DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Ralikrossz

Szabó Krisztián rovata: Szabályváltozások

A 2022-es a változások éve több nagy nemzetközi sorozatban is. A Formula–1-ben radikálisan átalakult az aerodinamika, a WRC-ben Rally1-es autók érkeztek hibrid hajtással, a Ralikrossz-világbajnokságon pedig a benzinmotort leváltják teljesen elektromosra, egységes lesz az erőforrás, az akkumulátor és a hajtás is.

Egy-egy nagyobb szabályátalakítás nagy kihívást jelent a mérnökök és csapatok számára. Ez egy jó dolog, mert mindenki tiszta lappal indul, amint ezt láthattuk a Formula–1-ben is: mondjuk úgy, hogy eléggé felborult a sorrend. Másrészről, amelyik csapatok eddig eredményesek voltak, azok továbbra is rendelkeznek az emberi és anyagi erőforrásokkal, hogy jót alkossanak. Akik eddig is sikeresen tudták értelmezni a szabályokat, jól láttak a sorok között, azoknak valószínűleg a szabályváltozás után is sikerülni fog ugyanez. Ezért nem lettek hirtelen a Formula–1-ben sem az utolsókból elsők, mégis van egy-két nagy nyertese és nagy vesztese az új szezonnak.

Versenyzőként is különleges az olyan év, amikor nagy szabályváltozás történik, hiszen teljesen más autót kell vezetnünk, mint az előző szezonban. A Ralikrossz-világbajnokságon – bár még nem dőlt el, ott leszek-e a mezőnyben – a nagy kihívást a nagyobb tömeg és alacsonyabb súlypont fogja jelenteni, illetve az elektromos hajtásra való átállás, így az autó egészen más vezetési stílust fog igényelni. Ezt sok-sok gyakorlással, teszttel lehet kiküszöbölni. Az F1-ben nagyjából mindenkinek ugyanannyi tesztlehetősége van, amit legfeljebb az autók megbízhatósága befolyásol. A ralikrosszban szabad a teszt a nem hivatalos pályákon, így egyes csapatok többet, mások kevesebbet tudnak gyakorolni, igaz, az RX1e autók nagyjából egyszerre fognak elkészülni, így senkinek nem lesz kirívóan nagy előnye.



Szabályváltozás esetében benne van a pakliban, hogy a csapatod, ami előző évben még a mezőny elején volt, hirtelen hátraesik – mint a Mercedes vagy éppen a McLaren. Versenyzőként eleinte mindig bizakodók vagyunk, aztán persze az első verseny megmutatja a valódi teljesítményt, ahogyan Bahreinben vagy Monte-Carlóban láttuk. Számomra biztosan nehéz lenne feldolgozni, hogy azt gondolom a korábbi évekből kiindulva, egy nagyon jó autóban ülök, nagy reményekkel vágok neki a szezonnak, majd kiderül az első egy-két verseny után, hogy sehol sem vagyunk. Nagyon nehéz ilyenkor megtartani a motivációt, de muszáj dolgozni és a jövőbe tekinteni. A szezon hosszú, a Formula–1-ben 23 verseny lesz, korai leírni bárkit ilyen hamar.

Véleményem szerint nagyon jót tesz az autósport bármelyik kategóriájának a szabályváltozás. Új szereplők léphetnek be, más versenyzők és csapatok kerülhetnek porondra. A szabályalkotás sokszor arra irányul, hogy szorosabb legyen a verseny, több előzést lássunk, és egyelőre úgy néz ki, a Formula–1-ben ez működik is. A szabályokon keresztüli frissítés mindig jót tesz a sportnak.

Szabó Krisztián hazánk legsikeresebb ralikrosszversenyzője, kétszeres Európa-bajnok a Super1600 kategóriában (2016, 2017). 2019 óta a Ralikrossz-világbajnokságon szerepel, ahol 2021-ben összetett ötödik pozíciót ért el két dobogós helyezéssel: ebben az évben a TOP50 Magyar Autóversenyző ranglista első helyén végzett. Rovatában hónapról hónapra megosztja véleményét a motorsport aktuális beszédtémáiról, történéseiről.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: