Miért nincs még a McLarenekben a frissített Mercedes-motor?
https://formula.hu/parc-ferme/40702
A Mercedes partnerei körül a McLaren az egyetlen, amely még nem szerelte be a frissített Mercedes-erőforrást az autóiba. Egy hete Spielbergben Kimi Antonelli árulta el először, aztán Toto Wolff Mercedes-főnök is megerősítette, hogy végrehajtottak néhány megbízhatósági javítást, elsősorban az akkumulátoron, hogy elejét vegyék a korábbi futamokon látott kieséseiknek. Fontos kiemelni, hogy mindez nem a motorfejlesztési rendszeren, az ADUO-n belül tették meg, hiszen megbízhatósági fejlesztésre van azon kívül is lehetőség.
Mindenesetre ezt az újabb hajtásláncot már beszerelte az Alpine mindkét autójába – Pierre Gasly és Franco Colapinto így már a harmadik motorjánál jár a 2026-os F1-es szezonban –, ahogy a Williamsnél is megtörtént ez Carlos Sainz esetén, akinek az Osztrák Nagydíjon gondjai akadtak, míg Alexander Albonnál egyelőre nem történt meg ez a csere, hiszen csak Barcelonában kapta meg a legújabb motorját. És hasonló a helyzet a McLareneknél is, ahol még egyik autóban sem az új Mercedes-motor dübörög, de Zak Brown szerint ennek prózai a magyarázata:
„Végig kell vinni a ciklust a motorokkal, és a jelenlegi erőforrásainknak van még ideje, szóval várnunk kell a motorcseréig. A Williams azért kapta meg a sajátját, mert Carlosnak problémái voltak, motort kellett cserélnie. Úgyhogy csak az időzítésen múlik ez” – magyarázta a wokingiak vezérigazgatója a pénteki sajtótájékoztatón. Hozzátette: nem is kérték a Mercedestől az új motort egyelőre épp a jelenlegi hajtáslánc életciklusa miatt, de remélhetőleg a következő versenyen már beszerelik. „Természetesen szerettük volna. Amikor tudod, hogy érkezik teljesítmény, ami még nincs benn az autódban, akkor a lehető leggyorsabban szeretnéd megkapni. De nem nevezném frusztrációnak. Ez van, csak lehajtott fejjel nyomjuk tovább, és nem túl sokára ott lesz az autóban” – fogalmazott Brown.

A Williams szponzora támogatja a kis Hamilton szezonját a BTCC-ben
https://formula.hu/parc-ferme/24596
Zsinórban a második évben marad a Brit Túraautó-bajnokságban Nicolas Hamilton, csapatot és márkát váltva: a Motorbase Ford Focusa helyett Volkswagen CC volánja mögé ül a Team Hard színeiben. Említésre érdemes a 27 éves, mozgáskorlátozott pilóta főtámogatója is, a ROKiT telekommunikációs vállalat, amely a Formula-1-ben a Williams névadó szponzora.
A versenyző célja az lesz, hogy ezúttal a BTCC minden fordulóján részt vehessen, hiszen 2015-ben csak részleges szezont futott, tavaly pedig az utolsó két fordulót hagyta ki anyagi problémák miatt.
„A tavalyi év nagy kihívás volt számomra. Közel kerültem ahhoz a realitáshoz, hogy a karrieremnek vége lehet, ami igazán nehéz volt. Az emberek azonban kitartottak mellettem, segítettek, hogy fókuszált és pozitív maradjak. Most kiváló helyen vagyok, hogy új fejezetet kezdhessek el” – nyilatkozta a hatszoros világbajnok öccse, aki 2011-ben kezdett versenyezni, az évek során a BTCC mellett a brit Renault Clio Kupában és a túraautó Európa-kupán szerepelt a mezőny hátsó traktusában.

Sokak szívébe beférkőzött az Alpha Tauri – mi a te véleményed róla?
https://formula.hu/parc-ferme/24598
A Toro Rosso új nevet és megjelenést kapott, így született meg a 2020-as rajtrács nevében új csapata, az Alpha Tauri. A fehér-sötétkék dizájn sokak tetszését elnyerte, olyan véleménnyel is találkoztunk, amely az elmúlt öt év legszebbjének nevezte. De mi a te véleményed róla? Tudasd szavazómodulunkkal!


Felkarolta a Red Bull a Force India egykori indiai reménységét
https://formula.hu/parc-ferme/24595
Új taggal bővült a Red Bull juniorcsapata – amely így már nyolc főt számlál –, a 21 éves indiai, Jehan Daruvala csatlakozott az utánpótlásprogramhoz. A versenyző nagyon sokáig volt a Force India kötelékének tagja: az istálló 13 éves korában karolta fel azzal a reménnyel, hogy a következő indiai F1-es faragják belőle, és egészen addig egyengették útját, míg a csapat csődbe nem ment 2018-ban. A sors fintora, hogy Daruvala „függetlenként” villant meg igazán először, tavaly harmadikként zárta a GP3-as sorozatot.
Szintlépésként idén már a Formula-2-ben szerepel, korábbi csapatához, a Carlinhoz visszatérve: társa az ugyancsak Red Bull-védenc, Honda által is támogatott Yuki Tsunoda lesz.

A Racing Pointnál is lesz DAS? Ha már az a tavalyi Mercedes...
https://formula.hu/parc-ferme/24594
Érdekes kérdést kapott Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatvezetője azzal kapcsolatban, hogy átveszik-e ők is a Mercedes új DAS rendszerét - hiszen elég egyértelmű, hogy a csapat konkrétan a tavalyi Mercedest építette meg idénre.
"Vicces, hogy ezt kérdezitek... bár mi nem veszünk kormányrendszert a Mercedestől, de azt hiszem, hogy amúgy vehetnénk, ez egy átvehető alkatrésznek számít, szabályos lenne. Viszont nem vesszük meg tőlük, mert nem akarjuk. Ha úgy döntünk, hogy ebbe az irányba megyünk el, akkor megcsináljuk magunknak" - mondta Szafnauer.

fotó: dppi
Ti melyik sisakot választanátok Hamilton helyett?
https://formula.hu/parc-ferme/24593
A hatszoros világbajnok nehezen tud dönteni...
A bejegyzés megtekintése az InstagramonTorn between these two, which do you guys like most? Purple or Violet? ? #teamlh
Hétvégén jön a WEC austini futama - íme a program
https://formula.hu/parc-ferme/24591
A 2019/2020-as szezon negyedik állomásához érkezik a hosszútávú-világbajnokság mezőnye, ezen a hétvégén Austinban feszülnek majd egymásnak a résztvevők. Mutatjuk a programot:
Szombat
15:00-17:00 Első szabadedzés
19:45-21:45 Második szabadedzés
Vasárnap
00:40-01:30 Időmérő
19:00-01:00 Futam

fotó: dppi
Kedves gesztussal búcsúztatta távozó szakemberét a Haas
https://formula.hu/parc-ferme/24601
Munkatársai által aláírt padlólemez-elemet kapott ajándékba a Haastól távozó technikus, aki a csapat első szezonja óta az amerikaiaknál teljesített szolgálatot.
Today we say goodbye to our garage technician Rick, who has been with us since we started racing in 2016.
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) February 21, 2020
Good luck in the future Rick, we’ll miss you! #HaasF1 pic.twitter.com/iR88bxfDlZ
Ez történt a második F1-es tesztnapon
https://formula.hu/parc-ferme/24592
Rövid videós összefoglaló a csütörtöki napról - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Videó: ez történt mostanában a McLarennél
https://formula.hu/parc-ferme/24590
Kijött a McLaren Unboxed sorozat legfrissebb epizódja, benne az utóbbi hetek fontosabb eseményeivel:
Újabb nagy név távozik a WTCR-ből
https://formula.hu/parc-ferme/24588
Egy világbajnokkal lesz szegényebb 2020-ban a túraautó-világkupa mezőnye, Rob Huff bejelentette távozását a sorozatból. Döntését azt követően hozta meg, hogy a mögötte álló Volkswagen úgy határozott, az idei évtől nem indít autót a szériában. A brit 15 évet versenyzett a túraautózás csúcsának számító WTCC-ben, majd WTCR-ben, ezalatt 350 futamot teljesített, szerzett egy vb-címet és 31 futamgyőzelmet. Figyelmét innentől saját versenycsapatára, a Teamwork Huff Motorsportra fordítja, amely idén a TCR Malajziában indít autót.
A pilótától Michelisz Norbi is elbúcsúzott.
Vettel jobban van, délután övé a terep
https://formula.hu/parc-ferme/24589
Jó hírünk van Sebastian Vettel rajongóinak: a német jobban van, így a barcelonai teszten ma délutánra átvette az autót csapattársától. Tegnap a Ferrari kénytelen volt Charles Leclerc-rel helyettesíteni a négyszeres világbajnokot, aki influenzaszerű tüneteket produkált, így nem tudta vállalni az első napot.

Videó: Ennyivel gyorsabb egy körön az idei Williams a tavalyinál
https://formula.hu/parc-ferme/24585
George Russell nagyon pozitívan nyilatkozott az FW43-ról, a tempó pedig alátámasztja az elmondottakat: az első tesztnapon 0,9 másodperccel volt gyorsabb, mint legutóbb a pályán, a tavalyi Spanyol Nagydíj időmérőjén.
(A videó a YouTube-ra átkattintás után indítható el.)
Előre-hátra mozgatja a kormányt Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/24587
A teszt nézői közül többen kiszúrták a fedélzeti felvételeken, hogy a Mercedes kormánya egy szokatlan mozgásra képes: Lewis Hamilton körein látszik, hogy az egyenes szakaszokon közelebb húzza magához, majd visszatolja eredeti helyére. Sőt, ha jobban megnézzük: a mozdulattal egyidejűleg a kerekek is közelednek egymáshoz, majd távolodnak. Közben a magyarul jelölésnek fordítható „marker” felirat villan fel a kijelzőn.
El foco de la polémica ahora mismo, el movimiento del volante del Mercedes hacia delante y hacia atrás, ¡y fijaos en la convergencia de las ruedas delanteras cuando acciona el sistema! ¡Cambian por completo!
— MrAlexF1 (@MrAlexF1) February 20, 2020
Se viene lío... #F1 pic.twitter.com/1L4TaDR47D
McLareni szigor: Kitiltottak mindenkit, aki Kínában járt
https://formula.hu/parc-ferme/24583
Drasztikus intézkedést vezetett be a Formula-1-es istálló: a csapathoz tartozó minden épületből – beleértve a barcelonai motorhome-ot – kitiltottak mindenkit, aki az előző két hétben Kínában tartózkodott, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e negatív teszteredménnyel koronavírusra. A The Sunnak így fogalmazott a csapat szóvivője: „Senkinek, aki Kínából utazott az elmúlt 14 napban, nem engedélyezett, hogy McLaren Csoport által működtetett épületbe vagy más létesítménybe belépjen legfeljebb 14 napig.”
A megkötés többek között a Barcelonából tudósító kínai újságírókra és fotósokra is vonatkozik. A sajtó egyik képviselője elmondta a Sunnak, a McLaren telefonon értesítette a kitiltásról. Az újságíró az előző három hétben ki sem mozdult otthonról, hogy elkerüljön minden rizikót – bár a McLaren szigora hátrányosan érinti, megérti az intézkedést, és nem neheztel a csapatra.

Fotó: McLaren
Az első idei tesztnap hivatalos összefoglalója
https://formula.hu/parc-ferme/24586
(A videó a YouTube-ra átkattintás után indítható el.)
Interjú az F1-es safety car pilótájával
https://formula.hu/parc-ferme/24566
Sok szállal kötődik Budapesthez a Forma-1-es biztonsági autó pilótája, Bernd Mayländer, aki legutóbb a TOP50 gála díszvendégeként járt Magyarországon. A safety car sofőrje elmondta, milyen gondolatok villannak fel benne, amikor hirtelen kiküldik, és kérésünkre kedvenc versenypályáit, továbbá a világ legjobb versenyzőit is rangsorolta.
Fél óra F1-es gyönyör a szemeknek és füleknek a pályaszélről
https://formula.hu/parc-ferme/24584
A téli várakozás jutalma: már felkerültek a videómegosztóra az első tesztnapon, pálya szélén készült videók. Csak semmi felesleges szövegelés: dőljünk hátra, és élvezzük az összesen csaknem 30 percnyi látványt és hangot!
Videó: Óriási baleset után szálltak ki sértetlenül az autóból
https://formula.hu/parc-ferme/24576
A Svéd Ralin történt az alábbi baleset, amikor egy R2-es Ford Fiesta csapódott neki nagyjából mindennek, ami az útjába került - szerencsére egyik versenyzőnek sem lett tulajdonképpen semmi baja.
It’s incredible to think that @JonArmstrong84 and @Noelsull1 were able to walk away from this one unharmed, underlining the strength and safety of the @msportpoland Fiesta R2. #safetyfirst #FordPerformance #EcoBoost #Fit4Rally #Pirelli #WolfLubes #MSport #MSPORTERS #JWRC pic.twitter.com/aoGdxwSCVu
— FIA Junior WRC (@FIAJuniorWRC) February 18, 2020
Nemcsak megtartja, plusz szerepet is ad női tesztpilótájának az Alfa Romeo
https://formula.hu/parc-ferme/24581
A barcelonai teszt első napján az Alfa Romeo Racing csoportképein Kimi Raikkönen, Antonio Giovinazzi és a tartalékpilóta Robert Kubica mellett egy hölgy is mosolygott: szerdán jelentették be, hogy a kolumbiai Tatiana Calderón sorban a negyedik szezonban is marad tesztpilótaként az istálló tagja, sőt csapatnagyköveti szerepet is kap mellé.

Frederic Vasseur csapatfőnök nyilatkozata szerint a 26 éves Calderon „egyre értékesebben” járul hozzá a csapat működéséhez, és „hibátlan volt minden alkalommal, ahányszor a pilótafülkébe ült”. Erre az elmúlt három évben évi egy-egy teszt erejéig került sor, 2019-ben a Paul Ricard pályán. Különbség az előző évekhez képest, hogy Calderón alfás teendői mellett nem az F1-es hétvégéken rendezett utánpótlássorozatokban (GP3, majd tavaly F2), hanem Japánban, a Super Formulában fog aktívan versenyezni.

Így áll az F1-es mezőny két órával a mai tesztnap vége előtt
https://formula.hu/parc-ferme/24582
Két óra van hátra az első tesztnapból, nézzük, mi történt az ebédszünet óta. A Mercedesnél Bottast váltó Hamilton faragta tovább csapattársa legjobb idejét, a mérce már 1:17,000 alatt van. A csapatok hihetetlenül megbízható autókkal érkeztek, délután a legnagyobb fennakadás a Renaultnál volt, ahol a pilótacsere során ment el 85 perc azzal, hogy átállították a technikát Ricciardo számára. A Mercedes, a Red Bull és a McLaren már most 120 megtett kör felett jár, de a Williams is presztízskérdést csinált a menetteljesítményből, ők 110 felett teljesítettek.
Élő szöveges közvetítésünket itt olvashatod.
