DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 2. hétfő

„1000 százalékig” támogatja a V8-as motorok visszatérését az F1 vezére

Stefano Domenicali is egyetért Mohamed ben Sulayemmel, aki az utóbbi időben újfent szorgalmazta a V8-as erőforrások visszahozatalát a Formula-1-be. Sőt, az FIA elnöke határozottan kijelentette, hogy legkésőbb 2031-ben mindenképp érkeznek a V8-as hajtásláncok, a jelenleginél kisebb szereppel bíró elektromos komponenssel, de ha a csapatok és a gyártók megszavazzák, akkor akár már 2030-ban is leválthatják a jelenlegi motorokat.

Most erről a tervről kérte ki a FOM-vezér véleményét a L’Equipe, hogy támogatja-e Ben Sulayem terveit: „1000 százalékig, mindig is ezt mondtam. Teljes mértékben támogatom az FIA-elnök vízióját. A fenntartható üzemanyaggal, könnyebb autókkal és a V8-as motorokkal újra felfedezzük az autósport tiszta esszenciáját. Mindig is ezt imádtam.”

Domenicali ugyanakkor a sokat kritizált jelenlegi előírásokat is megvédte: „Néhányan – hozzá kell tennem: nagyon kevesen – panaszkodnak a szabályokról. Egyszerűen csak tényt közlök. Nem szabad elfelejtenünk, hogy szükségesek voltak ezek a változtatások, különben a gyártók már nem adtak volna motorokat a csapatoknak. Ez az ő kívánságuk volt. Ez tény. És mivel nem akartunk teljesen elektromossá válni, megtaláltunk egy kompromisszumot, hogy új gyártókat vonzzunk be.”

domenicali-bensulayem-f1

fotó: DPPI

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu