DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Retro

Retro – Ickx autója kettészakad a hóesés után

E napon rendezték az 1976-os F1-es szezon utolsóelőtti versenyét, melyen Niki Lauda James Hunt újabb győzelme ellenére is életben tartotta világbajnoki esélyeit, Jacky Ickx pedig egy rettenetes balesetet úszott meg könnyebb sérülésekkel a Watkins Glen-i pályán.

Niki Lauda nürburgringi balesetét megelőzően 23 pont előnnyel vezette az 1976-os világbajnokságot, ám a három kihagyott verseny és James Hunt győzelmei azt eredményezték, hogy a szezon utolsó előtti versenyére, Watkins Glenbe érkezve már csak nyolc pont maradt ebből. Bár visszatérése után, Monzában azonnal a negyedik helyen tudott zárni, Lauda a Mosport Parkban nem szerzett pontot, miközben Hunt győzni tudott – abban az évben már ötödször, ezzel beérve riválisát.

1976WG_hunt2



Az eső elmosta a pénteki első időmérő edzést, a legtöbb versenyző nem is kockáztatott sokat a vizes pályán – ahogy a McLaren legendás menedzsere, Teddy Mayer mondta akkor: „A pilóták az intelligenciahányadosuk fordított sorrendjében végeztek ma.” Délutánra azért már jobb lett a helyzet, végül Hunt bizonyult a leggyorsabbnak Jody Scheckter Tyrrellje és a két March, Ronnie Peterson és Vittorio Brambilla előtt. Mivel az időjárás szombaton rosszabbra fordult, sőt, még hó is esett, ez lett a végleges rajtsorrend is: Niki Lauda csak az ötödik helyre kvalifikálta magát.

A pénteki időmérőn történt egy különös baleset is: James Hunt McLarenjéről menet közben leszakadt egy alkatrész, mely telibe találta a mögötte érkező Depailler autóját, s kettőt kitört a Tyrrell hat kereke közül. Az edzés után a legendás Rob Walker a bokszban egy több mint egy méter magas palack mellett találta Huntot, és megkérdezte tőle: „Ezt vágtad hozzá Depailler-hez?” Mire Hunt így felelt: „Nem, ezt Nikinek tartogatjuk vasárnapra.”

1976WG_hunt

A versenyre kisütött a nap, a hónak már nyoma sem volt a rajtnál, amely Jody Scheckternek sikerült a legjobban, hiszen Huntot átugorva a verseny élére állt a két March és Lauda előtt. A két élen álló versenyző elhúzott, míg Lauda néhány kör alatt Petersont és Brambillát is legyűrte, így megindult visszatérése utáni első dobogós helye felé.

A 15. körben hatalmas baleset történt: a Lotustól való távozása óta a helyét kereső, s éppen az Ensign csapatnál próbálkozó kétszeres bajnoki ezüstérmes, Jacky Ickx autója a hatos kanyarban kitört balra, és orral a szalagkorlátnak csapódott. Az autó orra befúródott a korlát alá, a jármű kettészakadt, és kigyulladt. Ickx a csodával határos módon saját lábán szállt ki az autóból, és sietősen elbicegett a pálya széléig, majd ott összerogyott a fájdalomtól. A mögötte érkező Emerson Fittipaldi elmondása szerint ez volt az egyik legszörnyűbb baleset, amit valaha látott, a robbanás saját motorjának dübörgését is túlharsogta...

1976WG_ickx

Féltávon túl Hunt egyre közelebb került a tapadással küzdő Scheckterhez, s végül a 37. körben meg is előzte őt, ám hamarosan elváltotta magát, így egy rövid időre visszaadta a vezetést a dél-afrikainak. Amikor Hunt öt kör múlva újra az élre állt, Scheckternek már nem volt ellenszere, így a brit szezonbéli hatodik győzelmével három pontra megközelítette Laudát az összetettben. Az osztrák a hajrában túlkormányzottsággal küzdött, de meg tudta őrizni a harmadik helyét Hunt csapattársával, Jochen Mass-szal szemben.

1976WG_niki

Amikor Lauda kiszállt az autóból, és levette sisakját, a fotósok és a rajongók döbbenten látták, hogy vér itatta át maszkját. A világbajnoki címvédő rettenetes fájdalmakkal dacolva szerezte meg első dobogóját balesetét követően, mellyel életben tartotta világbajnoki esélyeit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: