DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Ralikrossz

Pontazonossággal dőlt el a vb-cím a havas Nürburgringen

A benzinmotoros korszak utolsó versenyét négy pont különbséggel kezdte az éllovas Timmy Hansen és üldözője, Johan Kristoffersson – a két rivális végül pontosan ugyanannyi ponttal zárta a szezont, a győzelmek száma döntött közöttük.

A szombati döntőből diszkvalifikált Hansen vezette a bajnokságot a vasárnapi fordulónak nekigyürkőzve, de Kristoffersson jobb volt a kvalifikációs futamoktól: a Q1-et és Q3-at is megnyerte, míg a Q2-et csapattársa, Enzo Ide zárta elsőként. Hansen két második helyezéssel második lett a köztes eredménylistán, de pontelőnye egy egységgel megfogyatkozott.



Kristoffersson elsőként továbbjutott az első elődöntőből Ide és Guerlain Chicherit előtt, Timmy Hansen viszont csak harmadik lett sajátjában, Kevin Hansen és Niclas Grönholm mögött, így a különbségből egyetlen pont maradt a döntőre. Az első hat között a két esélyes egymásra összpontosított: Kristoffersson harmadik lett, egy hellyel megelőzve Hansent. A két svéd így pontosan ugyanannyi ponttal zárta a szezont, ebben az esetben pedig a győzelmek száma döntött: ezekből az audis hármat szerzett, míg a peugeot-s csak kettőt. Ugyanaz történt, mint 2019-ben: akkor Timmy Hansen világbajnok lett pontazonossággal, most elbukta a címet.

Az élen a negyedik rajtkockából induló Niclas Grönholm Kevin Hansen előtt jelentős, négy másodperces előnnyel szerezte meg a győzelmet: ő nyerte az elektromos autók bevezetése előtti utolsó versenyt, ráadásul a bajnokság harmadik helyezését is megszerezte.

Magyar szempontból kevésbé volt sikeres a vasárnap, mint a szombat: a Q1-ben még harmadik, köztes eredménylistán ötödik Szabó Krisztián az első elődöntő negyedik helyezésével nem jutott tovább. Az előző nap dobogóra álló hyundaiosnak végül nem sikerült a szezon minden versenyén döntőbe kerülnie. Kárai Tamás ugyanebben az elődöntőben lett ötödik Szabó mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: