DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Rali

Eger Rali: Vincze és Turán vív a győzelemért

Péntek este egy rövid, sötétben megrendezett bemelegítő szakasszal vette kezdetét az ORB-szezonnyitó Eger Rali, szombaton viszont már egy kőkemény nap várt a mezőnyre kilenc további gyorsaságival.

A program érdekesen alakult, ugyanis egy körben három pálya szerepelt, ezeket kellett három-három alkalommal teljesíteni, de úgy, hogy minden körben az első és a harmadik szakasz jó minőségű úton zajlott, a középső, szuhai gyorsasági viszont defektveszélyes, teljesen más jellegű szakasz volt, ahova egészen más beállításokra volt szükség.

Az már az első körben meg is látszott, hogy ki hova állította az autót, Vincze Ferenc ugyanis megnyerte az első és a harmadik gyorsaságit, Turán Frigyes viszont a második osztotta le nagyon a mezőnyt, az pedig már itt eldőlt, hogy a győzelemre ők lesznek a legesélyesebbek, ugyanis a címvédő Hadik András a második szakaszon kiállni kényszerült a gázpedál szenzorának problémája miatt. A második körben megint Vincze kezdett a legjobban és ezúttal a második pályán is ő volt a leggyorsabb, köszönhetően annak, hogy Turán defektet kapott és saját bevallása szerint öt-hat kilométert így tett meg.

korda2-840x559



Itt már nagyon panaszkodtak a versenyzők a pálya borzalmas állapotára, sokan jártak pórul, vagy követtek el hibát, úgyhogy elég izgalmasan alakult a csata a két élmenő mögött – a kör végén Balogh Jánosék álltak a harmadik helyen, megelőzve Bodolai Lászlóékat és a Citroent “belakó” Velenczei Ádámékat. Kisebb-nagyobb problémák hátráltatták az egyébként jól kezdő Ollé Sándorékat, Botka Dávidékat és ifj. Érdi Tiborékat is, míg Hevesi Istvánék továbbra is tartották magukat a rengeteg R5-ös között az EVO VI-os Mitsubishivel.

Az utolsó kör ismét Vincze szakaszgyőzelmével indult Egerbaktán, itt 7,4 másodpercre nőtt a skodás pilóta előnye Turánnal szemben, majd a fordos Szuhán kicsit csökkentett a hátrányán, de a sormintának megfelelően Verpeléten ismét Vincze volt a leggyorsabb – így a napot 8,1 másodperces előnnyel, az élen zárta. Turán vasárnap hat gyorsasági alatt próbálhat meg fordítani a csatán, hátrafelé pedig nem nagyon kell már néznie, ha nem hibázik, a harmadik helyezett Balogh ugyanis bő negyven másodperces lemaradással követi.

Az eredmények ezen a linken megtekinthetők!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: