DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Rali

Ifj. Kanyik: Szépen csillogó eredmény Ózdról

Az Országos Rally Challange abszolút második helyezésével tért haza az ifj. Kanyik Antal - Nyirfás Julianna páros a IV. Miskolc Autó - Ózd Rallyról, amivel bebiztosították az év végi szépen csillogó helyezésüket.

Jó döntéssel indította az ózdi versenyhétvégét a csapat, akik a pénteki átvételek mellett egyedüli ORC-s párosként részt vettek az ózdi stadionban rendezett prológon.

„Szeretünk a salakon menni, ezért is döntöttünk úgy, hogy ott a helyünk, továbbá így pénteken meg tudtuk csinálni az átvételeket és betettük az autót a Park Fermébe. Így szombaton csak a tréningre és a pihenésre tudtunk koncentrálni” – kezdte a verseny értékelését ifj. Kanyik Antal.

kanyik_ozd_2016_00016



Pályák tekintetében elégedettek a versenyzők, hiszen véleményük szerint igazi klasszis rally pályákon zajlott a IV. Miskolc Autó - Ózd Rally.

„A rudabányai pálya a kedvencünk lett, de sajnos csak egyszer tudtunk rajta versenytempóban menni egy baleset miatt, de a többi pálya is nagyon feküdt nekünk” – folytatta a pilóta.

Volt egy kis számolgatás a verseny előtt, hiszen Anti és Juli a kategória bajnoki cím mellé akár egy ORC 2WD második helyet is begyűjthetett volna, de ez nem csak az Ők versenyének függvénye volt.

kanyik_ozd_2016_00040

„Abszolút másodikok lettünk Ózdon és ezzel a már korábban begyűjtött P13 bajnoki cím mellé szereztünk egy 2WD bronzérmet is” – zárta a beszélgetést jó kedvűen Anti.

Az egység a verseny után mindkét versenyautót meghirdette, hiszen szeretnének jövőre egy új és korszerű autóval versenyezni, ezért jelen pillanatban a folytatás is kérdéses erre az évre. A hétvégi Rally edzésen Anti még megmozgatja a Ladát, és talán a Mikulás Rallye-n is ott lesznek majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: