DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 13. csütörtök

Hamilton egy dolgot megváltoztatna a Ferrarin

Lewis Hamilton ugyan már megszerezte első győzelmét a Ferrarival a barcelonai hétvégén, de van egy apró részlet az autóval kapcsolatban, amellyel továbbra sem elégedett. A hétszeres világbajnok a Ferrarihoz fűződő gyermekkori emlékeiről beszélt, s felidézte Michael Schumacher első ferraris sikerét, amelyet harminc évvel ezelőtt ért el: „Otthon ültem a kanapén és néztem azt a versenyt. Tizenkét éves voltam. Csak néztem azt a piros autót, és arra gondoltam, milyen lehet abban a piros pilótafülkében ülni.”

Hamilton idén végre megtapasztalhatta, milyen Ferrari-versenyzőnek lenni, ám kiderült, hogy a valóság nem teljesen egyezik gyermekkori elképzeléseivel: „Az én pilótafülkém történetesen fehér, aminek nem igazán örülök” – mondta nevetve. „Azt szerettem volna, hogy piros legyen, mint Michaelé. Egyszer még visszaváltoztatom pirosra.”

A brit versenyző arra a fehér pilótafülke-burkolatra és motorborításra utalt, amelyet a Ferrari ebben a szezonban vezetett be. A maranellói csapat korábban komoly kritikákat kapott a szurkolóktól a főszponzor, a HP miatt megjelent kék szín használatáért, így az idei dizájn is sok vitát váltott ki. A versenyzői overál viszont legalább megőrizte a Ferrari hagyományos színvilágát.

„Abban a piros overálban állni a dobogó felső ffokán, e fantasztikus csapat előtt, igazán különleges érzés volt. Nagyszerű volt látni és megtapasztalni az örömöt az arcukon.”

hamilton-miami-2

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu