DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Ralikrossz

WRX: Kristoffersson győzött, Hansent kizárták, Szabó Krisztián újra dobogón

Hó fogadta szombat reggel a WRX mezőnyét a Nürburgringen. Timmy Hansen döntőből való diszkvalifikálása után mindössze négy pont maradt bajnoki előnye – óriási összecsapás várható vasárnap az egyszeres és háromszoros világbajnok közt.

Az extrém körülmények közt a szabadedzést követően csak két kvalifikációs futamot tartottak: az elsőt Johan Kristoffersson, a másodikat Niclas Grönholm nyerte, meglepetésre mindkétszer a Jurij Belevszkij lett mögöttük a második, a Super1600-as Európa-bajnok, aki élete első vb-futamán vesz részt a szintén debütáló Volland Racinggel. Az összesítésben a svéd és az orosz mögött Szabó Krisztián volt a harmadik egy nyolcadik és egy negyedik hellyel, 14 induló közül.

Az első elődöntőből Kristoffersson, Grönholm és Szabó jutottak tovább a döntőbe, a másik ágról Belevszkij, Ide és Timmy Hansen kvalifikált – Kevin Hansen, aki szintén bajnokesélyesként várta a hétvégét, már az elődöntőben kiesett.

 



Következett a döntő, melyet Kristoffersson zárt elsőként Timmy Hansen előtt, a bajnokság éllovasát azonban utólag diszkvalifikálták, amiért ütközéssel előzött. Így Belevszkij örökölte a második, a tizedekkel mögötte beérő Szabó Krisztián a harmadik helyet. A GRX versenyzőjének eredménye csupán a második magyar dobogós eredmény a világbajnokságon, a spái harmadik pozíció után. A szezonzáró másik magyarja, Kárai Tamás hatodik lett a második elődöntőben.

A világbajnokság így extrémen szorosan alakul a vasárnapi forduló előtt, ahol az utolsó 30 pont szerezhető: Hansen csupán 4 ponttal vezet Kristoffersson előtt. Matematikai esélye maradt a harmadik helyre felkúszó Grönholmnak és Kevin Hansennek, de hátrányuk 24 és 26 egység.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: