DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Ralikrossz

WRX: Kristoffersson továbbra is verhetetlen

A Ralikrossz-világbajnokság Rigában rendezett dupla futamának második napján is megállíthatatlannak bizonyult Johan Kristoffersson. Kárai Tamás az EURO RX1 értékelésben a hatodik helyen végzett.

Mondhatni semmi sem változott ez első nap után vasárnapra, mert ismét a Hansen fivérek üldözték a győzelemért Kristofferssont. Az első elődöntőben a svéd bajnoki éllovas hamar meglépett az őt üldöző Timmy Hansen és Gustav Bergström elől, akik később a második helyért vívtak csatát. Ebből a futamból Kristoffersson és Timmy Hansen jutottak a döntőbe. A második elődöntőben Veiby tíz másodperces büntetést kapott, mert meglökte Kevin Hansent, de ennek ellenére Niclas Grönholm és Kevin Hansen mögött harmadik helyen be tudott jutni a döntőbe. A döntő futamban ismét Kristoffersson taktikázott a legjobban, akinek ezúttal segítsége is akadt, mert csapattársa Veiby nehezíteni tudta a Hansenek támadásait. A svéd versenyző a megfelelő időben teljesített jokerkörnek köszönhetően a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett a végén. Második helyre Kevin Hansen érkezett, míg a harmadik ezúttal Ole Chritian Veiby lett.



Kristoffersson megszerezte pályafutása 30. győzelmét a sorozatban, míg Rigában ezt volt hatodik első helye. Az összetett értékelésben hibátlan mérleggel, 60 ponttal vezet a svéd, mögötte Hansen testvérek egyformán 41 ponttal állnak három verseny után.

A második nap összefoglalóját itt lehet megtekinteni:

Az EURO RX1 értékelésbe benevezett magyar pilóták közül Kárai Tamás és Mózer Attila indult el végül a futamon. Kárai kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően az első elődöntőbe tudott kerülni, ahol a harmadik helyet szerezte meg. Sajnos ezzel éppen lemaradt a döntőről, de így is az előkelő hatodik helyen értékeltél végül. Mózer Attila a 13. helyen végzett. A döntőt ebben a géposztályban Sandre Evjen nyerte meg, második helyen Anton Marklund, a harmadikon Enzo Ide végzett. Négy futam után az összetett értékelést Marklund vezeti 68 ponttal, mögötte Janis Baumanis áll 42 ponttal, harmadik helyen Evjen 40 ponttal.

A sorozat szeptember közepén Portugáliába látogat legközelebb.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: