Csúszik-mászik, gumikat emel - Így edz a kétszeres világbajnok spanyol
https://formula.hu/parc-ferme/504



Az F1 rasszizmusellenes videójában is Raikkönen szövege a legjobb
https://formula.hu/parc-ferme/26209
Merthogy vasárnap óta már ilyen videója is van az F1-nek, ami a Brit Nagydíj előtti percekben debütált a televíziós közvetítésben. Az egyperces kisfilmben a mezőny minden pilótája feltűnik, olyannyira, hogy Sergio Perez is bejelentkezik a maga kis karanténjából, és még az F1-be lóhalálában visszatérő Nico Hülkenbergnek is jutott rá ideje. Végighallgatva feltűnik, hogy azért mindenkinek írtak legalább egy egymondatos szöveget, kivéve Kimi Raikkönennek, akinek szerepe annyiból áll, hogy "kiállok" (a rasszizmus ellen, mint fejezte be utána a mondatot Esteban Ocon).
A videó átkattintás után indul.
Hátborzongató, milyen profizmussal kezelte Hamilton és mérnöke az utolsó kört
https://formula.hu/parc-ferme/26208
Egy versenymérnök munkájának kulcsfontosságú része, hogy minden körülmények között nyugodt hangtónussal kell kommunikálnia a pilótájával, hiszen ha izgatottá, idegessé válik, azzal a versenyzőt is kizökkenti. És igen, erre még akkor is ügyelnie kell, amikor a pilóta az utolsó körben kap defektet az élen haladva, és a második helyezett rohamléptekkel kezd el felzárkózni rá.
Érdemes végighallgatni az alábbi videóban Lewis Hamilton és Peter Bonnington közötti rádiókommunikációt, amely a defekt jelentésétől a leintés pillanatáig egyirányú volt: Bono rendszeresen a pilóta fülére mondta a Verstappentől való távolságot, Hamilton pedig, torokban dobogó szív ide vagy oda, mesterien kivitelezte a feladatot három keréken is. Csak a célvonal elérésekor kezdett kicsit aggodalmaskodni, nehogy még egy kör legyen hátra, hiszen nem látta, hogy bárki is lengette volna neki a kockás zászlót.
Calm as you like. pic.twitter.com/8VbEldodAu
— Dan Paddock (@CosmicDanzo) August 2, 2020
Videó: Danyiil Kvjat bukása minden szögből
https://formula.hu/parc-ferme/26205
A Brit Nagydíj vasárnapján az Alpha Tauri pilótája kezdte a defektet szenvedők sorát, de akkor még senki sem sejtette, mi vár a mezőnyre az utolsó néhány körben. Kvjat óriási sebességgel veszítette el irányítását az autója felett, de szerencsére saját lábán hagyta el a helyszínt. Így mutatott az eset minden létező kameraszögből.
Éjjel bemásztak a pályára, elbújtak, majd megtrollkodták az F1-es közvetítést az aktivisták
https://formula.hu/parc-ferme/26207
Bár közel sem volt olyan veszélyes, mint amikor 2003-ban egy őrült befutott a pályára, mégis párhuzamba állítható a tizenhét évvel ezelőtti silverstone-i esettel ez a mostani, hiszen aktivisták ezúttal is a Formula-1-es közvetítésre irányuló figyelmet kihasználva próbálták terjeszteni üzenetüket, és sikerrel is jártak, miután ők is túljártak a pálya biztonsági őreinek eszén. Egy környezetvédő mozgalom, az Extinction Rebellion hajtotta végre a cselt, amikor a felvezető kör előtt belógatták szervezetük zászlaját a háttérben, a Club kanyar korlátján. A Brit Nagydíj leintését követően a rendőrség letartóztatta az akcióban résztvevő négyfős társaságot.
Idén a versenyhétvége lebonyolításán dolgozókon kívül senki nem tehette be a lábát a pályára, Silverstone-ban sem voltak nézők, így illegális behatolást is másképpen kellett kitervelni, mint normál esetben. A sejtések szerint az aktivisták a szombatról vasárnapra virradó éjjelen, létra segítségével jutottak be a pálya területére a Club kanyar környékén. Sikerült elbújniuk valahol a nézőtéri területen, hogy senkinek ne keltsék fel a figyelmét az F1-es futam rajtjáig, s véghezvihessék tervüket, a rózsaszín transzparens belengetését. Ez meg is történt, a televíziós közvetítésben az egész világ láthatta az akciót, és az Extinction Rebellion is büszkén számolt be róla a közösségi oldalán.
World: We're way off track. It's time to change course. @LewisHamilton @F1 @GOVUK #BritishGP #ActNow #ClimateEmergency #Covid_19 #WeWantToLive pic.twitter.com/AYejRl0rGc
— Extinction Rebellion UK (@XRebellionUK) August 2, 2020

A Mercedes pillanat hevében megírt Twitter-bejegyzése mindent elárul a Brit Nagydíj befutójáról
https://formula.hu/parc-ferme/26206
A Formula-1-es csapatok Twitter-felelőseitől megszoktuk az összeszedett, informatív, jól beállított fotókkal illusztrált bejegyzéseket, amelyekkel nap mint nap ellátják a szurkolókat és az újságírókat egyaránt. Nos, a Mercedes Brit Nagydíj káoszában készített posztjára a fenti jelzők közül egyik sem illik, azonban tökéletesen szemlélteti, milyen dráma zajlott a pályáján. Tudunk azonosulni vele.
HQYACQUACYQGABAHWVAKDBXKCOEHAPZHXNCYWKAJJZ
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) August 2, 2020
Éld át újra a Brit Nagydíj drámáját hét és fél percben
https://formula.hu/parc-ferme/26204
Megérkezett az F1 összefoglalója a vasárnapi futamról, amit még emlegetni fogunk egy ideig.
„Na, hát még ezt is nekem kell csinálni!” – gondolta Vettel, majd kiszállt, hogy megszerelje az autóját
https://formula.hu/parc-ferme/26203
A németnek a pénteki edzésnap során volt gondja a fékpedállal Silverstone-ban, majd miután beparkolt a garázsba, jobbnak látta, ha ő maga veszi kezelésbe Ferrariját. Ezt örökítette meg az alábbi felvétel.
"ffs, I gotta do everything around here" pic.twitter.com/RJ4Lja6nWX
— Ky (@FiftyBucksss) July 31, 2020
Videó: a Brit Nagydíj időmérőjének legjobb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/26197
Hétperces összefoglaló az idei első silverstone-i F1-es futam kvalifikációjáról. A videó a szokásos módon, átkattintás után indul el.
Balesetet szenvedett és kórházba került a magyar vb-motoros
https://formula.hu/parc-ferme/26202
A Supersport-világbajnokság állandó szereplője Sebestyén Péter, aki idén újfent magyar alakulatnál, az Oxxo Hungary Yamaha – Toth Team színeiben húzza a gázt. A kategória számára a hétvégén Jerezben indult újra a szezon (még a járvány előtt Phillip Islanden már rendeztek egy fordulót), s a szombati versenyen – merthogy a törölt állomások miatt immár két futamot rendeznek számukra – balesetet szenvedett: a közvetítésben ugyan nem mutatták, de vélhetően Andy Verdoiával ütközhetett.
A csapat tájékoztatása szerint a fejét ért ütés miatt kórházba vitték Petit. „Teljesen rendben van, mindene épp, tudatánál van, bár a balesetre nem emlékszik, a rajtra és az utána lévő körökre igen, ilyenkor ez így szokott lenni” – írták, majd később kiderült, hogy bent tartják éjszakára, és kénytelen kihagyni a vasárnapi felvonást. A baleset körülményeit egyelőre vizsgálják, Sebestyén pedig már a jövő hétvégi portimaóira fordulóra koncentrál.
Belső kamerás felvétel Hamilton szikrázó pályarekordjáról
https://formula.hu/parc-ferme/26200
Karrierje 91. F1-es pole-pozícióját szerezte a Brit Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton, akinek egyben ez lett a hetedik rajtelsősége Silverstone aszfaltcsíkján. Nézzük, hogyan mutatott ez a kör.
Ne maradj le: íme a vasárnapi program a tv-közvetítésekkel
https://formula.hu/parc-ferme/26199
A vasárnapi autó- és motorsportos menetrend:
9:45-10:30 Formula-3, második futam (M4 Sport)
10:45-11:05 DTM, második időmérő
11:00-11:20 Superbike, futam (Eurosport 2)
11:10-12:00 Formula-2, második futam (13:35-től M4 Sport)
13:30-14:50 DTM, második futam
14:00-14:40 Superbike, harmadik futam (Eurosport 2)
15:10-17:10 Formula-1, futam (M4 Sport)
A teljes hétvégi program ezen a linken megtekinthető!

Fotó: DPPI
Büntetést kapott George Russell
https://formula.hu/parc-ferme/26201
Öthelyes rajtbüntetéssel és három büntetőponttal sújtották a Williams pilótáját, George Russellt, aki az időmérő edzésen nem lassított kellő mértékben egy dupla sárga zászlós szakaszon. A közelmúltban hasonló kihágásokért három helyes hátrasorolást kaptak pilóták, a versenybírák azonban úgy érzik, ez az alkalom szigorúbb szankciót érdemel.
Magyarázatukban kiemelték, Russell saját bevallása szerint csak a periférikus látásával, szimpla sárgának értelmezte a jelzést, így mindössze egy apró gázelvétellel reagált rá. Ráadásul a csapatrádiózást visszahallgatva felfedezték, hogy a versenymérnöke sem figyelmeztette kellő pontossággal a pilótát, így mindkét fél felelős a kialakult helyzetben. Russell a 15. helyen zárta az időmérő edzést.

Fotó: DPPI
Kétkerekezés, kettészakadt autó, leintés a bokszutcában - így zajlott az F3 szombati futama
https://formula.hu/parc-ferme/26198
Szinte egyetlen perc nem telt el eseménytelenül a Formula-1 betétsorozataként Silverstone-ban versenyző F3-as szériában szombaton. Dráma, izgalom és némi zavarodottság jellemezte a húszkörös futamot. Összefoglaló:
Filmes napon próbál megoldást találni a gondjaira a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/26196
A hétvégi Brit Nagydíjat követően elhasználja második, egyben idei utolsó engedélyezett filmes napját a Ferrari - derítette ki a Motorsport. Az istálló szerdán speciális gumikon 100 kilométert, vagyis 17 kört teljesíthet az idei autójával Silverstone-ban.
Mivel a privát teszteket már tiltják az F1-ben, a kollektív gyakorlások mellett ez az egyetlen lehetősége egy istállónak arra, hogy versenyhétvégén kívül kísérletezgessen az autójával. A Ferrari az első filmezős napját még az előszezoni teszt előtt elhasználta Barcelonában. Az ilyen alkalmak persze elsősorban a promóciós célú kép- és videófelvételek készítéséről kellene, hogy szóljanak, de a mérnökök minden adandó alkalmat kihasználnak a tesztelésre, amikor saját kerekein gurul az autó.

A baleset után csak a szentlélek tartotta össze az F3-as autót
https://formula.hu/parc-ferme/26195
Csúnya, de szerencsés kimenetelű baleset történt a Formula-3 szombati versenyén Silverstone-ban. A 17. körben Oli Caldwell egy koccanást követően keresztbe állt a pályán, az őt követő Lukas Dunner pedig képtelen volt elkerülni az autót, így telibe találta annak oldalát. Az ütközés erejétől Caldwell autójának hátsó traktusa egy az egyben levált, és mindössze egy biztonsági sodronykötél akadályozta meg, hogy messzebbre repüljön. A pilóta azóta Twitteren üzente a világnak, hogy bár nagy ütközés volt, de semmi baja.


Nem volt július 31-i kilépési záradék Perez szerződésében
https://formula.hu/parc-ferme/26193
A korábbi pletykákkal ellentétben Sergio Perez szerződése nem tartalmaz olyan pontot, amit kihasználva az istálló péntekig meneszthette volna a pilótát - árulta el a Racing Point csapatvezetője. Otmar Szafnauer azután öntött tiszta vizet a pohárba, hogy különböző híresztelések szerint az istállónak július 31-ig van ideje felbontani Perez több évre szóló szerződését, hogy helyet csináljon Sebastian Vettelnek. "Általában nem fedjük fel a szerződések részleteit, de kihasználom az alkalmat, hogy eláruljam, ma nem jár le határidő" - reagált a Motorsport tegnapi megkeresésére Szafnauer.
Perez az utóbbi hetekben számtalanszor kihangsúlyozta, hogy hiába szólnak pletykák Vettel érkezéséről, ő 2021-re is elkötelezett a Racing Pointtal.

Fotó: DPPI
Fejetlenséggel, Lawson győzelmével zárult az F3 szombati futama
https://formula.hu/parc-ferme/26194
Felfordulás közepette ért véget a Formula-3-as mezőny ma délelőtti versenye Silverstone-ban. Az alább látható, 17. körben történt baleset következményeképp a mezőny biztonsági autó mögött készült a leintésre, amikor az utolsó kör végén váratlanul szóltak a pilótákra, hogy a romokat elkerülve a kör teljesítése helyett hajtsanak egyenesen a bokszba. Az élen álló Liam Lawsont olyan váratlanul érte az üzenet, hogy a kérést csak a pálya levágásával, egy bója kiütésével tudta teljesíteni. Az autóból kiszállva a többiek sem értették, ez volt-e a verseny hivatalos vége, de Lawsont végül kihirdették győztesnek.
A húszkörös futam egyébként nem szűkölködött az eseményekben. Virtuális és valódi biztonsági autó is „járt” a pályán, az élen álló Lawson autóján egy alkalommal Oscar Piastri kis híján katapultált, és számtalan test a test elleni küzdelem zajlott Silverstone-ban. Lawson tehát nyert, míg a második helyen befutó bajnoki éllovas, Piastri tovább növelte az előnyét a harmadik helyen záró Logan Sargeanttel szemben.
A teljes végeredménylista a Motorsport oldalán olvasható.
Négyezer vírustesztből lett egyedül Perezé pozitív
https://formula.hu/parc-ferme/26190
A Formula-1 és az FIA ezúttal is közleményt adott ki az előző hét nap során elvégzett koronavírustesztek eredményéről. Az összegzés szerint július 24. (péntek) és július 30. (csütörtök) között 3909 Covid-19-tesztet végeztek el a teljes F1-es személyzeten, beleértve a pilótákat. „Ezek közül egy személy, ahogy már korábban bejelentésre került, teszteredménye lett pozitív” – írja a közlemény, Sergio Perezre utalva.
A Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer Silverstone-ban elmondta: két személy, Perez asszisztense és fizioterapeutája utazott a versenyzővel együtt, akiknek tesztje negatív eredményt hozott, de hét vagy tíz napra izolálják őket. A mexikói a Racing Point három munkatársával találkozott még, mikor szimulátorozni volt a csapat silverstone-i bázisán: bár mind maszkot viseltek és távolságot tartottak, elővigyázatosságból kétszer letesztelik őket. Az első kör mindannyiuk számára negatív eredményt hozott.

Kvjat szinte biztosan a mezőny hátsó feléből kezdi a futamot
https://formula.hu/parc-ferme/26192
Váltócsere miatt öthelyes rajtbüntetést kap az Alpha Tauri pilótája, Danyiil Kvjat - közölte a Motorsport. A csapat a futamra Pierre Gasly autójába is új egységet szerel be, ám a francia ingyen cserére jogosult, miután műszaki hiba miatt nem fejezte be a Magyar Nagydíjat. Kvjat ebből a szempontból nem volt ilyen "szerencsés", ő a 12. helyen zárt, és nála csak a futam után vették észre a hibát.
Az új egységek a szombati napra kerülnek be az autókba, mivel az istállók a pénteki edzésnapokon külön sebességváltókat használnak.

Fotó: DPPI
Autósport és Formula Magazin a Spíleren 11:25-kor
https://formula.hu/parc-ferme/26191
Kapcsoljatok ma délelőtt a Spíler 1 csatornára az AFM augusztusi adásáért. A 25 perces műsor beszámol a rali- és ralikrossz-ob szezonnyitójáról, tartalmaz egy beszélgetést a legújabb magyar WTCR-pilótával, Boldizs Bencével, valamint egy különlegességet mutat a nagyvilágból: tuk-tuk versenyt Srí Lankáról!
Korábbi adások itt tekinthetők meg.
