Bár Mexikó évtizedeken át visszatérő vendég volt a versenynaptárban, az ország zászlaját hosszú évtizedeken át, egészen Sergio Perez 2012-es malajziai remekléséig nem láthattuk viszont Formula-1-es eredményhirdetésen. A közép-amerikai ország nem tartozik az autóversenyzés tradicionális nagy nemzetei közé, ám fél évszázaddal ezelőtt volt egy testvérpár, akik akár arra is képesek lehettek volna, hogy a világbajnoki trófeát Mexikóba vigyék: Pedro és Ricardo Rodriguez.
Noha kettejük közül Pedro volt az idősebb, mégis Ricardo került először a tűz közelébe. Tizenéves korukban mindketten szép sikereket értek el motorversenyeken, sőt Ricardo korábban versenyszerűen kerékpározott is. Miután négy kerékre váltottak, nyilvánvaló lett, hogy két óriási tehetség, két igazi csiszolatlan gyémánt bukkant fel Mexikóban, a lehetőségek pedig hamar jöttek.
Ricardo már 1956-ban, mindössze 14 éves korában szeretett volna rajthoz állni Le Mans-ban, ám ezt kora miatt természetesen nem engedték neki, három évvel később viszont már ott volt bátyja oldalán, ám nem értek célba. 1960-ban, még mindig csak 18 évesen viszont már igen, méghozzá a második helyen Andre Pilette partnereként, ezzel a mai napig minden idők legfiatalabb Le Mans-i dobogósa.
1961-ben Rodriguez ismét testvére oldalán versenyzett, harmadikak lettek a legendás sebringi 12 óráson, másodikak a nürburgringi 1000 kilométeres versenyen, míg a Le Mans-t a verseny 23. órájában kényszerültek feladni. A sikerek meghozták az eredményüket, az ifjabb Rodriguezt a Ferrari felkérte, hogy ő vezesse az istálló negyedik számú versenyautóját a monzai Olasz Nagydíjon a bajnokság két éllovasa, Phil Hill és von Trips, valamint a negyedik helyen álló Richie Ginther mellett.
Az ifjú mexikói hosszú időre megdönthetetlen rekordot állított fel: minden idők legfiatalabb Formula 1-es versenyzője lett, tizenkilenc évesen és hét hónaposan állhatott rajthoz abban az időszakban, amikor még semmi különös nem volt abban, ha valaki negyvenhez túl, az ötvenhez közeledve még mindig a királykategóriában versenyzett. Elképesztő gyorsasága miatt sokan máris a jövő világbajnokát látták a tizenkilenc éves fiatalemberben, miután az időmérőn fantasztikus teljesítményt nyújtott.
Rodriguez első Formula 1-es versenyhétvégéjén a második rajthelyet szerezte meg, mindössze egy tizeddel elmaradva a bajnokságot vezető von Trips mögött. A mexikói természetesen minden idők legfiatalabb első rajtsoros versenyzője lett ezzel, rekordját még Sebastian Vettel sem döntötte meg. A futamon történt tragikus események aztán elterelték a figyelmet Rodriguez nagyszerű teljesítményéről, aki végül a harmadik helyről kényszerült kiállni műszaki hiba miatt, noha korábban vezette is a versenyt.
1962-t Rodriguez a Ferrari gyári pilótájaként kezdhette meg, de már az idénynyitó előtt is komoly sikereket ért el. 1961 őszén testvérével megnyerték az 1000 kilométeres párizsi sportautó versenyt – természetesen egy Ferrarival –, majd 1962 februárjában az előző évi F1-es bajnok Phil Hill partnereként második lett a daytonai 3 órás sportautó-világbajnoki futamon – a leggyorsabb kört is megfutva. Április végén Ricardo formulaautóval is letette a névjegyét az asztalra, a világbajnokságon kívüli Pau-i Grand Prix-n elért második helyezésével, majd két héttel a világbajnokság kezdete előtt szintén egy Ferrarival a legendás Targa Florión is győzni tudott.
A Formula-1-es idény viszont nehezen indult a számára, a hollandiai szezonnyitón kiesett, Monacóban pedig nem állhatott rajthoz. Belgiumban aztán megtört a jég, a hetedik helyről indulva negyedik lett, s ezzel egészen 2000-ig ő volt minden idők legfiatalabb Formula 1-es pontszerzője. Rodriguez két verseny kihagyása után a Nordschleifén ülhetett újra autóba, ahol a hatodik lett legjobb ferrarisként. Ez volt az utolsó versenye a Formula 1-ben.
1962 novemberében rendezték meg az első Mexikói Nagydíjat, ám mivel a verseny nem számított a világbajnoki értékelésbe, a Ferrari úgy döntött, hogy nem vesz részt a futamon. Rodriguez viszont mindenképpen el akart indulni hazája első nagydíján, élete első Formula 1-es győzelmét szülővárosában akarta megszerezni. Rob Walker szívesen látta csapatában az ifjú tehetséget, s egy Lotus 24-esbe ültette őt. A november elsején rendezett első edzésen Rodriguez valamivel öt óra után visszatért a pályára, miután látta, hogy az övével azonos autóban versenyző John Surtees jobb időt ért el nála. A pálya utolsó, döntött visszafordító kanyarjához, a félelmetes Peraltadához érkezve Rodriguez nem fékezett, a Lotus megcsúszott és a falnak csapódott. A fiatal mexikói versenyző kirepült az autóból, s fej- és nyaki sérüléseibe hamarosan belehalt.
A valaha volt legtehetségesebb mexikói versenyző halálának körülményei a mai napig nem tisztázottak. Egyesek egyértelmű versenyzői hibát emlegetnek, miszerint a Ferrarihoz szokott Rodriguez nem tudta kordában tartani a sokkal könnyebb és agilisebb Lotust, míg más vélemények szerint a hátsó felfüggesztés tört el a baleset előtt. Az autó egyébként szinte sértetlen maradt, csupán a felfüggesztés tört el – nem tudni, hogy a baleset okaként vagy következményeként – valamint a kormánykerék hajlott meg, keserű mementójaként Rodriguez utolsó kétségbeesett próbálkozásának, hogy belekapaszkodva megmentse életét.
Testvére, Pedro szemtanúja volt a tragédiának, s azonnal visszavonult az autóversenyzéstől, ám rövidesen meggondolta magát, s emlékezetes győzelmet aratott a Daytonában rendezett 3 órás versenyen, melyen első alkalommal vett részt néhai öccse nélkül. Még abban az évben bemutatkozott az F1-ben is, ahol 54 versenyen kétszer tudott nyerni, mielőtt 1971 júliusában egy norisringi sportautóversenyen életét vesztette.
