DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 16. vasárnap

Piastri veszélyes precedenstől tart Gasly ügye után

Oscar Piastri szerint Pierre Gasly monacói büntetésének utólagos eltörlése ugyan érthető döntés volt, de veszélyes precedenst teremthet a Formula–1-ben. A McLaren versenyzője – aki szintén bokszutcai gyorshajtási büntetést kapott a Monacói Nagydíjon, de azt még a futam alatt letöltötte – úgy véli, elsőként azt kellene biztosítani, hogy hasonló hiba többé ne fordulhasson elő: „Az első dolog, amiről gondoskodni kell, hogy a jövőben megfelelően mérjék a bokszutcát.”

Piastri szerint Monacóban nem csak az Alpine kérdőjelezte meg a sportfelügyelők döntését: „Az Alpine vitatta a büntetést, szerintem mindenki vitatta a büntetéseket. Még soha nem láttam olyan futamot, ahol ennyi bokszutcai gyorshajtási büntetés lett volna. Az én esetemben pontosan tudtam, hogy nem hajtottam túl gyorsan. De általában az a hozzáállás, hogy megkapod a büntetést, és a legtöbb esetben nem igazán tudsz vitatkozni vele.”

A McLaren pilótája hangsúlyozta, hogy ez szerinte a legtöbb esetben jól működik, ugyanakkor most új kockázat jelent meg: „Szerintem az esetek 99 százalékában ez jó megközelítés. A mostani helyzet veszélye az, hogy ha egy csapat vagy egy versenyző úgy érzi, egy büntetés esetleg hibás, vagy van esélye megváltoztatni, akkor végigmegyünk ezen az egész folyamaton, és egy hónappal a futam után sem tudjuk hivatalosan a végeredményt. Ez a legnagyobb probléma.”

Piastri végül elismerte, hogy bizonyos szempontból egyetért Pierre Gasly álláspontjával, ugyanakkor szerinte ennek hosszú távú következményei lehetnek: „Valamennyire egyetértek Pierre-rel abban, hogy ha valamit ki lehet javítani, akkor értem, miért kell megtenni. Ugyanakkor ez egy nehéz precedenst teremt, mert a végén mindenki egyszerűen nem tölti le a büntetését, majd heteken át vitatkozik róla. Szerintem ezt senki sem szeretné látni.”

piastri-gasly-monaco

Így zajlott volna a Monacói Nagydíj?

Mémben mesélik el az interneten Hamilton és Verstappen küzdelmét.

 

Van, ami nem változott tavalyhoz képest az Indy 500-on

Mégpedig a győztes csapat. Tavaly Will Power diadalmaskodott, idén a szintén a Team Penskénél versenyző Simon Pagenaud locsolhatta a pezsgőt.

 

A futballvilág szupersztárjaival focizott Sebastian Vettel

Az F1 négyszeres német világbajnoka a Partita Del Cuore nevű olasz jótékonysági meccsen szerepelt olyan csapattársakkal, mint például Andrea Pirlo, Pavel Nedved vagy éppen a jelenkor egyik, ha nem a legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo. A meccs célja a rákbetegeknek való gyűjtés volt.

 

Kubica az első helyen – a kiállások versenyében

2,07 másodperc alatt cserélt kereket a Williams Robert Kubica autóján, ezzel ők voltak a leggyorsabbak Monacóban a Renault és a Ferrari előtt.

A leggyorsabb bokszkiállásokat pontozó értékelést a Red Bull vezeti a Ferrari és a McLaren előtt. Érdekes, hogy a Racing Point és Alfa Romeo milyen lassú a bokszban: hat versenyen egy-egy 10. helyezést szereztek.

Ha ezt a Hyundait látjátok az utakon, biztosra vehetitek, ki ül benne!

A TCR Europe pilótája, Nagy Dániel egy Hyundai i30 N Fastbackre tette rá a kezét – az autót a Hyundai hatvani szalonjától kapta.

Versenyautójához nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is megszólalásig hasonló Hyundait használ mostantól a közutakon Nagy Dániel. A Hyundai Hatvan jóvoltából egy Hyundai i30 N Fastbackkel közlekedhet a TCR Európa-kupában versenyző magyar pilóta.

Az utcai autó motorblokkja megegyezik a Hyundai i30 N TCR motorblokkjával, a 2.0 literes, T-Gdi motor mindössze teljesítményben tér el hangyányit versenyautó testvérétől: Dani 275 lóerős Fastbacket vezet mostantól, míg a pályán használt változat 350 lóerővel száguld.

A most átadott utcai autó 353 nm maximum nyomatékkal és 6.1 másodperces gyorsulásal adja meg a versenyélményt, amit mostantól bárki átélhet, aki részt vesz a Dani és a Hyundai Hatvan által közösen elindított "Ngedd meg magadnak az élményt!" programban. Ennek részleteit Dani közösségi oldalain találhatják meg hamarosan az érdeklődők.

Két nagydíjon újra eltünteti azt a bizonyos szponzort a Ferrari

A Ferrari új főtámogatóval gazdagodott az idei szezonban, az Ausztrál Nagydíjra azonban lekerültek a szponzormatricák – és ennek megfelelően a teljes csapatnév is megváltozott –. mivel a helyi hatóságok vizsgálódni kezdtek bújtatott dohányreklám gyanújával. A szezonnyitón a Ferrari alapításának 90. évfordulóját hirdető feliratok kerültek az SF90-re.

Bahreintől Monacóig szerepelt az autón a főszponzor neve, a motorsport.com beszámolója szerint a következő két versenyen, a Kanadai és Francia Nagydíjon újra a 90-es matricákkal ragasztják tele a versenygépet. A Ducati gyári MotoGP-csapata szintén eltávolította ugyanezen szponzor matricáit a széria francia versenyén. A Ferrari hangsúlyozta, a partner továbbra is az istálló névadó támogatója a 2019-es szezonra.

Raikkönenhez méltó beszólása volt Kubicának Monacóban

Mérnöke elkezdte darálni: „Ok Robert, odaléphetünk ezen a szetten, hozd be. Jelenleg George a leggyorsabb autó tiszta levegőben.”

A Williams-pilóta válasza így hangzott: „Paul… Már tudom, mit kell csinálni.”

Így szólt a csapatrádió Monacóban

A legjobb pillanatok és a velük együttjáró legjobb rádióüzenetek a Monacói Nagydíjról:

Így buzdították Raikkönent gyermekei

Kimi Raikkönennek otthonról üzentek gyermekei, akik eképp biztatták 300. nagydíját teljesítő édesapjukat:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Support from home.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Ez történik, ha egy BMX-est beengednek a Monacói Nagydíjra

A Red Bull különleges vendége hétvégén a BMX Flatland ásza, Viki Gómez volt: természetesen biciklijével érkezett a versenyre.

Tejben úszott Simon Pagenaud arca az Indy 500 megnyerése után

Bár a győzelme után azzal, hogy először, amúgy NASCAR-módra a rajt-célvonalon parkolt le autójával, és nem a bokszutcában, a győztesnek elkerített kis részen, jelentősen megborította a győzelmi ünneplés forgatókönyvét, végül a franciánál sem maradhatott el az Indy 500-ak talán legismertebb tradíciója: ő is locsolta a győzelmi tejet.

 

Jó alaposan lehűtötte magát monacói győzelme után Lewis Hamilton

A monacói hagyományokat folytatva ő is medencébe ugrott.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Post race cooldown

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 

Apja-fia: Robin Raikkönen már most az Alfa Romeo versenyszerelését viseli

Kimi Raikkönen Instagram-sztorijában bukkant fel az alábbi kép: négyéves kisfia, Robin az apja versenyzői overalljának tökéletes, méretére szabott mását viseli. Vajon apja ezzel is abba az irányba terelgeti, hogy inkább a gokartok érdekeljék a kismotorok helyett?

James Hinchcliffe ezért jön valamilyen itallal a spotterének

Az IndyCar versenyzőit az oválversenyeken mindig segíti egy úgynevezett spotter, aki mindig azon van, hogy „békeidőben” a lehető legjobb versenyívre küldje a versenyzőt és segítsen neki, baleseteknél pedig szintén irányítja pártfogoltját, a lehető legsemlegesebb helyre a pályán. Nos, James Hinchcliffe spottere rendesen megdolgozott a pénzéért, amikor Sebastien Bourdais és Graham Rahal balesetekor átküldte a kanadait... a két balesetező, valamint a harmadik, szintén falba csúszó harmadik autó között, karcolás nélkül!

 

Egy „évfolyamtárs” legenda is köszöntötte Kimi Raikkönent 300. futama alkalmából

Bár személyesen nem ismerik egymást, a MotoGP kilencszeres világbajnok legendája, Valentino Rossi sem felejtett el gratulálni Kimi Raikkönennek, amiért a hétvégén 300. F1-es futamát teljesítette Monacóban. Ha már 1979 úgyis egy jó év volt, ahogy a Doktor fogalmaz a rövid kis üzenetben.

 

Rendesen megdolgoztatta Verstappen a győzelemért Lewis Hamiltont

A leginkább a holland tudta megizzasztani a vb-címvédő, jelenleg is bajnoki éllovas angolt, a legmelegebb pillanatokat gyűjtötték össze nekünk.

 

Hansen az első duplázó: nézd vissza a silverstone-i döntőt!

A hétvégén Silverstone-ban randevúzott a ralikrossz-világbajnokság mezőnye. A győzelmet Timmy Hansen szerezte meg, ezzel ő lett az első, aki idén már két sikerrel rendelkezik, s ezzel összetettben is az élre állt. Szabó Krisztián pedig a döntőbe jutott és ötödik helyen végzett – a finálét teljes egészében visszanézhetitek az alábbi videóban:

 

Hat és fél percben a Monacói Nagydíj izgalmai

A szezon hatodik versenyének hivatalos összefoglalója:

 

Solberg 17 éves fia nyert, jól szerepeltek a magyarok az ERC harmadik futamán

A hétvégén rendezték a Rali Európa-bajnokság idei harmadik fordulóját Lettországban, ahol három magyar párosnak is szurkolhattunk. Az MNASZ Facebook-oldalának közlése szerint Az R5-ös autók között a MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón a 14. helyen zárta a lettországi futamot. Ifj. Érdi Tibor és Kovács Szabolcs egy hellyel hátrébb végzett, a 15. helyen zártak. Az R2-esek között a Kristóf Klausz - Kecskeméti Balázs páros a 8. helyen ért célba. Az Európa-bajnokság júniusban folytatódik Lengyelországban.

A Liepeja Ralit a 2003-as ralivilágbajnok, Petter Solberg 17 éves fia, Oliver Solberg nyerte, élete első futamán az Európa-bajnokság legfelső kategóriájában. Solberg fia 13-ból 10 gyorsaságin volt a leggyorsabb, és 23 másodpercet adott a címvédő Alexej Lukjanuknak, aki idén először tudott versenyt befejezni. 

erc-mnasz-1

Nem úsztuk meg utólagos büntetés nélkül a Monacói Nagydíjat

Bár Max Verstappen Lewis Hamiltonnal történt koccanását nem szankcionálták a felügyelők, egy másik incidenst is vizsgáltak még a leintés után. Kevin Magnussen Sergio Perezzel csatázott, a dán pedig védekezés közben átvágta az alagút utáni sikánt. A felügyelők ezt szabálytalannak találták, így öt másodperces büntetéssel sújtották, ezzel a Haas pilótája a 12. helyett a 14. pozícióban végzett a hivatalos eredmények szerint.

monaco-vasarnap-146

Fotó: Ollé Iván