DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Mesterséges kómában a 2016-os GT-bajnok

Otthonában, zavart állapotban találtak rá a Blancpain Sprint szériát megnyerő belga Enzo Idére, akit kórházba szállítottak. Több műtéten esett át azóta, orvosai kómában tartják.

Mesterséges kómában ápolják Bruges-ben, az AZ Sint-Jan kórházban a GT-versenyző Enzo Idét – számolt be belga hírforrásokra hivatkozva az Autosport szaklap. A pilótára augusztus 13-án zavart állapotban talált otthonában felesége, Ide valószínűleg fejsérülés szenvedett. Belső vérzéssel kórházba szállították, ahol több sikeres műtéten esett át. Ezt követően döntöttek úgy az orvosok, hogy mesterséges kómában tartják, így elősegítve gyógyulását. A 28 éves belga állapota a hírek szerint stabil.

Frijns és Ide (jobbra) 2016-ban


A versenyző ügyvédje, Stijn Verbist elmondta: „A baleset sokkolta családját és feleségét. Nem tudják, mi történhetett pontosan, de bíznak benne, hogy állapota javul, és gyors és teljes felépülésen esik át.”

Enzo Ide 2010 óta a nemzetközi GT-élet résztvevője, legjelentősebb eredményét 2016-ban érte el, amikor csapattársai, Christopher Mies és Robin Frijns oldalán a WRT Audi R8 LMS-ével megnyerte a Blancpain Sprint bajnoki címét. 2018 óta ritkábban tűnt fel GT-versenyeken, idén Spában viszont szabadkártyásként szerepelt a ralikrossz-világbajnokságon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: