Egy kalappal!
https://formula.hu/parc-ferme/678
Tom és Tim Coronel már nagyon várják a 2015-ös Dakar Ralit. Ti is?

Befejezte az átszervezést a McLaren, születhetnek a nagy dolgok
https://formula.hu/parc-ferme/24157
Mondhatni apró lépésekben évek óta tart már a McLaren vezetőségi hierarchiájának átformálása, amelytől a csapat azt reméli, visszautat jelent majd a győztesek útjára. Andreas Seidl csapatfőnökként, James Key technikai igazgatóként csatlakozott hozzájuk az elmúlt egy év során, most pedig az Autosport szerint úgy hírlik, hogy néhány belső pozíciócserével az utolsó láncszemeket is a helyükre tették. Az öt éve a csapattal dolgozó, még Fernando Alonsóval érkező Andrea Stella kapott előléptetést, teljesítményigazgató helyett versenyigazgatóvá vált a titulusa, ami által nagyobb felelősséget kap a versenyhétvégék műveleti lebonyolításában. Szoros kapcsolatban áll majd Key-vel annak érdekében, hogy a fejlesztések minél hatékonyabban működjenek a pályán.
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brawn az átszervezésekkel párhuzamosan egyre inkább kivonta magát az F1-es csapat napi ügyeinek intézéséből. Vajon tényleg meghozzák a várt áttörést a személycserék, és idén még előrébb láthatjuk majd Carlos Sainz és Lando Norris autóját a rajtrácson?

Schumachert ünneplik az F1-es csapatok
https://formula.hu/parc-ferme/24156
Michael Schumacher 51. születésnapjára több Formula-1-es csapat is rövid üzenettel készült, ezek közül válogattunk,
Tanti Auguri Michael
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) January 3, 2020
We’re all with you #essereFerrari #KeepFightingMichael pic.twitter.com/9SWp0dp7J5
Sending our best wishes to Michael Schumacher on his birthday #KeepFighting pic.twitter.com/UALgweJ4Uf
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) January 3, 2020
Wishing the seven-time champ a Happy 51st Birthday #KeepFightingMichael pic.twitter.com/iGt9oMdDht
— ROKiT WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) January 3, 2020
All of us at McLaren are sending our best wishes to Michael @Schumacher as he celebrates his birthday today. #KeepFightingMichael pic.twitter.com/LaKxjavFEa
— McLaren (@McLarenF1) January 3, 2020
Különleges 911-es szériával tiszteleg a Porsche Jacky Ickx előtt
https://formula.hu/parc-ferme/24155
Egy gyönyörű, limitált szériás kiadással ünnepli Jacky Ickx 75. születésnapját a Porsche. Az 1945. január elsején született belga autóversenyző tiszteletére 75 darab egyedi árnyalatú 911 Carrera 4S készül, amik kizárólag a legendás pilóta hazájában kerülnek a szalonokba. Nem az Ickx sisakfestésére hajazó kék-fehér színkombináció az egyetlen, ami különleges az autón: a B-oszlopra és a két ülés közötti bőrbevonatú kartámaszra felkerült a pilóta aláírása, a küszöblécekre pedig a "Belgian Legend Edition" felirat.
Ickx 1976 és 1982 között négy alkalommal nyert Le Mans-i 24 órást a Porschéval.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
Elbúcsúztatta 1938 óta gyártott típusát a Volkswagen
https://formula.hu/parc-ferme/24152
2019-ben legurult a Vokswagen gyártósorairól az utolsó Bogár, aminek emlékére a német márka egy érzelmes kisvideót adott ki. Bár az alább látható formát utoljára 2003-ban gyártották (összesen több mint 21 millió darabot), azóta csak újabb Beetle-ök készültek, de a típusról nyilván mindenkinek a klasszikus vonalak jutnak először eszébe. A márka történetében ez egy újabb lezárult fejezet, a jövőjüket teljesen elektromosan képzelik el.
A Haas pilótái már maguknak is tudnak kereket cserélni
https://formula.hu/parc-ferme/24153
Abu Dhabiban egy rövid időre kormány helyett kerékpisztolyt vett a kezébe Kevin Magnussen és Romain Grosjean. Vajon az Ausztrál Nagydíj átkát próbálják ezzel kivédeni?
Pretty quick for a first try out @RGrosjean & @KevinMagnussen swapped the steering wheel for the wheel gun in Abu Dhabi! pic.twitter.com/vgkHN0Ebii
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) January 2, 2020
Az F1-es dokumentumfilm annyira bejött, hogy csináltak F2-est is
https://formula.hu/parc-ferme/24150
A 2018-as Formula-1-es szezon volt az első, amit egy tévéstáb végigkövetett és dokumentumfilm formájában, háttértörténetekkel megspékelve megörökített, és ami a tavalyi holtszezonban, tízrészes sorozatként vált elérhetővé. Ugyanezt megtették 2019-ben is, ráadásul most már a Formula-2-ről is készült egy hasonló sorozat: az ötrészes mű Chasing the Dream, vagyis Az álom üldözése alcímen jelent meg, és január 2-tól elérhető a Formula-1 hivatalos oldala alatt működő F1TV-n. Ehhez viszont előfizetésre van szükség: a leírás szerint elég az olcsóbb, F1TV Access nevű kategóriára regisztrálni, amelynek egy hónapos költsége 3 euró.
A dokumentumfilm végigköveti Nyck de Vries és Nicholas Latifi bajnoki harcát, figyelmet szentel Mick Schumacher bemutatkozásának, és megemlékezik a spái balesetben életét vesztett Anthoine Hubert-ről is.
Még el sem rajtolt a Dakar, egy kiesője már van
https://formula.hu/parc-ferme/24154
Hivatalosan csak vasárnap kezdődik a 2020-as Dakar Rali, az első áldozatáról már be is számolt a sajtó: Martin Kolomy a shakedown során egy ugratás után szerencsétlenül landolt, orral a földbe állt és több bukfenc után állt meg Ford Raptorjával. A versenyzőt egy mentőhelikopter hátsérülés gyanújával szállította kórházba, ahol kiderült, eltört az egyik nyakcsigolyája. Kolomy a közösségi médiában üzent a világnak, hogy rendbe fog jönni.
Egy ilyenkor szükséges átvizsgálásra Jirka Strosst, a navigátort is kórházba szállították.
Ricciardo a kezébe vette a Renault sorsát
https://formula.hu/parc-ferme/24149
Daniel Ricciardo mindent megtesz azért, hogy a francia csapat kihozza magából a maximumot, ennek érdekében a téli szünetet a csapatépítésre használná.
"Van néhány ötletem, hogyan növelhetnénk a morált, de ami még ennél is fontosabb, hogy több időt töltsek a csapattal. A versenyhétvégéken előfordul, hogy Cyrillel [Abiteboul, csapatvezető] csak a köszönésig jutunk el, hiszen mindketten elfoglaltak vagyunk. A pályákon emiatt nem tudunk minőségi időt eltölteni. Szerintem jó ötlet a pályától távol összehangolódni, jobban megismerkedni. Ha jobban megismerjük egymást, akkor keményebben fogunk a közös célért dolgozni" - nyilatkozta.

Hazaengedték a kómában tartott GT-bajnokot
https://formula.hu/parc-ferme/24151
Több hónapnyi kórházban töltött idő után után hazatérhetett Enzo Ide, a Blancpain GT Sprint 2016-os bajnoka. A belga pilótára tavaly augusztusban otthonában, zavart állapotban talált rá felesége. Kiderült, hogy belső vérzése van, és valószínűleg fejsérülést szenvedett. A 28 éves férfit többször megműtötték, majd mesterséges kómába helyezték, amiből a napokban ébresztették fel.
Ide egy újévi Facebook-üzenetben mondott köszönetet az őt ápoló személyzetnek, mielőtt boldog új évet kívánt volna. A versenyző belgiumi otthonában folytatja a rehabilitációt.

Egy spanyol ember öltözködése körül ritkán van ekkora fölhajtás
https://formula.hu/parc-ferme/24148
Beköszöntött 2020, sok szerződés január 1-től lépett életbe, így Alex Marquez is besétált a Repsol Honda főhadiszállására, hogy első alkalommal magára öltse MotoGP-csapatának szerelését, ezzel hivatalosan is valóra váltva a technikai sportágak egészének talán leginkább várt idei átigazolását, hiszen a Moto2-es világbajnok saját testvére, Marc Marquez oldalán versenyez majd a mezőny egyik legerősebb csapatában.
"Már megszoktam ezeket a színeket, hiszen a testvérem mindig ilyenben állt mellettem. De furcsa, hogy most én viselem!" - mondta el első érzéseit a 23 éves spanyol.
The moment you've all been waiting for, @alexmarquez73 puts on the Repsol Honda Team colours for the first time. A VERY special moment. #AM73 #RepsolHondaTeam pic.twitter.com/Zgpgu8qLuD
— Repsol Hnda Team (@HRC_MotoGP) January 2, 2020
Raikkönennel ivott Bereznay Dániel
https://formula.hu/parc-ferme/24147
Az Alfa Romeo magyar e-versenyzője is ott volt a csapat évzáró buliján - erről tett közzé egy videót. "Kimi Raikönennel együtt inni az Alfa Romeo csodálatos, ultramodern gyárában, ahol közösen ünnepeljük az idényt - életem egyik legnagyobb beteljesült álma. Ebben a videóban ez található. Jó szórakozást!"
Hangolódjunk az idei Dakarra: ez történt tavaly
https://formula.hu/parc-ferme/24146
Vasárnap indul a 2020-as Dakar, addig is idézzük fel röviden, hogy mi történt 2019-ben:
Így szórakoztatta a magyar nézőket a Toyota WRC-sztárja a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/24145
Kalle Rovanpera még csak 19 éves, de már a WRC2 világbajnoka és 2020-ban a legnagyobbak között is debütálhat, hiszen a 2018-as konstruktőri győztes Toyotánál teljesítheti első teljes WRC-szezonját - például a hatszoros bajnok Sebastien Ogier társaként. Rovanpera a mögöttünk hagyott hétvégén egy R5-ös Skodával ellátogatott a Hungaroringre, a tét nélküli Szilveszter Ralira, amit annak rendje és módja szerint meg is nyert - mutatjuk az erről készült videót:
Áttörésre készül a Ferrari fiatalja
https://formula.hu/parc-ferme/24144
Callum Ilott a Ferrari Akadémia tagja, tavaly újoncként a Sauber Junior Teamben versenyzett a Formula-2-ben, 2020-ra viszont csapatot váltott és a bajnokság második helyén végző Virtuosi Racinghez igazolt. Ilott azt reméli ettől, hogy végre eljön számára az igazi áttörés: 21 éves, már nem tinédzser, itt az idő igazán nagyot villantani. Tegyük hozzá, hogy a Ferrari juniorjai közül ő szerepelt tavaly a legjobban, Mick Schumachert és Giuliano Alesit is legyőzte, szerzett pole-pozíciót és az időmérőn gyorsnak bizonyult, a gumikezelést viszont nem csinálta jól, úgyhogy csak a tizenegyedik helyen végzett a tabellán.
"Az nyilván jó alap a következő szezonra nézve, hogy a Ferrari Driver Academy legjobbja voltam az F2-es táblázaton. Mindig gyors voltam, régebben stabilan hoztam az eredményeket, de nem volt még meg az igazi áttörést jelentő évem. Most az a fontos, hogy 2020-ban megmutassam, hogy képes vagyok arra, amire George Russell, Alex Albon és Lando Norris képes volt 2018-ban" - idézi Ilott szavait az Autosport.

fotó: dppi
Készen áll egyik legnehezebb bevetésére Fernando Alonso
https://formula.hu/parc-ferme/24143
A spanyol F1-es világbajnok néhány nappal a megújuló, Szaúd-Arábiában rendezett Dakar megkezdése előtt Instagramon pózolt navigátorával, Marc Comával.
Egy dolog már most teljesen biztos a 2020-as F1-es szezonnal kapcsolatban
https://formula.hu/parc-ferme/24142
Méghozzá az, hogy ki lesz a legjobb újonc. A WTF1 oldala nem is felejtett el minket emlékeztetni erre.
Lando Norris mellett Daniel Ricciardo poénjai is nagyot futottak 2019-ben
https://formula.hu/parc-ferme/24141
Vajon idén is számíthatunk hasonló dolgokra az ausztráltól? Valahol mélyen mindannyian tudjuk, hogy igen.
New Year... but don't change a thing, @danielricciardo #F1 #NewYearNewMe pic.twitter.com/kFNMwEH11C
— Formula 1 (@F1) January 1, 2020
Megérkezett a CGI a bokszutcába, avagy így robban fel egy versenyautó
https://formula.hu/parc-ferme/24137
A felelőtlen Pedro de la Rosa követte el ezt a "szörnyűséget" ebben a videóban, ami az autósportos tévéműsoruk ajánlója.
Qué gran equipo tenemos en #VamosSobreRuedas y qué bien lo pasamos grabando y haciendo retos! De vez en cuando también hablamos de F1Hoy a las 22:00 en @vamos pic.twitter.com/peT24nPSEh
— Pedro de la Rosa (@PedrodelaRosa1) November 26, 2019
Ötszörös Dakar-győztest igazolt a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/24139
Cyril Despres eddig öt alkalommal nyerte meg a Dakart, mindannyiszor motorral, mind az öt sikerét 2005 és 2013 között szerezte - utána áttért az autókra, azzal a legjobb eredménye a 2017-es harmadik hely volt. A rendkívül rutinos versenyzőt a Red Bull igazolta le a 2020-as Dakarra, először csak mentorként a side-by-side kategóriás csapatához (Overdrive), ám most bejelentették, hogy Despres rajthoz is fog állni az OT3-mal - saját bevallása szerint meglepően stabil a technika, erős a motorja és szívesen versenyzik vele. A 45 éves legenda Seth Quintero helyét veszi át a hétvégén rajtoló futamon.

fotó: dppi
A világ legmagasabb épülete is Dakar-színűbe öltözött
https://formula.hu/parc-ferme/24135
Bár a január 5-én startoló Dakar Rali kizárólag Szaúd-Arábia területén zajlik majd, a helyszínváltozás az Arab-félsziget más lakóit is lázba hozta. Az útvonal a jövőben más országokba, például az Egyesült Arab Emírségekbe is bekanyarodhat, ahol kicsit már most is magukénak érzik a versenyt: a Dubajban található Burj Khalifa, a világ legmagasabb épülete híres fényjátékai/vetítései közé egy Dakar-tematikájút is bevett.
The Dakar 2020 lights up the Burj Khalifa This is sure to be a Dakar like never before!
— Dakar Saudi Arabia (@Dakarinsaudi_en) December 27, 2019
#DakarRally x #DakarInSaudi x #Dakar2020pic.twitter.com/KJtzUpw2fi