - Rosberg „nem rossz” első pole-ja

2012-ben ezen a napon rendezték a Kínai Nagydíj időmérő edzését, ami mérföldkövet jelentett Nico Rosberg és az F1-be visszatérő Mercedes számára - kiváltva Michael Schumacher elismerését.

A 2012-es szezon soha nem látott változatossággal indult, hiszen az első hét futam mindegyikén különböző győztest avattak, ezt a kavarodást pedig a csapatok véleménye szerint a Pirelli átalakított összetételű abroncsainak kiismerhetetlensége okozta.

CCjYxG1W0AAfQfQ



A sanghaji hétvégén azonban még csak a szezon harmadik állomásánál jártunk, ezt megelőzően még csak a McLaren és a Ferrari egy-egy győzelmét láthattuk, tehát nem voltak különösebb jelei annak, hogy mi is vár a sportra. Ezért is érhetett mindenkit meglepetésként, hogy a Mercedes reménytelen üldözőből hirtelen dominánssá változott.

Nico Rosberg és Michael Schumacher az előző évben egyetlen dobogót sem szereztek a német márkának, és az új szezon is döcögősen indult - a csapat neve mellett két futam után csak egy pont állt, bár a korábbiaknál erősebb időmérős tempónak már voltak jelei. Mégis nehéz volt elképzelni, hogy a Mercedes pole-t szerezhet, különösen olyan könnyed stílusban, ahogy azt Rosberg tette a szombati időmérőn.

A német a Q3-ban elsőként lépett pályára, de azonnal egy elképesztő időt, 1:35,121-et húzott elő. Senki nem tudott a közelébe érni, Lewis Hamilton és Schumacher is több mint fél másodpercet kapott tőle, amikor pedig a hétszeres bajnoknak a fülére mondták csapattársa eredményét, ő csak ennyivel nyugtázta azt: „nem rossz”.

Rosberg visszatért a garázsba és egy ideig az autójában ülve figyelte a riválisok próbálkozásait, de a csapat hamar meggyőződött róla, hogy ezt az időt senki nem fogja felülmúlni. A német már vissza se ment a pályára, két perccel a leintés előtt kiszállt a Mercedesből és várta az idő lepergését, hogy 111. F1-es versenyhétvégéjén megünnepelhesse első pole-ját.

Így is történt, a többiek hiába próbálkoztak, végül Hamilton is öt tizeddel lemaradva lett második, tudva, hogy egy korábbi váltócsere miatt mindenképp öt hellyel hátrébbról kell majd rajtolnia. Az első sorba így Schumacher férkőzött fel, ezzel elérve „második karrierjének” legjobb startpozícióját, és először segítve hozzá az első sor kisajátításához a 2010-ben gyári csapatként visszatért Mercedest.

Hátrébb is történtek érdekességek, a két Sauber ugyanis a 4. és a 8. rajthelyet szerezte meg Kamui Kobayashi és Sergio Perez által, így a csapat 2009 után először tudott mindkét autójával bejutni az időmérő utolsó szakaszába.

CCjaC4UWMAEFss5

A verseny aztán felemásan sikerült a Mercedes számára, Rosberg azonban újabb fontos ponthoz juttatta el a csapatot és a saját karrierjét is a győzelem megszerzésével. De ez már egy másik megemlékezés története lesz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: