Dunne a csapattársával ütközött, bolgár Red Bull-junior nyerte az F2-esek melbourne-i főfutamát
https://formula.hu/parc-ferme/40312
Nikola Tsolov sikerét hozta a Formula-2-esek főfutama az Albert Parkban vasárnap délelőtt: a Red Bull-támogatott bolgár, aki tavaly bajnoki másodikként zárt az F3-ban, először nyert az első számú utánpótlás-sorozatban. Tsolov azok után örökölte meg a vezetést, hogy az első körökben a Rodin Motorsport duója ütközött az élen: az Alpine-akadémia által frissen leigazolt Alex Dunne kívülről előzte csapattársát, Martinius Stenshorne-t a célegyenesben, a manőver végén azonban hirtelen bevágott a norvég elé, aminek kontakt és kettős kiesés lett a vége. A két pilóta roppant dühös volt egymásra, Dunne a rádióban úgy fogalmazott, társa „soha többet nem fog előtte végezni”.
— FV1deos (@FV1deos) March 8, 2026
Tsolov ezek után csak a kiállások során veszítette el az első helyet, illetve egy safety caros periódus után, ahol a bolgár tévesen nem előzte meg a biztonsági autót, így az eltérő taktikán lévő Nicolas Varrone ideiglenesen elé tudott kerülni. Tsolov mögött a 2025-ös F3-as bajnok, Rafael Camara lett a második, míg a pódiumra Laurens van Hoepen állhatott még fel. A pole-ból indult Ferrari-növendék, Dino Beganovic alatt féltáv körül megállt az autó (miatta jött másodszor az SC), míg az IndyCarból érkezett Colton Herta hetedik helyet hozott.
Ami a napot indító Formula-3-as főversenyt illeti: ott a rajtnál még pozíciót veszítő, de néhány kör alatt az élre törő korábbi McLaren-junior, Ugo Ugochukwu szerezte meg az első győzelmét a britek nagy fiatal reménysége, Freddie Slater előtt – ezzel az amerikai a bajnokságot is vezető –, míg a dobogót a japán Taito Kato tette teljessé.
Az F2-es főfutam végeredménye:

Teszteld magad: mennyit tudsz Valentino Rossi pályafutásáról?
https://formula.hu/parc-ferme/25187
Próbáld ki magad új kvízünkben! Mennyit tudsz az olasz motoros karrierjéről? A játék itt indítható, a többi kvízünk pedig itt érhető el.

Négy szám, egy pilóta. Kire gondolhatott a Ferrari?
https://formula.hu/parc-ferme/25185
Egy kis játékra invitál minket a maranellói csapat. Melyik lehet az a pilóta, aki 96 F1-es futamon vett részt, ötször nyert, 24-szer dobogóra állt, és hétszer pole-pozícióból indult?
Uncover the driver #essereFerrari pic.twitter.com/L42Wkor8s2
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) April 22, 2020
Önkéntes mentősnek állt a Ferrari korábbi csapatfőnöke
https://formula.hu/parc-ferme/25186
Hetek óta egy mentőautó sofőrjeként szolgálja hazáját a Ferrari csapatának korábbi vezetője, Maurizio Arrivabene. Bár ő maga ezt nem reklámozta, a járvány kitörése óta ezzel segíti Olaszország küzdemét a koronavírus ellen.
Arrivabene a második személy az F1 világából, akiről kiderült, hogy önkéntesként életeket ment: korábban Mario Isoláról, a Pirelli F1-es főnökéről írtuk meg, hogy rohammentősnek állt.

Fotó: DPPI
Az Eau Rouge és egy ⅃ƎTTƎV felirat alatt alszik Bereznay Dani
https://formula.hu/parc-ferme/25182
Lassan az F1 szimulátoros világának is megvannak a maga sztárjai, így aki ezt követi, érdeklődve kapcsolódott be Bereznay Dániel legutóbbi Instagram-bejelentkezésébe, amelyben a már két év végi virtuális bajnoki dobogóval rendelkező magyar versenyző bemutatta szobáját. Rögtön fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a kamera tükröződve rögzíti a felvételt, ezért lehet furcsa egy négyszeres világbajnok poszterén olvasható név. Ezen kívül bepillanthatunk fiókjába is, amelyből a csapatruházatot húzza elő.
Who caught up with @FormulaDani during his Instagram live takeover on the @veloceesports channel?#F1Esports pic.twitter.com/Paygj5WYaF
— Sauber Esports (@SauberEsports) April 21, 2020
Van-e a hírnévnek annál magasabb foka, amikor az ember saját magát rakhatja ki puzzle-n?
https://formula.hu/parc-ferme/25183
Ezt osztotta meg ugyanis legutóbb az Instagramján Kimi Raikkönen. Szokás szerint neki - vagy családjának - is az emberalakot sikerült legkönnyebben megtalálni az 1000 darabos kirakósban - szerencsére egész pontosan tudták, hogy hogyan kell kinéznie!

Idén jobb, ha nem számítunk holland F1-es és MotoGP-s futamra
https://formula.hu/parc-ferme/25184
Helyi intézkedések miatt valószínűtlen, hogy nyár végéig bármilyen nyilvános sporteseményt szervezzenek Hollandiában. Zandvoort pályája 1985 óta először adott volna helyet az F1-nek, Assenben pedig a MotoGP szezonnyitóját rendezték volna, ám a világjárvány valószínűleg ezeket a programokat is semmissé tette.
Jan Lammers, Zandvoort sportigazgatója eddig abban bízott, hogy a már korábban elhalasztott F1-es futam - a helyi időjárást is figyelembe véve - maximum őszig új időpontot kap, ám a kormány szeptember elejéig kitolt kijárási korlátozásai miatt az idei Holland Nagydíj egy csapásra az eltörlés határára került. Lammers kijelentette, ők kizárólag a megszokott módon rendeznének futamot, így az egyetlen esélyük innentől az, hogy a kormány engedményt tesz nekik.

Fotó: Red Bull
Otthonába zárkózó F1-es csapatfőnököt és újoncot értünk utol
https://formula.hu/parc-ferme/25173
Március közepén, amikor a koronavírus még nem tombolt világszerte, úgy tűnt, hogy akadálytalanul elkezdődhet a Forma-1 szezonja, az Ausztrál Nagydíjat azonban az utolsó pillanatban visszamondták. Günther Steiner visszaemlékezett, milyen gyorsasággal váltakoztak az események.
A mezőny egyik versenyzőjét is elértük, a Forma-1 újoncát, Nicholas Latifit, aki maga sem tudja, meddig kell elodáznia debütálását. A pilóta Kanadából beszélgetett velünk, ahol a család otthonában várja a nehéz idők végét.
A Red Bull főnöke már a kertjében is Hondát használ
https://formula.hu/parc-ferme/25181
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke osztotta meg az alábbi bejegyzést a közösségi oldalán azzal, hogy ez egy kicsit másfajta Honda, mint amit látni szeretett volna az elmúlt hétvégén esedékes Kínai Nagydíjon.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonDifferent kind of @honda power this weekend than what we were expecting in China for the GP!
Schumacher és Hill nagy csatáját mutatja meg nekünk az F1
https://formula.hu/parc-ferme/25180
1994. november 6-án, Suzukában rendezték a Japán Nagydíjat, ez volt a szezon utolsó előtti futama - a vb-címért Michael Schumacher és Damon Hill vívott öldöklő csatát. Az F1 ezt a futamot "közvetíti" nekünk újra: szerdán 18:00-tól az F1 Facebookján és a YouTube-ján. Ne maradjatok le!

Öccse jobban tudja, melyik Marc Marquez kedvenc pályája?
https://formula.hu/parc-ferme/25179
Egymásnak tettek fel saját magukról kérdéseket a Marquez testvérek – akik idén csapattársak is lesznek a Repsol Hondánál –, s az ifjabbik spanyol úgy gondolta, bizonyára az az austini COTA lesz bátyja kedvenc pályája, ahol tavalyi bukásáig verhetetlen volt (mondjuk ennyi erővel a Sachsenringre is tippelhetett volna az öcs, hiszen ott pedig 2010 óta legyőzhetetlen). Csakhogy a nyolcszoros világbajnok bár szereti a texasi helyszínt, két másik pályát előrébb rangsorolna – a megoldás a videóban:
.@marcmarquez93 siempre dice que su circuito favorito es Aragón… aunque @alexmarquez73 cree que en realidad es Austin
— Estrella Galicia 0,0 (@EG00) April 21, 2020
.@marcmarquez93 always says that his favorite circuit is Aragon ... although @alexmarquez73 believes that it is Austin actually #MarquezVsMarquez pic.twitter.com/yKwxgpj4xI
Melyik F1-es pálya a leglaposabb?
https://formula.hu/parc-ferme/25177
Érdekes összehasonlítást készített egy rajongó a Formula-1-es versenynaptár pályáiról. Az alábbi grafikon azt ábrázolja, melyik pályán mekkora a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb pont között. Mindössze két méteres szintkülönbséggel az Orosz Nagydíj helyszínének lapossága egy tepsiével vetekszik, míg a Belga Nagydíj 102 méterét a legextrémebb hullámvasutak is megirigyelnék. Szeretett pályánk, a Hungaroring szintkülönbségei az átlagosnál 11 méterrel nagyobbak. A mogyoródi pálya legmélyebb pontja egyébként a hármas kanyar után, a legmagasabb pedig a célegyenesben található.

Schumacherek, Fittipaldik, Villeneuve-ök: Több testvérpár szerepelt a Formula-1-ben, mint gondolnánk
https://formula.hu/parc-ferme/25175
Családi kötelékről készített háttéranyagot a Formula-1 YouTube-csatornája: a királykategóriába nem csupán apák és fiúk, hanem testvérek is eljutottak szép számmal, és versenyeztek általában egyidejűleg. Michael és Ralf Schumacher, Emerson és Wilson Fittipaldi, Gilles és Jacques Villeneuve és a többiek:
Egyre jobban zavarba ejt a sok virtuális verseny? Segítünk kiigazodni az e-sport-körképpel
https://formula.hu/parc-ferme/25172
A világjárvány megbénította az autósportot, a versenyek szünetelésének azonban van egy nyertese: az e-sport profitált a pilóták otthonmaradásából. A figyelem a profik részvételével zajló virtuális futamokra irányult, amelyek száma egyre szaporodik. E-sport-körkép az AFM Motorsporhíradóban.
Már az Autósport Játékok második kiadását is elhalasztották – pedig októberben lett volna
https://formula.hu/parc-ferme/25178
Újabb rendezvény esett a koronavírus-járvány áldozatául: az FIA bejelentette, hogy az eredetileg október végére kiírt Autósport Játékok (amely a tavaly életre hívott torna második kiadása lett volna) elhalasztotta 2021-re. A 2019-es változatnál több kategóriát felvonultató esemény közleményében kiemelte, hogy az egészségügyi helyzet és az általa okozott gazdasági válság mellett a döntésben szerepet játszott az is, hogy több versenyszéria kénytelen a járvány miatt átalakítani a versenynaptárát, így várhatóan jóval több bajnokság fog még az Autósport Játékok tervezett időpontjában is futni, mint eredetileg.

Fotó: Megújult a Hungaroring főbejáratának felirata
https://formula.hu/parc-ferme/25176
Befejeződtek a munkálatok a mogyoródi F1-es pálya bejáratánál, mutatunk is egy előtte-utána összehasonlítást (felül az új, alul a régi változat) – már csak az a kérdés, áthalad-e alatta idén a mezőny…


Leclerc győzelme, Russell majdnem-dobogója, Sainz balesete - ez volt a Virtuális Kínai Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/25170
Vasárnap este tartották az F1 hivatalos szimulátoros bajnokságának legutóbbi futamát, amit az elmaradt Kínai Nagydíj helyett rendeztek a szervezők. A futamon több parázs csatának is szemtanúja lehetünk, ezeket nézheted vissza az alábbi összefoglalóban.
Így kell teljesíteni egy kört a virtuális Hungaroringen – bemutatja: Michelisz Norbert
https://formula.hu/parc-ferme/25167
A WTCR bajnoka az általa indított Hungaroring E-sport Bajnokság nyitánya előtt látta el tanácsokkal a jelentkezni vágyókat:
Visszanézhető az áprilisi Motorsporthíradó, benne e-sport és F1-es megszólalók
https://formula.hu/parc-ferme/25171
Tartalom:
- Egyre nagyobb figyelmet kap a virtuális versenyzés
- Forma-1-es csapatfőnököt és pilótát szólaltatunk meg
- Három verseny lement a rali-világbajnokságon a kényszerpihenő előtt
Nem volt hely, de Leclerc csinált magának - videó
https://formula.hu/parc-ferme/25169
Vasárnap este lezajlott az F1 hivatalos szimulátoros bajnokságának legutóbbi fordulója, amelyen Charles Leclerc ismét óriásit ment. A futamgyőzelemért Alex Albonnal csapott össze, aki derekasan védekezett, de Leclerc buldózerre hajazó megérkezésével nem tudott mit kezdeni. A manővert szabályosnak ítélték, így a monacói behúzta a győzelmet.
Rubbin' is racin'!
— Formula 1 (@F1) April 19, 2020
The moment @Charles_Leclerc stormed past @alex_albon, for what would turn out to be the lead of the race #F1Esports #VirtualGP pic.twitter.com/9tfXdDWD5z
Burgertortával ünnepelte születésnapját a karanténban a MotoGP legifjabb üdvöskéje
https://formula.hu/parc-ferme/25168
Fabio Quartararo tavaly robbant be a királykategóriába: újoncként hat pole-t és hét dobogós helyezést szerzett, s nem egyszer a győzelem is karnyújtásnyira volt tőle. Idén sokan már a vb-esélyesek között tartották számon, ezt azonban a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem tudta igazolni. Mindenesetre a Petronas Yamaha SRT franciája a karantén ellenére is különleges „tortával” ünnepli 21. születésnapját – plusz dicséret a különleges hajszínért!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon