Cikkünk 2015-ben készült
Mai Retro cikkünk főszereplője a születésnapját ünneplő Gabirele Tarquini, aki az elmúlt évtizedek túraautózásának egyik legnagyobb alakja, bajnoki címet tudott nyerni a BTCC-ben, az ETCC-ben és a WTCC-ben is. Utóbbit a 48-hoz közeledve érte el, amivel Fangio rekordját megdöntve ő lett a legidősebb FIA-világbajnok. Tarquini azonban egy másik csúcsot is tart, amire jóval kevésbé lehet büszke: soha senki nem teljesített annyi sikertelen kvalifikációt a Formula-1-ben, mint ő – ma pályafutása ezen, a túraautósnál talán kevésbé ismert szakaszára emlékezünk vissza.
Az előző két Formula-3000-es szezonban egy-egy dobogós helyet szerző, s 1985-ben az akkor a premierkategóriának számító C1-ben egy Porschéval a Le Mans-i 24 óráson is elinduló Gabriele Tarquini 1987-ben állhatott rajthoz először Formula-1-es futamon. A szezon legtöbb futamát egy autóval teljesítő Osella az év második versenyén, San Marinóban két pilótát nevezett be, s a beugró az akkor 25 esztendős olasz lett. Tarquini a időmérőt az utolsó helyen zárta, a futamon pedig 26 kör után műszaki hiba miatt kiesett.
A következő esztendőben már teljes szezont futhatott a Coloni színeiben, akikkel két évvel korábban az F3000-ben versenyzett. Ez volt az az év, amikor a Formula-1-ben bevezették az előkvalifikációt, mivel több nevező volt, mint ahányan elindulhattak az időmérőn, következésképp egy pilóta számára már pénteken véget ért a hétvége. A Coloni gyengécske autójával Tarquini hat alkalommal is a lehető legrosszabb, DNPQ jelzést gyűjtötte be neve mellé, további két ízben pedig az időmérő esett ki. Aprócska sikereket is elkönyvelhetett azonban, kanadai 8. helye a csapat történetének legjobbja volt, és összesen nyolcszor rajthoz állhatott, amire Coloni-pilóta soha nem volt képes se előtte, se utána.
1989-re Tarquinit a First szerződtette, ám az autó megbukott a törésteszten, így nem vehettek részt a szezonban. Nem maradt sokáig ülés nélkül az olasz, az AGS ugyanis őt szemelte ki a tesztbalesete következtében lebénult Philippe Streiff helyettesítésére. A történet remekül kezdődött, első futamán, Imolában egyből nyolcadik lett, ráadásul két kizárást követően úgy tűnt, hogy pontot szerezhet, ám hetekkel később a sikeres fellebbezések kitaszították őt a legjobb hat közül.
Monacóban aztán valósággal parádézott az olasz: az időmérőn akár a harmadik sorra is esélye lehetett volna, vasárnap pedig a negyedik helyig tört előre, ám autója elromlott így kieséssel zárult a futam, mely karrierje legjobb eredményét hozhatta volna. Mexikóban aztán végre összejött a pontszerzés, az erős szereplés pedig folytatódott: Phoenixben az utolsó körben bukta el a hatodik helyet egy műszaki hiba miatt, míg Kanadában szintén pontszerzési esélye volt, amíg Arnoux ki nem lökte.
Ezt követően viszont minden rosszra fordult: hiába az első futamok remeklése, ahogy a nyári program gyors pályái jöttek, az AGS egyre nagyobb hátrányba került, s a szezon felétől kezdve már előkvalifikációra kényszerült. Ez az év rekordot jelentő 39 nevezőt vonultatott fel az F1-ben, ami azzal járt, hogy a péntek reggeli egyórás prekvalin 13 autó körözött, akikből csak négy juthatott tovább – a mezőnyben ott volt az Onyx, a Larrousse és az Osella is, rendszerint ők osztoztak a továbbjutó helyeken, olyan versenyzőkkel, mint Johansson, Alboreto vagy Gachot. Tarquini mind a 8 alkalommal kiesett, összességében 15 versenyre 9 sikertelen kvalifikáció jutott ebben az évben.
A következő évek is hasonló eredményeket hoztak, Tarquini 1990 és 1991 összesen 32 versenyéből mindössze kilencszer állhatott rajthoz – ebből kétszer már a Fondmetal színeiben, akik a szezon végére leszerződtették. 11 sikertelen előkvalifikáció, és 12 kieséssel végződő időmérő edzés – ez a két szezon mérlege...
1992-ben aztán úgy tűnt, végre felfelé ívelhet Tarquini karrierje, hiszen az anyagi nehézségek ellenre is szépen teljesített a Fondmetal új versenygépével – érdemes például Belgiumot kiemelni, ahol Tarquini a 11. helyre kvalifikálta magát, többek közt Ivan Capelli Ferrarija elé. A vég azonban rövidesen elérte a csapatot, a következő verseny, az Olasz Nagydíj volt az utolsó összeomlásuk előtt.
Tarquini ezt követően váltott túraautókra, s hamarosan meg is született az első nagy siker: újoncszezonjában annak ellenére is fölényesen nyerte meg a BTCC bajnoki címét Alain Menuvel szemben, hogy a 21-ből négy versenyen rajthoz sem állt. A következő esztendőben aztán még egyszer lehetőséget kapott a Formula-1-ben, hiszen a Tyrrell tesztversenyzőjeként ő helyettesíthette a Nürburgringen az előző futamon megsérült Katayamát.
Ez volt Tarquini utolsó együléses versenye, ezt követően már csak a túraautózásra koncentrált, ahogy teszi azt mind a mai napig – az utolsó versenyzők egyikeként, akik a WTCC 2005-ös indulása óta folyamatosan a mezőny tagjai.
