DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
Ralikrossz

Solberg nyert, de nem az övé a legtöbb pont

Mr. Hollywood május óta először, összesen idén harmadszor kényszerítette térdre a ralikrossz-világbajnokság mezőnyét, de így sem sikerült növelnie előnyét az összetettben.

A címvédő Petter Solberg idei harmadik győzelmét szerezte az FIA ralikrossz-világbajnokságának barcelonai fordulóján. A norvég mögött két svéd végzett Johan Kristoffersson és Timmy Hansen személyében, utóbbi ráadásul jó szereplésének köszönhetően 35 pontra csökkentette lemaradását Mr. Hollywooddal szemben az összetettben.

solberg_barc_2015_monster



„Egész hétvégén keményen küzdöttünk, a szerelőim megfeszített tempóban dolgoztak, hogy különböző beállításokat próbáljanak ki. Fantasztikus ismét a dobogón végezni” – mondta Solberg, majd így folytatta. „A Peugeot-k ezen a hétvégén is gyorsak voltak, sőt a harmadik előfutamban problémáim is adódtak, mivel a porban beleakadtam egy szalmabálába. A döntőben jól rajtoltam a második sorból, előre kerültem, s bár egy kicsit hibáztam én is a csúszós murván, a tükörben láttam, hogy a többiek is időt veszítenek...”

A bajnokság október első hétvégéjén Törökországban folytatódik, majd két hétre rá Olaszország, november 28-29-én pedig Argentína fogadja a mezőnyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: